Labdarúgó NB I
3 órája

Kovács Mátyás csapattársa lehet Gruber Zsombor – sajtóhír

A Ferencváros játékosát a belga élvonalban szereplő RAAL La Louviere szerződtetheti.

Fejlemények várhatók Gruber Zsombor átigazolásának ügyében

Lapunk úgy tudja, ha a válogatott támadó eligazol, nem Magyarországon folytatja a pályafutását.
Labdarúgó NB I
Tegnap, 19:25

„Batik Bence esetében a játékvezető hibázott” – közleményben reagált az MLSZ a DVSC–Szparin történtekre

„A vasárnapi Debrecen–Nyíregyháza mérkőzésen hibázó játékvezetők is büntetésben részesülnek.”
Labdarúgó NB I
Tegnap, 18:38

A 16 éves Somogyi Tamás álomrajtot vett az NB I-ben

A fiatal támadó középpályás már két kanadai pontnál jár az NB I-ben.
Labdarúgó NB I
Tegnap, 12:00

A Szpari követelése: ne tiltsák el Temesvári Attilát!

„Csendben maradni és elfogadni, hogy ez a játék része? Erre nem vagyunk hajlandóak, mert amikor VAR-segítség is van, ilyen hiba nem fordulhat elő.”
Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:39

Dvéri Zsolt ötvenévesen még mindig szerelmes a futballba és a lovakba

A Videoton, a Gázszer és az Újpest korábbi kitűnő irányítója jelenleg két szenvedélyének él, a labdarúgásnak és a lósportnak.
Labdarúgó NB I
Tegnap, 6:40

Alexis Sánchez Montréalban folytatja, Vlahovics Isztambulba tart – ez történt kedden a transzferpiacon

Julián Álvarez megunta a várakozást, mindenképp menekülne Madridból; szinte biztosan Törökországban folytatja Romelu Lukaku.
Minden más foci
2026.08.11. 21:10

Elkészült a Mol Magyar Kupa második fordulójának menetrendje

A mérkőzéseket augusztus 21. és 23. között rendezik meg.
Labdarúgó NB I
2026.08.11. 20:40

Skribek Alen távozik a ZTE-től – hivatalos

A támadó az azeri Neftciben folytatja pályafutását.
Labdarúgó NB I
2026.08.11. 17:51

Az utolsó percben szerezte a tizenhat éves középpályás a győztes gólt a női NB I-ben

Tamás Eszter néhány percet töltött a pályán, de ez is elég volt a Videoton középpályásának.
Labdarúgó NB I
2026.08.11. 11:31

Piros lapot ért volna Batik Bence ütése? – szavazzon!

Forrt a levegő a keleti rangadón, amelynek végén Bódog Tamás, a nyíregyháziak vezetőedzője egy elmaradt kiállítást kért számon a játékvezetőn.
Labdarúgó NB I
2026.08.11. 09:50

Dénes Vilmos: Kicsit el is érzékenyültem…

A 21 éves támadó gólpasszal mutatkozott be a DVSC-ben.
Labdarúgó NB I
2026.08.11. 07:53

A bunkerből a Fáy utcába – interjú Koszta Márkkal

A rutinos támadónak a Vasas a tizenegyedik csapata.
Labdarúgó NB I
2026.08.11. 06:55

Nem lesznek ott az MTK drukkerei az Újpest elleni meccsen

A Megyeri úton sorra kerülő bajnokira csak a vendégszurkolók válthatnak jegyet.
Labdarúgó NB I
2026.08.10. 22:22

Boszniában folytatja a volt FTC-, ZTE- és DVTK-középpályás – hivatalos

Anderson Esiti a Borac Banja Lukához szerződött.
Labdarúgó NB I
2026.08.10. 21:13

Fontos intelem az Újpesttől az MTK elleni hazai bajnoki előtt

A mérkőzésre csak a vendégszurkolók válthatnak jegyet, és nem ajánlott trükközni sem.
Labdarúgó NB I
2026.08.10. 16:30
Labdarúgó NB I
2021.12.02. 09:08

Labdarúgás: „Jó volt focistának lenni!” – Tóth József 70 éves

A legendás újpesti balhátvédet gyorsaságáért, munkabírásáért kedvelték, de zárkózottsága miatt nehezen oldódott.
Labdarúgó NB I
2021.12.01. 18:17

Nagy pofon a Fradinak, de tanultak belőle; túl sok volt a pénz Fehérváron?

IDEGENLÉGIÓ. A Puskás Akadémia 19 légióssal lett bronzérmes, 23 külföldi kellett a Kisvárda bennmaradásához, légiós Pakson!
Labdarúgó NB I
2021.12.01. 16:38

NB I: három alapemberével hosszabbított a Paks – hivatalos

Papp Kristóf, Sajbán Máté és Szélpál Norbert hosszú távú szerződést kötött.
Labdarúgó NB I
2021.12.01. 14:23

Újpest: kameruni támadó jött, válogatott meccse is van

A stabil U20-as válogatott játékos már több hete együtt edz a lila-fehérekkel.
Labdarúgó NB I
2021.12.01. 12:19

NB I: Egyelőre várok – Mutu a kisvárdai lehetőségről

A szakember nem zárja ki annak a lehetőségét, hogy átvegye az együttes irányítását.
Labdarúgó NB I
2021.12.01. 11:46

FTC: A kapott gól nélküli meccs is elvárás – Henry Wingo

„Ha kiengedünk, megszoríthatnak minket, ám ha odatesszük magunkat, nagy baj nem lehet.”
Labdarúgó NB I
2021.12.01. 10:14

Honvéd: Horváth Ferenc irányíthat a Paks ellen

Bár a német vonal továbbra is él a Honvédnál, egyelőre nem jutottak egyezségre a felek.
Labdarúgó NB I
2021.11.30. 21:01

MLSZ: tavaszig nem játszhat az Újpest ellen kiállított kispesti

Batik Bence négy, az MTK-ból kiküldött Palincsár Martin két meccset kapott a fegyelmi bizottság keddi ülésén.
Labdarúgó NB I
2021.11.30. 18:03

Futballutazások Magyarországon: tematikus est a Hátsó füves-kiállításon

A sátoraljaújhelyi beszélgetéssorozat szerdai vendége Mirkó István fotóriporter és Orosz Zsolt, a Futballkutató blog szerkesztője lesz.
Labdarúgó NB I
2021.11.30. 13:02

FTC: Európában is ritka sorozat; Újpest: „Végre visszatért a remény”

Markek Tamásé az idény talán legnagyobb védése • Fehérvári ász, kispesti kérdés.
Labdarúgó NB I
2021.11.30. 09:42

Videó: a labdaszedők sem tudták megzavarni a Ferencváros tizenegyesét

Ryan Mmaee annak ellenére is magabiztosan értékesítette a büntetőt, hogy többen ugráltak előtte.
Labdarúgó NB I
2021.11.30. 08:36

NB I: a Paks kapusa az idén már nem léphet pályára

A 27 esztendős Nagy Gergelyt porcsérülés miatt meg kellett operálni.
Labdarúgó NB I
2021.11.29. 09:34

NB I: Ezt a meccset korábban le kellett volna zárni – Hornyák

Ferenczi szerint igazságos a felcsúti döntetlen. Carrillo elégedett a debreceniek hozzáállásával.
Labdarúgó NB I
2021.11.29. 08:15

Honvéd: Michael Boris válthatja Horváth Ferencet

Akár már hétfőn bejelenthetik a váltást. A német vonallal Bernd Storck is érkezhet.
Labdarúgó NB I
2021.11.28. 20:51

NB I: ezért volt ideges Stöger a második félidőben

A Ferencváros trénere nem csak a győzelemnek örült a Mezőkövesd elleni siker után.
Labdarúgó NB I
2021.11.28. 19:50

NB I: a Ferencváros ismét fölényes győzelmet aratott

A Mezőkövesd hazai pályán 3–0-ra kikapott a Ferencvárostól a labdarúgó NB I 14. fordulójának záró mérkőzésén.

766

/

5324