Paksi FC: megegyeztek, Fehérvárról érkezik szélső Zeke pótlására – NS-infó

P. K.P. K.
2026.08.28. 14:19
null
Simut Márió a Videotontól szerződik Paksra (Fotó: vidi.hu)
A Nemzeti Sport értesülései szerint a Paksi FC rövidesen bejelentheti az NB II-es Videotontól távozó Simut Márió szerződtetését, miközben a szintén szélső Zeke Márió a tolnaiaktól igazol Újpestre.

 

Korábban már jeleztük, hogy Zeke Márió átigazolási ügyében előrehaladott tárgyalásokat folytat a Paksi FC és az Újpest FC. Információink szerint a szélső ma már Újpesten vett részt orvosi vizsgálaton.

Ugyanakkor csütörtöki hírünkben azt is jeleztük, hogy Zeke távozása esetén az NB II-ből szerződtethet új játékost a Paksi FC. Olyan kiszemeltről van szó, aki korábban az NB I-ben is játszott, szintén szélső, védőként és középpályásként, a jobb és a bal oldalon is bevethető.

Úgy tudjuk, Simut Márió érkezhet Paksra a Videotontól – a játékos ügyében már megszületett az egyezség, hamarosan be is jelenthetik az átigazolását.

A 22 éves, nagyváradi születésű Simut 2024-ben igazolt a Haladástól Fehérvárra. Az NB I-ben a 2023–2024-es idényben mutatkozott be, az élvonalban 33 meccsen szerepelt. A másodosztályban az előző évadban 21 meccsen egy gólt szerzett és három gólpasszt adott, ebben a szezonban pedig eddig mind az öt NB II-es bajnokin játszott a Videotonban.

 

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A PAKSI FC-NÉL
Érkezők: Kuzma Hunor (Békéscsaba 1912 Előre), Rácz Gergő (Kispest-Honvéd)
Kölcsönbe érkezők: Belényesi Csaba (MTK Budapest)
Kölcsönből visszatérők: Debreceni Ákos (Kecskeméti TE), Győrfi Milán (Kecskeméti TE), Haraszti Zsolt (Videoton FC Fehérvár), Pető Milán (Diósgyőri VTK), Szalai József (Mezőkövesd)
Kiszemeltek: Simut Márió (román-magyar, Videoton FC Fehérvár)
Távozók: Hinora Kristóf (MTK Budapest), Pesti Zoltán (Csákvár), Simon Barnabás (FC Ajka), Szendrei Ákos (Debreceni VSC), Tamás Olivér (Haladás)
Kölcsönbe távozók: Galambos János (Szentlőrinc, kooperációs kölcsön), Éger Zsombor (Tiszakécskei LC), Köllő Kende (Videoton FC Fehérvár, ismét kölcsön), Máté Csaba (Szentlőrinc, kooperációs kölcsön), Rideg Bálint (Szentlőrinc)
Kölcsönből visszatér klubjához: Alaxai Áron (Nyíregyháza Spartacus)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Ádám Martin (az NB III-as csapathoz került), Zeke Márió (Újpest FC) 

 

 

Legfrissebb hírek

„Valami egészen mást akartam” – bíróságon dolgozik a volt válogatott labdarúgó

Labdarúgó NB I
5 órája

Képeken a címvédő ETO veresége az éllovas Puskás Akadémia ellen

Labdarúgó NB I
19 órája

Babó Levente: A Puskás Akadémia szereplésében van némi szerencse, de szakmai minőség is

Labdarúgó NB I
19 órája

Fekete füstbe borult a lelátó a Kispest-Honvéd–Újpest meccsen – képek

Labdarúgó NB I
21 órája

Lukács góljával rangadót nyert Győrben a Puskás Akadémia, és három pont előnnyel áll az élen

Labdarúgó NB I
21 órája

Nagy pofont kapott a Nyíregyháza: a ZTE elleni mérkőzés legjobb képei

Labdarúgó NB I
23 órája

Az Újpest előnye nem sokáig tartott ki a Honvéd ellen, döntetlen lett a vége

Labdarúgó NB I
23 órája

A címvédő ETO FC óvatosan használhatja fegyverét

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:59