Meg kell oldani – Thury Gábor jegyzete

THURY GÁBORTHURY GÁBOR
2020.08.18. 23:25

Nem vonnék le mélyreható következtetést a bajnokcsapat MTK elleni 1–1-es döntetlenjéből. Nem volt friss a Fradi a bajnoki nyitányon, ez látszott, tételezzük fel, Szerhij Rebrov a Djurgarden elleni Bajnokok Ligája-selejtezőre élesítette a csapatot, ergo szerdán minden rendben lesz.

Az ukrán edző tavaly elérte, amire évek óta vártak az Üllői úton: nemzetközi kupa, nevezetesen az Európa-liga csoportkörébe vezette az együttest, az Espanyol, CSZKA Moszkva, FTC, Ludogorec négyesből a Ferencváros a csoport harmadik helyén végzett úgy, hogy továbbjutási esélye volt. A magyar futball erőviszonyainak ismeretében úgymond helytállt a Fradi. Fejlődést feltételezve minimum ez a kiindulási alap, azzal a kiegészítéssel, hogy a BL csoportkörébe jutni jóval nehezebb feladat, mint az El-ben szerepelni – más kérdés, ha a rangosabb kupában ezt nem sikerül elérni, az El-indulásra még van remény.

Rebrov: Svédország futballnemzet, komolyan kell venni a bajnokát
A svédek a Ferencváros támadóitól tartanak

Ám ez utóbbi lehetőséggel ráér akkor foglalkozni, ha úgy hozza a helyzet. Egyelőre a BL-selejtező első fordulójában a svéd bajnokot kell legyűrni, amire papíron a Ferencvárosnak nagyobb az esélye, mert a transfermarkt.de szerint a zöld-fehérek játékoskerete értékesebb, mint az ellenfélé. Általában fordítva van, ilyenkor azt szoktuk írni, nem baj, mert a pályán nem a pénz játszik. Ez most is így lesz, csak éppen a svédeknek jelenthet biztatást. Apropó, biztatás! Az FTC mögött álló szurkolók a vírushelyzet következményeként a zárt kapus rendezés miatt nem lehetnek ott a Groupama Arénában, s ugyancsak szokatlan, hogy a továbbjutásról egy mérkőzés dönt. A hazai pálya tehát nem feltétlenül jelent hazai pályát, maximum az otthon zöld füvét, továbbá a svéd stílus nemigen fekszik a magyar csapatoknak – igaz ugyan, hogy ez a tézis még azokból az időkből származik, amikor nem lepték el légiósok a honi futballt.

Az viszont kedvező, hogy elég „csupán” győzni, nem kell a többgólos sikerre hajtani, mondván, kell az előny a visszavágóra. Nem könnyű megjósolni, melyik együttesnek kedvez az egymeccses rendezés – ilyenkor jellemzően a korábban esélytelenebbnek ítélt fél sansza értékelődik fel –, a papíron erősebb és otthon játszó Fraditól mindenesetre nem számítana bravúrnak a továbbjutás.

Ám ez a meccs éppen attól nehéz, hogy nem legyőzhetetlen ellenfelet dobott a sors az egyre masszívabb Ferencváros útjába.

Mégis: meg kell oldani a feladatot. Annak ellenére, hogy Svédországban úgy vélik, a lehető legjobb ellenfelet kapták...

Legfrissebb hírek

A csendnek is van hangja – Borbola Bence jegyzete

Labdarúgó NB I
14 órája

Nyitva az ajtó – Borsos László jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.10.16. 23:09

Mesterkurzus – S. Tóth János jegyzete

Bajnokok Ligája
2026.10.15. 23:50

Rossz hír a cseheknek – Borsos László jegyzete

Európa-liga
2026.10.14. 23:20

A jóból is megárt a sok – Galambos Dániel jegyzete

Minden más foci
2026.10.13. 23:26

Van még benne kraft – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
2026.10.12. 23:11

Ki nevet a végén? – Smahulya Ádám jegyzete

Angol labdarúgás
2026.10.10. 22:56

Így lemenni edzeni… – Kapolcsi-Szabó Bence jegyzete

Egyéb egyéni
2026.10.09. 23:36