
Angol labdarúgás
11 órája
Bejelentette visszavonulását Aaron Ramsey
A 35 éves játékos hazájával 2016-ban az Európa-bajnokság elődöntőjéig jutott.

Arne Slot: Meg kell kérdeznem Szoboszlaitól, mire gondolt
A magyar játékos a mérkőzés után úgy vélekedett, hogy a Liverpoolnak a mentalitásával volt gond.
Angol labdarúgás
2026.04.05. 08:10

A Southampton kiejtette az Arsenalt az FA-kupából; a Chelsea megszórta harmadosztályú ellenfelét
Az „ágyúsok” nem jutottak be a legjobb négy közé; a „kékeknél” a hét gólt hét különböző játékos szerezte.
Angol labdarúgás
2026.04.04. 22:55

Szoboszlai Dominik: Az első félidőben el kellett volna döntenünk a meccset
A Liverpool magyar válogatott középpályása szerint össze kell kapniuk magukat, mert ha így játszanak, akkor nagyon hamar elfelejthetik a BL-szereplést.
Angol labdarúgás
2026.04.04. 17:07

Haaland mesterhármast szerzett, a City kiütéses győzelemmel verte ki a Poolt az FA-kupából
Szoboszlai és Kerkez végig a pályán volt, de semmi sem jött össze a Liverpoolnak, amelyben Szalah tizenegyest hibázott.
Angol labdarúgás
2026.04.04. 15:35

Távozik a Newcastle-től a kétszeres Eb-ezüstérmes védő – hivatalos
Kieran Trippier 2022 januárja óta erősíti az angol csapatot.
Angol labdarúgás
2026.04.04. 13:19

FA-kupa: Szoboszlai és Kerkez is kezd Haalandék ellen – így állnak fel a csapatok
Megvannak a kezdőcsapatok. A Liverpoolból kimaradt Mac Allister, viszont Szoboszlainak várhatóan nem kell jobbhátvédként szerepelnie. Donnarumma kispados a Cityben.
Angol labdarúgás
2026.04.04. 12:57

Szoboszlai Dominik trófeával búcsúztatná Mohamed Szalahot
KEZDÉS: 13.45. A magyar középpályás emlékezetessé tenné az idény végén távozó klasszis utolsó liverpooli idényét, úgy véli, a következő egy-két hét sorsdöntő lesz a csapat szempontjából – jön a City elleni kupameccs.
Angol labdarúgás
2026.04.04. 07:16

Arne Slot: Az előző idényekben látott Szalah nagy segítség lenne a hajrában
A Liverpool edzője a Manchester City elleni FA-kupa-mérkőzés előtt Isakról, Alissonról és a hangulatról is beszélt.
Angol labdarúgás
2026.04.03. 14:03

„Átlépett egy határvonalat” – a Chelsea megbüntette Enzo Fernándezt
Az argentin labdarúgó nem játszhat a londoniak következő két mérkőzésén.
Angol labdarúgás
2026.04.03. 13:48

„Már oda is lehet ítélni neki a Liverpool idény legjobbja címét” – Jamie Carragher Szoboszlai Dominikról
Szoboszlai Mohamed Szalahról: „Jó lenne közösen még egy trófeát nyerni, különösen a Bajnokok Ligáját.”
Angol labdarúgás
2026.04.03. 12:56

Bernardo Silva kész a váltásra, Rodri új ajánlatot kapott a Citytől – sajtóhír
Az átigazolási ügyekben utazó Fabrizio Romano hintett el néhány információmorzsát.
Angol labdarúgás
2026.04.03. 11:35

Kilencedszer kerül majd szembe Szoboszlai Dominik és Erling Haaland
Szombaton újra találkozik egymással a pályán a magyar és a norvég klasszis – a Liverpoolnak van törlesztenivalója, ugyanis ebben az idényben már kétszer is kikapott a Manchester Citytől.
Angol labdarúgás
2026.04.03. 06:37

Hiába a Ligakupa-győzelem, Guardiola csak az idény végén dönt a jövőjéről
A lehetséges utódok között szerepel Enzo Maresca, Xabi Alonso és Vincent Kompany – a folyamatot Hugo Viana sportigazgató irányítja a Manchester Citynél.
Angol labdarúgás
2026.04.02. 16:25

Pécsi Ármin szerint Alisson Becker a tökéletes kapus
„Olyan könnyűnek tűnik, amit csinál, pedig éppen ez a legnehezebb.”
Angol labdarúgás
2026.04.02. 15:28

Újra csapattársaival edzhet a liverpooli Alexander Isak
Arne Slot: Természetesen ez csak az első edzése lesz a csapattal három-négy hónapos kihagyás után, de jó, hogy visszatér, mert mindannyian tudjuk, kit igazoltunk: egy nagyszerű csatárt.
Angol labdarúgás
2026.04.02. 09:09
Még több angol foci
Bejelentette visszavonulását Aaron Ramsey
Videó: Tóth Balázs az idény egyik legnagyobb védését mutatta be a West Bromwich ellen
Szoboszlai Dominik: Szalah a világ valaha volt egyik legjobbja
Népszerű cikkek
Népszerű cikkek
Premier League: De Zerbi a Tottenham új edzője – hivatalos
Vb-2026: nyolc angol játékos visszatért a klubjához, Tuchel csalódott, de megértő
Premier League: finoman szólva sem népszerű a VAR a drukkerek körében
Még több
Az elöző 90 percben ennyien voltunk a -on
2 254
Köszönjük!

Angol labdarúgás
2008.05.22. 00:40
Anglia: Hasselbaink és Fowler távozhat a Cardiff Citytől
Trevor Sinclair után Jimmy Floyd Hasselbaink és Robbie Fowler is távozhat az FA-kupa-döntős Cardiff Cityből.

Angol labdarúgás
2008.05.21. 14:59
Arsenal: Samir Nasri Marseille-ből Londonba költözik
Francia lapértesülés szerint az Arsenalban folytatja pályafutását Samir Nasri, a francia válogatott tehetséges irányítója.

Angol labdarúgás
2008.05.21. 14:59
Premier League: Valencia még egy évig a Wigannél marad
Luis Antonio Valencia, a Wigan ecuadori labdarúgója úgy nyilatkozott, hogy egy évig még marad jelenlegi csapatánál.

Angol labdarúgás
2008.05.21. 14:59
Flamini: nagyon nehéz döntést hoztam meg távozásomkor
Mathieu Flamini elmondta, nagyon nehéz volt számára elhagyni az Arsenalt, de egy álmát valósította meg ezzel a döntéssel.

Angol labdarúgás
2008.05.21. 14:59
Franciaországban biztosra veszik, hogy Nasri az Arsenalban folytatja
ÁTIGAZOLÁS. Wenger újabb gall válogatottal erősít, a Zidane utódjának tartott középpályást 15 millió euróért veszik meg.Fórum:

Angol labdarúgás
2008.05.21. 01:47
Arsenal: a szupertehetségnek tartott Nasrit akarják
Az Arsenal felvette a kapcsolatot a francia válogatott egyik legnagyobb ígéretének tartott Samir Nasrival, a Marseille 20 éves középpályásával – adta hírül a BBC Sport.

Angol labdarúgás
2008.05.20. 16:16
Joey Barton a „szarkáktól” a börtönválogatotthoz „igazolt”
NEWCASTLE. A korábban az angol válogatottban is megforduló játékost hat hónapra lecsukták verekedésért és garázdaságért.

Angol labdarúgás
2008.05.20. 15:53
Németh Krisztián Fernando Torrestől tanulja a gólszerzés művészetét
ANGOL LABDARÚGÁS. A Liverpool első csapatának ajtaján dörömbölő magyar csatár spanyol kollégáját tekinti példaképnek.

Angol labdarúgás
2008.05.20. 11:41
Liverpool: a „vörösök” leigazolják Philipp Degent
Július elsejétől a Liverpool játékosa lesz Philipp Degen, a Borussia Dortmund és a svájci válogatott jobbhátvédje.

Angol labdarúgás
2008.05.20. 11:41
Everton: új szerződést kap a menedzser David Moyes
A BBC információi szerint új, hosszú távú szerződést köt az idényben remekül szereplő Everton vezetősége David Moyesszal, a csapat népszerű menedzserével.

Angol labdarúgás
2008.05.20. 11:41
A Bolton helyett már a Celtic verseng Gera Zoltánért
JÁTÉKOSSORS. Újabb komoly csapat jelentkezett be a magyar válogatott ingyen megszerezhető középpályásáért.

Angol labdarúgás
2008.05.20. 10:30
Pokolra juttathatja a „vörös ördögöket” a sátáni tartozás
SPORTGAZDASÁG. Az MU 666 millióval tartozik külső hitelezőinek, a Chelsea-nek vissza kell fizetnie Abramovics fontmillióit.

Angol labdarúgás
2008.05.20. 09:40
Zuhanyhíradó: Lampard a Bajnokok Ligája-döntő után az Inter játékosa lehet
ÁTIGAZOLÁS. A Chelsea angol középpályásának ügynöke tagadja, hogy védence a friss olasz bajnoknál folytatná pályafutását.

Angol labdarúgás
2008.05.20. 01:18
Arsenal: Aquilani tárgyal az ágyúsokkal
Alig telt el egy nap azóta, hogy az AS Roma elvesztette a bajnokságot az Interrel szemben, máris szárnyra kaptak azok a pletykák, hogy a farkasok középpályása Alberto Aquilanival tárgyalásokat kezdeményezett az Arsenal.

Angol labdarúgás
2008.05.20. 01:18
FA-kupa: ellopták két Portsmouth-játékos aranyérmét
2445
/
2670











