Labdarúgó NB I
36 perce

Bódog Tamás: A ZTE elleni meccs remek reklámja volt a labdarúgásnak – mestermérlegek

Révész Attila: Akinek lejár a szerződése, és már láthatóan nem tud segíteni a csapatnak, attól már a befejezés előtt el kell köszönnünk, hogy ne rontsa a légkört.

Nemhogy hetet, ezúttal egy gólt sem szerzett az Újpest, ki is kapott a Puskás Akadémiától

A Nyíregyháza kiütése után kevésbé ment jól a játék a lila-fehéreknek, így zsinórban három vereséget követően nyert a felcsúti csapat.
Labdarúgó NB I
13 órája

A kiesés és az edzőváltás meghozta a felszabadultságot, a DVTK nyerni tudott Kisvárdán

Zsinórban öt vereség után az ideiglenesen kinevezett Takács Péter irányításával egyből három pontot szerzett a Diósgyőr.
Labdarúgó NB I
15 órája

NB I: Csank János szerint az ETO játssza a legjobb futballt

A korábbi szövetségi kapitány úgy érzi, még nem dőlt el a bajnoki címért zajló versenyfutás a két zöld-fehér csapat között.
Labdarúgó NB I
19 órája

Kovács Dániel: El akarjuk rontani a ZTE szép futballját

„Természetesen lekerült a nyomás rólunk, jobb így játszani, mint ha az utolsó pillanatig izgulni kellene.”
Labdarúgó NB I
19 órája

Markgráf örül, hogy az élvonalban már 50 meccsen játszott – az Újpest ellen jöhet az 51.

„Amikor bemutatkoztam, sokkal inkább gyereknek éreztem magam, mint most, azóta nyilván jóval nagyobb felelősség hárul rám.”
Labdarúgó NB I
20 órája

ZTE: profi szerződést kapott az U-válogatott tehetség

„Már most valami különlegeset mutat” – nyilatkozta a 16 éves Lakos Mihályról Safet Jahic kapusedző.
Labdarúgó NB I
21 órája

Bohdan Melnik: Szeretnénk újra átélni a győzelem érzését

A középpályás a szabolcsi klub egyetlen olyan játékosa, aki mind a hét élvonalbeli idényben szóhoz jutott.
Labdarúgó NB I
23 órája

Pinezits Máté: Unott, hangulattalan mérkőzésen hasonló játékot láthattunk

Kuttor Attila szerint a teljesítményük alapján a Kazincbarcika rászolgált egy pontra.
Labdarúgó NB I
Tegnap, 7:24

A Nyíregyháza simán nyert Veszprémben a futsal NB I felsőházában

Hét gólt szerezve győzött a Kecskemét; hazai pályán ikszelt a Berettyóújfalu.
Labdarúgó NB I
2026.04.24. 22:25

Nem hozott gólt a tét nélküli meccs a Barcika és az MTK között

A már tét nélküli mérkőzésen alig akadt említésre méltó momentum.
Labdarúgó NB I
2026.04.24. 21:55

Női labdarúgó NB I: sima Honvéd-győzelem Szekszárdon

A vendégeknél Csáki Eszter triplázott.
Labdarúgó NB I
2026.04.24. 19:17

Nincs szükség második ülésre, lezárult az MLSZ licenceljárása

Mind a 42 benyújtott kérelem pozitív elbírálásban részesült a 2026–2027-es idényre.
Labdarúgó NB I
2026.04.24. 15:05

A Debrecen meghosszabbította 20 éves kapusa szerződését – hivatalos

Bogdán Ádám: Rendkívül örömteli, hogy egy saját nevelésű fiatal kapus így be tudott illeszkedni a csapatba.
Labdarúgó NB I
2026.04.24. 14:56

Az ETO legutóbb abban az évben tudta megverni a Debrecent, amikor negyedszer bajnok lett

Ha a Paks nyer, új győzelmi rekordot állít fel a Groupama Arénában ♦ U20-as vb-bronzérmes debütál a már kieső DVTK kispadján.
Labdarúgó NB I
2026.04.24. 13:50

Ez még jól jöhet az ETO-nak: fiatalokra épít a Diósgyőr az idény hajrájában

Míg a 2004-esek esetében már csak 34 perc hiányzik a vállalás teljesítéséhez, a fiatalabb korosztálynál még 1281 percet kell „ledolgozni” a DVTK-nál.
Labdarúgó NB I
2026.04.24. 13:30
Labdarúgó NB I
2020.06.02. 22:23

Magyar Kupa: Bognár Tamás vezeti a szerdai döntőt

A 41 éves játékvezetőnek a Honvéd–Mezőkövesd lesz az első MK-fináléja.
Labdarúgó NB I
2020.06.02. 16:03

Radó András közel járt a 9 éves bravúrhoz!

A góllövőlista vezetője 9-es osztályzatot kapott. Az NS szerint Iványi Zoltán tévedett Diósgyőrben.
Labdarúgó NB I
2020.06.02. 15:52

MK: A magyar edzőkért is küzdünk – Kuttor Attila; „Lanzafaméékat nyugtatni kell”

Legutóbb hét éve fordult elő, hogy olyan csapat nyerte meg a kupát, amelyiket magyar tréner irányított.
Labdarúgó NB I
2020.06.02. 12:35

Újpest: „Ébresztő srácok, a show-nak folytatódnia kell!” – üzent az új edző

„Tudom, hogy jelenleg nem vagyunk jó helyzetben, de boldoggá fogjuk tenni a szurkolóinkat.”
Labdarúgó NB I
2020.06.02. 12:34

MK-döntő: jól fogynak a jegyek – a második karéjt is megnyitják

A 65 év felettiek saját felelősségre válthatnak jegyet. A kövesdi drukkereknek nem kell autópálya-matricát venniük.
Labdarúgó NB I
2020.06.02. 11:38

NB I: immár Kuttor a leghosszabb ideje ugyanannál a csapatnál dolgozó edző

Vignjevics távozásával változás történt az élen – az új éllovasnak még három éve sincs, Rebrov a 2.
Labdarúgó NB I
2020.06.02. 10:58

MK: Csak az FTC elleni meccsek előtt szokott ennyi barátom lenni – Tóth László

A szakmai igazgató győzelem esetén nem hordja többet a védjegyévé vált napszemüveget.
Labdarúgó NB I
2020.06.02. 09:21

Magyar Kupa: sok múlhat a két kapuson a döntőben

Szappanos Péter történelmet írna a Mezőkövesddel, Tomás Tujvel duplázhat.
Labdarúgó NB I
2020.06.02. 08:48

Videó: amikor kieső helyen állt az Újpest, de jött Vignjevics

Az első meccs: akkor is kritikus helyzetben voltak a lilák, de Juanan bólintott, s a csapat megindult felfelé.
Labdarúgó NB I
2020.06.01. 22:35

Újpest: búcsú 2413 nap után; Storck klubtörténelmet írna a DAC-cal

A Nemzeti Sport keddi számából ajánljuk.
Labdarúgó NB I
2020.06.01. 22:12

Taposómalom – Voleszák Gábor jegyzete

NS-VÉLEMÉNY. Többször is egy fatörzs mögött megbújva toporgott…
Labdarúgó NB I
2020.06.01. 20:51

MLSZ: Bereczet három, Calcant két meccsről tiltották el

Bereczet az ellenfél megütéséért büntették, de játszhat a Budapest Honvéd elleni Magyar Kupa-döntőben.
Labdarúgó NB I
2020.06.01. 17:34

Vignjevics: Az új edzővel kell bizonyítani, jobbak, mint ahol állunk!

A majd' hét év után búcsúzó tréner exkluzív interjút adott a Nemzeti Sportnak: elképzelhetetlennek tartja az NB II-es Újpestet.
Labdarúgó NB I
2020.06.01. 17:05

Ahogy mi megéltük: 30 éve Beregszászban járt a Fradi!

„Igazi népünnepély várta a legnépszerűbb magyar csapatot a kárpátaljai településen 1990. június 1-jén.”
Labdarúgó NB I
2020.06.01. 16:46

Újpest: Szerbiából kaptak új edzőt a lila-fehérek – hivatalos

A szintén szerb Predrag Rogan veszi át Nebojsa Vignjevics helyét a csapat kispadján.
Labdarúgó NB I
2020.06.01. 15:07

Újpest: már nem Nebojsa Vignjevics az edző, az utód is megvan – hivatalos

Az új vezetőedző, Predrag Rogan legutóbb a Napredak Krusevac trénere volt Szerbiában és dolgozott már Újpesten.

974

/

5272