
Labdarúgó NB I
4 órája
Ganea apja szerint fiának azért kellett távoznia Újpestről, mert román – és nem azért, mert 37 meccsen egy gólt sem lőtt…
Hangzatos, a tényeket elhallgató nyilatkozatot adott a román futball botrányhőse, annak kapcsán, hogy George Ganeával szakított az Újpest.

A DVSC kapusa szerint Jordanovnak szerencséje volt a félpályás gólnál
„Egy a millióhoz, hogy ilyen gólt rúgjon az ellenfél...”
Labdarúgó NB I
21 órája

Korosztályos válogatott középpályást szerezne meg a ZTE FC – NS-infó
Lapunk információja szerint az NB I-ben 7. helyen álló klub a múlt héten felvette a kapcsolatot a Mezőkövesddel.
Labdarúgó NB I
21 órája

Törökországban edzőtáborozik januárban a Paks – íme, az ellenfelek!
A tolnai zöld-fehérek a tervek szerint azeri, bolgár, szerb és lengyel ellenféllel is megmérkőznek.
Labdarúgó NB I
23 órája

Révész Attila nagy valószínűséggel tavasszal is marad a Kisvárda vezetőedzője
A szakember az ünnepek előtti napokban a játékosokkal kapcsolatos megbeszéléseken vett részt.
Labdarúgó NB I
23 órája

A Nyíregyháza január 2-án kezdi a felkészülést, majd Törökországba utazik
Bódog Tamás vezetőedző elmondta, tíz nap pihenőt kaptak a játékosok, de nem engedhetik el magukat.
Labdarúgó NB I
Tegnap, 14:31

NB I: Jordanov csodagólja, Tóth Barna lelkiereje, Klausz „nagy mentése”
NS-LEGEK. Félpályás találat, gólokba fojtott gyász és megőrzött veretlenségi sorozat – ezek voltak az NB I 18. körének kulcspillanatai.
Labdarúgó NB I
Tegnap, 13:43

Vitális Milán: A lehető legjobb helyen vagyok az ETO-nál
Évértékelő interjút adott lapunknak az ETO FC kiváló középpályása, aki elmondta, milyen célokkal tért vissza Győrbe, milyen tanácsokat adott neki édesapja és Marco Rossi, illetve mi kell a tabella első helyének megtartásához.
Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:27

Szélesi Zoltán esélyes az Újpest vezetőedzői posztjára
A szakember még nem búcsúzott el az MLSZ-től, de a Nemzeti Sport is úgy tudja, Dárdai Pál javasolta a szerződtetését a fővárosi klubnál.
Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:53

ETO-, Kisvárda- és Paks-játékosok viszik a prímet a 18. forduló válogatottjában
Négy együttesből kerültek be futballisták az álomcsapatba.
Labdarúgó NB I
Tegnap, 7:56

NB I: az MTK-nál már fél éve téma volt az edzőváltás
Polyák Balázs klubmenedzser szerint Pinezits Máté kinevezése nem az utóbbi meccsek kudarcaival függött össze.
Labdarúgó NB I
2025.12.22. 16:54

Sergio Navarro: A Kisvárda szerzett egy extra gólt a félpályáról, ezzel nyert....
Révész Attila: Oláh Bálint szerdán eltemetett édesanyja emlékére szerettük volna megnyerni a mérkőzést.
Labdarúgó NB I
2025.12.22. 06:33

Videón Toniszlav Jordanov saját térfeléről szerzett, DVSC elleni győztes gólja
Egy gól döntött a Kisvárda javára, de az hatalmasat szólt...
Labdarúgó NB I
2025.12.21. 20:43

A Kisvárda ritkán látható góllal nyert Debrecenben
A DVSC és a Kisvárda feledhető mérkőzéssel zárta a 2025-ös évet, a vendégek Toniszlav Jordanov félpályás góljával vitték el a három pontot.
Labdarúgó NB I
2025.12.21. 19:28

Bodor Boldizsár az Újpest győzelme után: Bárki is jön, én szívesen segítem a munkáját
Kuttor Attila: Nem véletlen, hogy mindig történik velünk valami.
Labdarúgó NB I
2025.12.21. 18:45

Litván válogatott védővel erősített az MTK
A fővárosi kék-fehérek kivásárolták a játékost az élő szerződéséből.
Labdarúgó NB I
2025.12.21. 18:10
Még több NB I
Ganea apja szerint fiának azért kellett távoznia Újpestről, mert román – és nem azért, mert 37 meccsen egy gólt sem lőtt…
NS-jótékonyság: a kisvárdai futballisták Jézuskája járt a hajléktalanszállón
Az ETO a katalánok első ajánlatát nem fogadta el a csatárért – jöhet a folytatás
Népszerű cikkek
Kihasználta emberelőnyét az Újpest, a Kazincbarcika legyőzésével búcsúztatta az évet
A gól és a győzelem lenne Bíró Bence igazi karácsonyi ajándéka
A Kazincbarcikánál pontosan tudják, az újpestieknek most bizonyítaniuk kell
Az elöző 90 percben ennyien voltunk a -on
10 466
Köszönjük!

Labdarúgó NB I
2016.09.26. 07:51
FTC: „Taszítottam a védőmön, ez itt szabálytalan?” – Djuricin
Az osztrák csatár nem érti, miért nem adták meg a gólját, de elismeri, hogy lökött.

Labdarúgó NB I
2016.09.25. 23:52
NS: Egy derbi, két nézőpont; Kocka fia a mai Barcelonáról – hétfő
A Nemzeti Sport hétfői számából ajánljuk:

Labdarúgó NB I
2016.09.25. 16:46
Honvéd: szédüléses rosszullét, Botka megjárta a kórházat
A válogatott keretben is számításba vett szélsőhátvédet a vizsgálatok után kiengedték.

Labdarúgó NB I
2016.09.25. 14:54
Videó: Géresi újabb pompás góljával Vidi-siker a Honvéd ellen
A korosztályos válogatott támadó negyedik gólját szerezte a bajnokságban.

Labdarúgó NB I
2016.09.25. 13:41
„Eltüntettük a milliárdos különbséget” – Rossi beszólt a Vidinek és a bírónak
A Honvéd-edző szerint legyalulták a játékosait. Pintér ismét egy elmaradt büntetőt kér számon.

Labdarúgó NB I
2016.09.25. 11:15
„Takarodjatok!” Repültek a mezek Diósgyőrben – ilyen még nem volt
A DVTK-szurkolók elkeseredettsége a DVSC elleni hazai vereség után a tetőfokára hágott.

Labdarúgó NB I
2016.09.25. 09:27
FTC–Újpest: lemaradt a hatgólos derbiről? Most újra átélheti! – videó
Djuricin nagy szólógóllal indított • Diarra őrületbe kergette a Fradi védőit.

Labdarúgó NB I
2016.09.25. 07:17
FTC–Újpest: a ferencvárosi szurkolóknak is üzent a lilák középpályása
Radó András és Balogh Balázs sem teljesen elégedetten értékelte a hatgólos derbit.

Labdarúgó NB I
2016.09.24. 23:31
NB I: hiába a szezoncsúcs, kis híján negatív rekordot hozott a derbi
NÉZŐSZÁMOK. Jól teljesített az ingyenes DVTK-meccs • Több mint kétezren voltak Angyalföldön és Kispesten.

Labdarúgó NB I
2016.09.24. 22:49
FTC–Újpest: Ez a gondolkodás egy harmadosztályú csapatot jellemez – Vignjevics
Doll: Bíztam az egyenlítésben, hatalmasat küzdöttek a fiúk.

Labdarúgó NB I
2016.09.24. 22:26
NB I: hatgólos döntetlen a Ferencváros–Újpest derbin
Ritka gólgazdag mérkőzést hozott a Ferencváros és az Újpest küzdelme, amely 3–3-ra végződött a labdarúgó NB I 11. fordulójában úgy, hogy a vezetést először a zöld-fehérek szerezték meg, de már kétgólos hátrányból kellett később felállniuk.

Labdarúgó NB I
2016.09.24. 22:11
Futsal: az U21-esek nyertek, a felnőttek kikaptak Szlovákiában
Mindkét mérkőzés végeredménye 3–2 lett Homonnán.

Labdarúgó NB I
2016.09.24. 21:41
DVTK: Valakinek a „szívét” biztosan kitéptem volna – Horváth F.
„Nagyon nehéz azonosulnom azzal, hogy a csapatom úgy játszik, mint egy lánycsapat.”

Labdarúgó NB I
2016.09.24. 21:03
FTC–Újpest: petárda, füst, buszon ugrálás – így utaztak a lilák a derbire
A derbi hangulata az újpestieken biztosan nem múlik.

Labdarúgó NB I
2016.09.24. 20:18
DVTK: Nem tudom, hogy maradok-e a kispadon – Horváth Ferenc
Pontes: Kilencven percig nem lehet ellenőrzés alatt tartani egy mérkőzést.

Labdarúgó NB I
2016.09.24. 20:15
Fradi–Újpest: hatgólos derbi, ötcsillagos fordulatok
Hamar vezetést szerzett odahaza a Ferencváros, majd kétgólos hátrányból kellett felállnia a furcsa gólok meccsén.
1634
/
5220








