NB I: egy éve még az NB II-es bennmaradásért küzdött a Puskás Akadémia kapusa

NAGY-PÁL TAMÁSNAGY-PÁL TAMÁS
2022.02.27. 06:52
Egy kezezés miatt meg nem adott Batik-gólon kívül nem talált be a Honvéd a Puskás Akadémiának, amelynek gól híján szintén csak egy ponttal kellett beérnie az NB I 22. fordulójában. A találkozó után a felcsútiak kapusával, Markek Tamással beszélgetett az NSO Tv stábja.

Markek Tamás elárulta: nyerni szerettek volna, de talál örömet a döntetlenben is.

„Egyrészt kapott gól nélkül sikerült, a másik, hogy az elmúlt két hazai mérkőzésen pont nélkül maradtunk. Igyekszünk, hogy a következő találkozón, Újpesten begyűjtsük a három pontot. Ma helyzetek itt is, ott is voltak, úgyhogy reálisnak mondható a döntetlen.”

Videónkban beszél arról, hogy miközben most a bajnoki címért, egy éve még a Csákvárral küzdött az NB II-es bennmaradásért. Szóba kerül, mit szólt volna, ha ezt egy éve megjósolják neki, illetve Tóth Balázzsal való kapcsolatáról is beszélünk, akit kiszorított a Puskás Akadémia kapujából.

BATIK BENCE: HA VAN VAR, MIÉRT TÖRTÉNT EZ?

LABDARÚGÓ NB I

22. FORDULÓ
Budapest Honvéd–Puskás Akadémia 0–0 (0–0)
Budapest,Bozsik Aréna,2472 néző.Vezette:Erdős

ÉLŐ SZÖVEGES TUDÓSÍTÁS ITT!
Legfrissebb hírek

PSK: a Honvéd legyőzte a Panathinaikoszt

Minden más foci
1 órája

Ha az Újpest bő 10 év után újra legyőzi a Fradit, már vasárnap bajnok lehet az ETO

Labdarúgó NB I
3 órája

Románia: a súlyos sérülés után pályára érkező mentő elakadt az esőben, a játékosoknak kellett betolni – videó

Minden más foci
5 órája

Kiss Bence: A Zalaegerszeg megérdemelné a bronzérmet

Labdarúgó NB I
9 órája

PSK: nem talált fogást a Genken a Puskás Akadémia

Minden más foci
21 órája

Női Magyar Kupa: három gólt lőtt a Honvédnak, hetedszer nyerte meg a sorozatot az FTC

Labdarúgó NB I
2026.04.29. 20:59

PSK: nem borult a papírforma a Puskás Akadémia és a Real Madrid mérkőzésén

Minden más foci
2026.04.29. 20:17

PSK: ötgólos meccsen kapott ki a Honvéd, iksz a Panathinaikosz–Juventus találkozón

Minden más foci
2026.04.29. 17:36
Ezek is érdekelhetik