Távozik a ZTE FC saját nevelésű védője – NS-infó

P. K.P. K.
2026.06.08. 12:25
null
Csóka Dániel távozik Zalaegerszegről (Fotó: Szabó Miklós)
A Nemzeti Sport értesülései szerint a ZTE FC megállapodott a 26 éves belső védővel, Csóka Dániellel a még egy évig érvényes szerződésének megszüntetéséről.

 

A ZTE-ben nevelkedett 26 éves Csóka Dániel – édesapja a klubikonnak számító Csóka Zsolt – a most befejeződött idényben kilenc meccsen lépett pályára az NB I-ben, az első kilenc fordulóban, azóta nem kapott lehetőséget.

Így nem meglepő, hogy a még egy évig élő szerződése ellenére közös megegyezéssel távozik a klubtól. Információink szerint már egyezség született a szerződésének megszüntetéséről, szabadon igazolható játékosként válthat klubot.

A korábbi U-válogatott védő szerepelt a Wolverhampton Wanderers utánpótlásában, a szintén angol AFC Wimbledonban és a szlovák élvonalban, a DAC-ban is, 2022-ben tért vissza Zalaegerszegre. Az NB I-ben összesen 70 meccsen játszott, három gólt szerzett.

Mim Gergely és Papp Csongor után ő lesz a harmadik magyar játékos, aki távozik Zalaegerszegről, a klub hamarosan hivatalosan is bejelentheti az elválást.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A ZALAEGERSZEGI TE FC-NÉL
Érkezők: Fabricio Amato (argentin, Estudiantes LP – Argentína, kölcsön után végleg), Maxsuell Alegria (brazil, Nova Iguacu-JR – Brazília, kölcsön után végleg), Joseth Peraza (Costa Rica-i, AD San Carlos – Costa Rica, kölcsön után végleg)
Kölcsönből visszatérhetnek: Németh Ervin (NK Nafta– Szlovénia)
Kiszemeltek: Babos Bence (Videoton FC Fehérvár, legutóbb kölcsönben Diósgyőri VTK), Tahir Maigana (nigériai, Wireless FC – Nigéria)
Távozók: Csóka Dániel (szabadon igazolható), Mim Gergely (lejár a szerződése), Papp Csongor (lejár a szerződése)
Kölcsönből visszatérhetnek klubjukhoz: Stefan Bitca (moldovai, Zimbru – Moldova), Daniel Lima (brazil, Goianiense – Brazília)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Akpe Victory (nigériai, Benfica – Portugália, Rangers FC – Skócia), Németh Dániel (Videoton FC Fehérvár, kölcsön után végleg)

 

Legfrissebb hírek

A Pakstól szerződtetett támadót a DVSC – hivatalos

Labdarúgó NB I
7 órája

A Honvéd szerződtette a rutinos kapust – hivatalos

Labdarúgó NB I
13 órája

NB I: debreceni távozók, új légiósok Győrben és Nyíregyházán – piaci körkép

Labdarúgó NB I
16 órája

ETO: folyamatban van az újabb gambiai légiós szerződtetése

Labdarúgó NB I
18 órája

A vb-ről sérülés miatt lemaradó kapus érkezhet a Kispest-Honvédhoz – NS-infó

Labdarúgó NB I
20 órája

MTK: Átrok kedden vehet részt orvosi vizsgálaton Belgiumban – NS-infó

Labdarúgó NB I
23 órája

Spanyol–argentin egyetértés Zalaegerszegen: a két legjobb csapat játssza a döntőt

Foci vb 2026
2026.07.19. 11:19

Csak a Honvéd kapott ki a főpróbán, a ZTE török, az Újpest bosnyák csapatot győzött le

Labdarúgó NB I
2026.07.18. 21:29