Svájcból érkezett a Honvéd új vezetőedzője – hivatalos

K. Zs.K. Zs.
2026.06.06. 16:27
null
Maurizio Jacobacci (Fotó: honvedfc.hu)
Maurizio Jacobacci a Bp. Honvéd új vezetőedzője – jelentette be szombat délután hivatalos honlapján a labdarúgó NB I-be visszajutó kispesti labdarúgócsapat.

Maurizio Jacobacci a svájci fővárosban, Bernben született olasz szülők gyermekeként. Játékosként több mint 300 mérkőzésen szerepelt a svájci élvonalban, egyebek mellett öt idényt töltött a Young Boysban. Vezetőedzőként Svájcban, Ausztriában Olaszországban, Franciaországban és Németországban is dolgozott. A Luganóban a 2020-as évek elején magyar játékosai is voltak Holender Filip, Vécsei Bálint és Kecskés Ákos személyében. Legutóbb (2023) a német 1860 Münchennél dolgozott.

„Mindenekelőtt szeretnék gratulálni a csapatnak, a stábnak, az edzőknek és mindenkinek, aki részt vett abban, hogy a klub három év után ismét az NB I-ben szerepelhet. Ami engem illet, óriási kiváltság és megtiszteltetés számomra, hogy itt lehetek és edzőként dolgozhatok ennél a nagy múltú és jelentőségű klubnál. Szeretnék köszönetet mondani a tulajdonos úrnak, valamint a sportigazgatónak is a bizalmukért. Ígérem, hogy minden tudásomat és tapasztalatomat a klub szolgálatába állítom annak érdekében, hogy elérjük a céljainkat. Bízom benne, hogy a szurkolók elfogadnak minket – tisztában vagyok vele, hogy a bizalomért nekünk is tenni kell. Ugyanakkor remélem, hogy megadják a csapatnak és a stábnak is az esélyt arra, hogy együtt nagyon jó munkát végezzünk és sikeres jövőt építsünk. A csapatnak nagy szüksége lesz a támogatásra – akárcsak az előző szezonban. Alig várom már az idény kezdetét!” – idézi a honvedfc.hu a 63 éves Maurizio Jacobaccit.

A klubhonlap emlékeztet: az olasz vonal nem ismeretlen „fogalom” Kispesten, a magyarok után az olaszok adták a legtöbb edzőt a klubnak. Közülük az első Aldo Dolcetti volt (2005), később Massimo Morales, Pietro Vierchowod, Giuseppe Sannino és a válogatott jelenlegi szövetségi kapitánya, Marco Rossi is vezette a csapatot.

Mint ismert, a kispestiek Feczkó Tamás irányításával jutottak fel az élvonalba, majd a vezetőség az edzőváltás mellett döntött.

Labdarúgó NB II
2026.05.28. 07:54

Feczkó Tamás: Fáj, hogy nem maradhattam Kispesten

Interjú az élvonalba jutó csapattól búcsúzó vezetőedzővel

 

Legfrissebb hírek

A Nyíregyháza szerződést bontott két labdarúgójával

Labdarúgó NB I
17 perce

A kisvárdai Lippai Tibor már tudja, milyen az „igazi” gól

Labdarúgó NB I
3 órája

A diagnózis: túlsúlyos volt a pesti futball! – íme, az NB I 3. fordulójának válogatottja

Labdarúgó NB I
3 órája

Kovácsréti duplázott volt csapata ellen, a Vasas fordulatos meccsen győzte le a Nyíregyházát

Labdarúgó NB I
18 órája

Már kétszer annyi győzelme van a Fradinak, mint az Újpestnek – jön a 248. bajnoki derbi

Labdarúgó NB I
Tegnap, 14:49

Elkészült a labdarúgó NB I 9. és 10. fordulójának pontos időrendje

Labdarúgó NB I
Tegnap, 14:23

Még három játékos érkezését jelentheti be az ETO FC

Labdarúgó NB I
Tegnap, 12:38

Debrecenben madagaszkári csatárral, Győrben boszniai támadóval erősítettek az utolsó napon – lezárult az átigazolási időszak

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:05