Labdarúgó NB I
7 órája

Yaakobishvili Antal érkezését még a héten bejelentheti az ETO FC – NS-infó

Úgy tudjuk, hogy a Girona 22 éves belső védője az Újpest FC ajánlatára nemet mondott, mert Győrben szeretné folytatni a pályafutását.

NB I: közel a visszatéréshez az ETO csapatkapitánya

Paul Anton már labdás gyakorlatokat is végzett társaival.
Labdarúgó NB I
13 órája

Nem támogatja tovább a Duna Aszfalt a Puskás Akadémiát

„Társaságunk szponzorációs portfólióját és támogatási prioritásait rendszeresen éves szinten felülvizsgálja.”
Labdarúgó NB I
17 órája

Feczkó Tamás: Már új kihívások felé kacsintgatok

Nehezen dolgozta fel a Honvédtól való búcsút, de bizakodik, hogy hamarosan megtalálja az a feladat, amelyért lelkesedni tud.
Labdarúgó NB I
17 órája

Az MTK bejelentette Komáromi György szerződtetését

Az Átrok Zalán pótlására érkező szélső egy évre kölcsönbe érkezik, opciós kivásárlási lehetőséggel.
Labdarúgó NB I
18 órája

Átrok Zalán Belgiumba szerződött – hivatalos

A hatodik magyar U-válogatott játékost adta el ezen a nyáron az MTK – az is megvan, ki érkezik a pótlására.
Labdarúgó NB I
20 órája

Zalaegerszeg: 26 éves argentin vezetőedzője lett az NB III-as második csapatnak

„Bár fiatal edzőnek számít, már érkezése előtt is sokrétű szakmai tapasztalatot szerzett. Végzettsége mellett modern, elemzésközpontú szemlélet jellemzi.”
Labdarúgó NB I
21 órája

Válogatott erősítés Nyíregyházán és Újpesten, fiatalítás Kisvárdán

A lila-fehérek veretlenek maradtak a nyári felkészülés során.
Labdarúgó NB I
2026.07.22. 17:55

Két fiatalt elhozott Kispestről az Újpest – hivatalos

Egy 19 és egy 17 éves játékos csatlakozott a lila-fehérek keretéhez.
Labdarúgó NB I
2026.07.22. 17:52

A mostani idénytől már a magyar labdarúgó NB I-nek is lesz fantasy játéka

„A cél, hogy még közelebb hozza a szurkolókat a magyar labdarúgáshoz, és új élményt kínáljon mindazoknak, akik hétről hétre követik a bajnokság eseményeit.”
Labdarúgó NB I
2026.07.22. 14:04

Újabb tehetség távozott Kispestről: Ujváry Ferenc az Újpestben folytatja

A játékost szerződés kötötte a XIX. kerületi klubhoz, a lila-fehérek fizettek a tehetség játékjogáért.
Labdarúgó NB I
2026.07.22. 13:45

Manner Balázs: Megfontoltabb, letisztultabb lett a játékom

A hírek szerint nagy az érdeklődés a mérkőzés iránt, így várhatóan sokan ülnek majd a lelátón.
Labdarúgó NB I
2026.07.22. 11:07

NS-infó: Komáromi elköszönt a Maribortól – ez az NB I-es klub szerződtetheti

A szélső ismét itthon játszhat, de ezúttal nem Debrecenbe vezet az útja – hamarosan bejelenthetik új csapatánál.
Labdarúgó NB I
2026.07.22. 09:43

Szerződést kapott Újpesten az osztrák balhátvéd

A 22 éves Tizian Scharmer ingyen igazolható játékosként csatlakozott a lila-fehérekhez.
Labdarúgó NB I
2026.07.21. 21:20

A légiósok aránya csökkent, a fiatal játékosoké nőtt – ilyen volt a 12 csapatos NB I első tíz éve

Az MLSZ összeállításából többek között kiderül, melyik volt a vizsgált időszak leggyakoribb eredménye, hogy milyen trendek rajzolódtak ki, és számít-e a 33 fordulós lebonyolítás.
Labdarúgó NB I
2026.07.21. 17:41

A Honvédnál győzelmi sorozattal nyitott az új edző; csak magyarok a szintén visszatérő Vasasnál

Az MTK több játékosát is külföldre adta el, visszatért Demjén Patrik, érkezett Szuhodovszki Soma, elöl pedig Klausz Milán és Zsóri Dániel is bizonyíthat.
Labdarúgó NB I
2026.07.21. 14:00
Labdarúgó NB I
2023.09.26. 11:11

ZTE: lecsaptak a szabadon igazolható rutinos kapusra

„Pont azért vártam ki, hogy ilyen lehetőség adódjon az életemben, és visszatérjek az NB I-be.”
Labdarúgó NB I
2023.09.26. 10:24

Puskás Akadémia: összefogás Király Gábor klubjával

Közösen dolgoznak azért, hogy erősítsék egymást az utánpótlás-nevelés minden területén.
Labdarúgó NB I
2023.09.25. 23:09

Futballszív – Vincze András jegyzete

NS-VÉLEMÉNY. Az NB I-es tabella élén két feljutó csapat áll, az MTK Budapest és a DVTK.
Labdarúgó NB I
2023.09.25. 23:08

Veszélyes üzem – Malonyai Péter publicisztikája

ALAPVONAL. Különleges az edzői lét. Leginkább azért, mert hiába csapatjáték a futball, a kispad embere egyéni versenyző. Mostanság főként, hiszen – kimondjuk vagy sem – hatalmas a kenyérharc a szakma mesterei között, nem mindegy, hogy a havi bevételem annyi, amennyi (sok), vagy a tartalékaimból kell élnem, ami szintén annyi, amennyi (nem kevés, de fogy), függően a »közös megegyezéssel« fordulattal kitüntetett pénzügyi tranzakciótól.
Labdarúgó NB I
2023.09.25. 20:49

Futsal NB I: ismét ötöt vágott, továbbra is hibátlan a Haladás

Hatgólos döntetlent játszott a DEAC és az Aramis, könnyedén nyert a Nyíregyháza és a Veszprém.
Labdarúgó NB I
2023.09.24. 23:39

Gazdátlanok – Thury Gábor jegyzete

NS-VÉLEMÉNY. Bedobni egy nevet, amelynek hallatán mindenki homlokára csap...
Labdarúgó NB I
2023.09.24. 22:29

Fehérvár: Újra kell építeni a klubot, a csapatot – Grzelak

„Három–háromnál odajött Kalmár Zsolt, és megkérdezte, mi legyen...” Boér nem kritizál nyilvánosan.
Labdarúgó NB I
2023.09.24. 21:24

NB I: Lisztes Krisztián borzasztóan idegesítő gólt fejelt – Mátyus János

Dejan Sztankovics: Háromnaponta játsszuk a meccseket, de nem panaszkodunk, megbirkózunk vele.
Labdarúgó NB I
2023.09.24. 19:25

NB I: Lisztes-góllal nyert a Kisvárda ellen a címvédő

A labdarúgó NB I 7. fordulójának záró mérkőzésén a Ferencváros hazai pályán 1–0-ra legyőzte a Kisvárdát.
Labdarúgó NB I
2023.09.24. 19:08

NB I: miért állították ki Fiola Attilát? – videó, szavazás

A kamerafelvételek alapján úgy tűnik, nem volt kontakt a védő és Szendrei Norbert között.
Labdarúgó NB I
2023.09.24. 17:20

Lisztes góljával legyűrte a Ferencváros a Kisvárdát

Dejan Sztankovics és Mátyus János is most debütált új csapatával az NB I-ben, a címvédő örülhetett a végén.
Labdarúgó NB I
2023.09.24. 17:00

NB I: emlékezetes bajnokit vívott Fehérváron a ZTE!

A labdarúgó NB I 7. fordulójában a Fehérvár hazai pályán 3–3-at játszott a Zalaegerszeggel.
Labdarúgó NB I
2023.09.24. 14:50

A 99. percben egyenlített a Fehérvár a Zalaegerszeg ellen

Micsoda mérkőzés volt! Hat gól, büntetők, véleményes piros lap, VAR-vizsgálatok, potya gólok...
Labdarúgó NB I
2023.09.24. 12:09

Videó: a Paks és a Debrecen játékosa is szépségdíjas gólt szerzett

Könyves Norbert védővel a nyakán, háttal a kapunak, míg Bárány Donát sarkazva juttatta a labdát a kapuba.
Labdarúgó NB I
2023.09.24. 11:22

NB I: a DVSC edzőjét bosszantotta játékosai hozzáállása az első félidőben

Blagojevics: Az első játékrészben mi komolytalanul futballoztunk, olyan volt az egész, mintha barátságos mérkőzést játszanánk.
Labdarúgó NB I
2023.09.24. 10:40

Népsport: az amatőr eszme rendíthetetlen harcosa

A BLASZ tragikus sorsú elnöke, Zsarnóczay János nem tűrte a nyerészkedést.

446

/

5312