A Paksi FC Fehérvárról igazolt szélsőt – hivatalos

PÓR KÁROLYPÓR KÁROLY
2026.08.28. 15:27
null
Simut Márió Pakson folytatja a pályafutását (Fotó: paksifc.hu)
Ahogy azt korábban jeleztük, a Paksi FC bejelentette, hogy szerződtette a Videoton FCF szélsőjét, Simut Máriót, aki az Újpestre igazoló Zeke Márió helyettese is lehet a tolnaiaknál.

 

„Klubunk és a Videoton FC Fehérvár a mai napon megegyezett Simut Márió játékjogát illetően” – erősítette meg a Paksi FC a Nemzeti Sport Online korábbi hírét.
 

Labdarúgó NB I
2026.08.28. 14:19

Paksi FC: megegyeztek, Fehérvárról érkezik szélső Zeke pótlására – NS-infó

A Paksi FC rövidesen bejelentheti az NB II-es Videotontól távozó Simut Márió szerződtetését, miközben a szintén szélső Zeke Márió a tolnaiaktól igazol Újpestre.


A 22 éves, nagyváradi születésű Simut 2024-ben igazolt a Haladástól Fehérvárra. Az NB I-ben a 2023–2024-es idényben mutatkozott be, az élvonalban 33 meccsen szerepelt. A másodosztályban az előző évadban 21 meccsen egy gólt szerzett és három gólpasszt adott, ebben a szezonban pedig eddig mind az öt NB II-es bajnokin játszott a Videotonban.

A védőként és középpályásként, a jobb és a bal oldalon is bevethető játékos a korosztályos magyar válogatottakban, az U19-es és az U21-es csapatban is szerepelt már. 

„Nagyon izgatott vagyok, várom a közös munkát a csapattal. Imádom a támadó felfogású futballt, passzol hozzám. Vannak ismerőseim az öltözőben, szerintem könnyen fog menni a beilleszkedés, elhivatott vagyok” – nyilatkozta a paksifc.hu-nak Simut Márió a három évre szóló szerződés aláírását követően.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A PAKSI FC-NÉL
Érkezők: Kuzma Hunor (Békéscsaba 1912 Előre), Rácz Gergő (Kispest-Honvéd), Simut Márió (román-magyar, Videoton FC Fehérvár)
Kölcsönbe érkezők: Belényesi Csaba (MTK Budapest)
Kölcsönből visszatérők: Debreceni Ákos (Kecskeméti TE), Győrfi Milán (Kecskeméti TE), Haraszti Zsolt (Videoton FC Fehérvár), Pető Milán (Diósgyőri VTK), Szalai József (Mezőkövesd)
Kiszemeltek: –
Távozók: Hinora Kristóf (MTK Budapest), Pesti Zoltán (Csákvár), Simon Barnabás (FC Ajka), Szendrei Ákos (Debreceni VSC), Tamás Olivér (Haladás), Zeke Márió (Újpest FC) 
Kölcsönbe távozók: Galambos János (Szentlőrinc, kooperációs kölcsön), Éger Zsombor (Tiszakécskei LC), Köllő Kende (Videoton FC Fehérvár, ismét kölcsön), Máté Csaba (Szentlőrinc, kooperációs kölcsön), Rideg Bálint (Szentlőrinc)
Kölcsönből visszatér klubjához: Alaxai Áron (Nyíregyháza Spartacus)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Ádám Martin (az NB III-as csapathoz került)


 

Legfrissebb hírek

Három meccsre eltiltották az MTK középpályását

Labdarúgó NB I
2026.10.14. 20:08

A Paksi FC kétmillió eurós ajánlatot utasított vissza Szalai Józsefért – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.10.13. 12:28

Nem volt kérdés, a Paks három góllal legyőzte a mérkőzést emberhátrányban befejező MTK-t

Labdarúgó NB I
2026.10.10. 21:22

Szalai József: Szerény srác vagyok, az is maradok

Labdarúgó NB I
2026.10.09. 10:30

Korábbi válogatott futballistát igazolt az NB II-es Kazincbarcika

Labdarúgó NB II
2026.10.06. 20:27

Újabb fiatal érkezett a nigériai akadémiáról – ezúttal Debrecenbe

Labdarúgó NB I
2026.10.03. 12:02

Élvonalbeli múlttal rendelkező játékosok érkeztek az NB III-as DEAC-hoz

Labdarúgó NB II
2026.10.02. 16:21

Böde felépülése a tervek szerint halad, egyre közelebb Kinyik visszatérése az élvonalban

Labdarúgó NB I
2026.09.29. 17:13