Licencügy: az FTC az ügyészséghez is fordul

2006.07.26. 16:45
Címkék
Az NB I-ből kizárt Ferencváros szerdán délután bejelentette, hogy megkapta a hivatalos tájékoztatást a fellebbviteli licencadó bizottság keddi határozatáról. Petró László, a klub jogásza erre reagálva a 100 százalék Fradi című hetilapnak elmondta, több féle lépésre készülnek.
„ Polgári bírósághoz, az ügyészséghez és az UEFA-hoz fordulunk - mondta Petró László.

- Az MLSZ több eljárási szabálysértést követett el, az egész eljárás jogilag támadható, nem beszélve arról, hogy május 31-ig meg kell születnie a másodfokú ítéletnek,

a mi esetünkben ez megtörtént, és megkaptuk a licencet. Nem látom reménytelennek a helyzetet, nem kizárt, hogy indulhatunk az élvonalban. Tudom, nagyon kevés

az idő a rajtig, ezért az sem elképzelhetetlen, hogy mondjuk a második fordulóban szállunk be a pontvadászatba, az elmaradt mérkőzésünket pedig alkalomadtán

pótoljuk. Bizakodó vagyok, mert tudom, hogy nekünk van igazunk."

A Ferencváros helyett a legutóbbi bajnokság 15. helyezettje, az eredménye alapján az NB II-be sorolt Vasas indulhat az élvonalban. A piros-kékek néhány perccel ezelőtt jelentették be, vállalják a szereplést.
Legfrissebb hírek

Budapest lesz a nemzetközi öttusa egyik legfontosabb helyszíne – videó

Egyéb egyéni
18 perce

Talgat Bajszufinov: A magyarok elleni meccs fontos erőfelmérő

Magyar válogatott
19 perce

Marko Nikolics három évvel hosszabbított az AEK-nál – hivatalos

Minden más foci
23 perce

Az ETO és az FTC is elkezdte a felkészülést a következő idényre

Labdarúgó NB I
28 perce

Christian Eriksen: Szeretnék mindenkit megnyugtatni, ez más volt, mint 2021-ben

Minden más foci
32 perce

Gyulay Zsolt: A Hungaroring jelen állapotában nem alkalmas a MotoGP fogadására

Egyéb autó-motor
39 perce

Marco Rossi: A szurkolók megérdemlik, hogy közelről lássák a játékosokat

Magyar válogatott
1 órája

Vb 2026: nincs ingyenhely – Bellinghamnek meg kell küzdenie a kezdőért az angol válogatottban

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik