Stuttgarti tenisztorna: Marozsán Fábián ismét az első fordulóban búcsúzott

2026.06.08. 18:31
null
Marozsán Fábián a Garros után Stuttgartban is az első körben esett ki (Fotó: Getty Images)
Marozsán Fábián az első fordulóban búcsúzott a 757 ezer euró (270 millió forint) összdíjazású, stuttgarti füves pályás tenisztornán, miután hétfőn két játszmában kikapott a belga Gauthier Onclintől.

Az ATP honlapjának eredményközlője alapján a gyors és kevés bréklabdát hozó első szett csak a rövidítésben dőlt el. Abban a világranglista 61. Marozsán Fábián 1–4 után 5–5-re egyenlített, de végül a selejtezőből főtáblára jutott, ranglista-186. Gauthier Onclin került előnybe ötvenkilenc perc alatt.

A második játszma lényegesen egyoldalúbb küzdelmet hozott, és bár Marozsán rögtön az elején elvette ellenfele szervagémjét – ez volt a mérkőzés első brékje –, utána egymást követő négyet elveszített, közte kétszer a saját adogatójátékát, és onnan a belga ellenfél már kiszerválta a meccset, amely 1 óra 36 percig tartott.

Marozsán sorozatban a negyedik mérkőzését bukta el, Róma és a Roland Garros után újabb tornán búcsúzott a nyitó körben.

ATP 250-ES TORNA, STUTTGART
FÉRFI EGYES
Gauthier Onclin (belga)–Marozsán Fábián 7:6 (8–6), 6:3

 

Legfrissebb hírek

Marozsán Fábián a salakszezonjáról: Nincs tragédia!

Tenisz
2026.06.02. 17:40

Marozsán párosban is búcsúzott a Roland Garroson, Stollárék továbbjutottak vegyes párosban

Tenisz
2026.05.29. 15:47

A Grand Slam-tornákon tudnak pénzt keresni

Tenisz
2026.05.28. 08:31

Marozsán Fábián: Nem akarok mindig e mögé bújni, de...

Tenisz
2026.05.26. 18:55

Marozsán Fábiánék párosban sikerrel vették az első kört a Roland Garroson

Tenisz
2026.05.26. 17:22

Bondár és Udvardy javított, Marozsán és Fucsovics rontott a tenisz-világranglistán

Tenisz
2026.05.25. 10:01

Szerb játékos búcsúztatta Marozsánt a Roland Garros első fordulójában

Tenisz
2026.05.24. 13:38

Roland Garros: Sinner és Djokovics külön ágon; megvan Fucsovics és Marozsán ellenfele

Tenisz
2026.05.21. 16:05
Ezek is érdekelhetik