„A lelkiismeretünk tiszta” – Kubatov Gábor reagált a Fradiváros-ügyben tett feljelentésre

2026.08.28. 12:44
null
Fotó: Árvai Károly
A Ferencvárosi Torna Club elnöke, Kubatov Gábor péntek délben a Facebook-oldalán reagált arra, hogy a Belügyminisztérium a Fradiváros-projekthez kapcsolódó, csaknem 25 milliárd forint állami támogatás felhasználása miatt feljelentést tett a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Bűnügyi Főigazgatóságán.
A Fradiváros névre keresztelt projekt célja az volt, hogy egy korszerű, multifunkcionális sportkomplexumot építsenek meg a Népligetben, illetve fejlesszék a sportlétesítményeket. A területen ugyan épült néhány beruházás, azonban a Fradiváros abban a formában, amelyben anno megálmodták, sohasem készült el.
MI AZ A FRADIVÁROS?

„A Fradiváros ügyében az FTC továbbra is mindenben segíti a hatóságok munkáját. A lelkiismeretünk tiszta, minden pénz az utolsó fillérig a Ferencvárosban van, nyugodt szívvel állunk minden, jogállami keretek között lefolytatott vizsgálat elé. Amint megkapjuk az iratokat tanulmányozni fogjuk őket” – közölte a Facebook-oldalán Kubatov Gábor.

Mint ismert, a magyar állam 2016-ban és 2017-ben két kormányhatározat alapján összesen 24.947 milliárd forint költségvetési támogatást biztosított az FTC számára a Népligeti sporttelep fejlesztésére, a Fradiváros I. és II. ütemének megvalósítására. A támogatói okiratok és az azok részét képező eredeti költségtervek kizárólag beruházási célokat – lebonyolítást, bontást, tervezést és építést – tartalmaztak. A Fradiváros a támogatás ellenére nem épült meg.

A Belügyminisztérium álláspontja szerint a rendelkezésre álló dokumentumok alapján költségvetési csalás, hűtlen kezelés, hivatali visszaélés és bűnpártolás bűntettének, továbbá hanyag kezelés és hamis magánokirat felhasználása vétségének gyanúja merült fel. A tárca feljelentést tett ismeretlen tettes(ek) ellen.

„A feljelentés megtételével párhuzamosan a Sportállamtitkárság az FTC-nek nyújtott, a Fradivárosra vonatkozó támogatás (és annak ügyleti kamatainak) visszafizetéséről rendelkezett. A klub előtt három lehetőség áll: 30 napon belül egy összegben visszafizeti a támogatás összegét, 12 hónapos részletfizetést kér az összegre vagy utóellenőrzés elrendelését indítványozza” – közölte péntek délelőtt a Belügyminisztérium.

 

 

Legfrissebb hírek

Borbély Balázs: Kialakult bennem a kép arról, mi várhat ránk csütörtök este

Európa-liga
1 órája

Grúziai szupertornán vesz részt a Ferencváros férfi vízilabdacsapata

Vízilabda
1 órája

Lukács Dániel: Majdnem feladtam… – interjú a válogatott támadójával

Labdarúgó NB I
6 órája

A térde sem kényszerítette térdre Kinyik Ákost

Labdarúgó NB I
7 órája

Borbély Balázs barátként fogadja az ellenfeleket

Európa-liga
8 órája

Vb-döntős partjelző tevékenykedik az FTC Plzen elleni El-meccsén

Európa-liga
Tegnap, 13:33

Kinyik Ákos sérülés utáni gólöröme a 200. bajnokin – fókuszban az NB I 9. fordulójának ászai

Labdarúgó NB I
Tegnap, 13:22

Az Újpest csodacseréje lett Gleofilo Vlijter

Labdarúgó NB I
Tegnap, 13:00