DVTK: „Senki sem lehet fontosabb, mint a klub” – menesztették Kuznyecov Szergej vezetőedzőt

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2024.01.31. 19:48
Kuznyecov Szergej a tavalyi ősz egyik bajnoki meccsén (Fotó: Dömötör Csaba)
A labdarúgó NB I tavaszi rajtjára készülő DVTK azonnali hatállyal menesztette Kuznyecov Szergej vezetőedzőt – derült ki a diósgyőri klub hivatalos honlapjának szerda esti híréből. A csütörtöki edzést Simon Miklós, a DVTK Labdarúgó Sportakadémia szakmai igazgatója vezeti, és Debrecenben, a február 3-i tavaszi rajton is ő irányít majd.

 

„Annak tudatában hoztuk meg ezt a nehéz döntést, hogy tudjuk, néhány nappal a bajnoki rajt előtt nem ideális edzőt váltani. Ám senki sem lehet fontosabb, mint a klub, a DVTK-család értékeivel senki sem fordulhat szembe. Csak olyan kollégákkal tudunk együtt dolgozni, akik számára a DVTK előrébb való, mint a saját márka építése. Aki ezzel nem tud azonosulni, attól, ha fájdalmas is, meg kell válni” – idézi a klubhonlap dr. Magyar Mátyást, a klub tulajdonosát.

„Az elválás egy folyamat eredménye, korábban is láttunk arra utaló jeleket, hogy elkerülhetetlen ez a pillanat, mégis próbáltunk mindent megtenni az elkerüléséért – folytatta a tulajdonos. – Közös úton indultunk el másfél évvel ezelőtt. Bármilyen sikereket is értük el, ha valaki letér erről a közös útról, akkor nem tudunk más döntést hozni.”

„A DVTK költségvetése az előző idényhez képest jelentősen nőtt, és a vezetőedző az anyagiakon túl is minden olyan támogatást megkapott, ami a közös céljaink eléréséhez szükséges” – fogalmazott Magyar Mátyás, hozzátéve, a költségvetés, a célok és a csapat őszi teljesítménye összhangban áll egymással.

„Kuznyecov Szergej személyében fiatal edzőnek adtunk bizalmat, aki Diósgyőrben érte el első sikereit, ám az elmúlt időszakban láttuk a jeleit annak, hogy nem egy irányba tartunk. És a szurkolók számára láthatatlan hétköznapok során ezek a jelek egyre erősödtek – tette hozzá dr. Bajúsz Endre, a DVTK sportigazgatója. – A keretet nyáron és télen is vele egyetértésben erősítettük meg, jöttek az eredmények is, ám a helyzetet ez nem oldotta meg, ezért a váltás mellett döntött a klubvezetőség.”

Kuznyecov 2022 őszén érkezett Diósgyőrbe, az első idényben 33 bajnokin ült a DVTK kispadján, az NB II-ben pedig bajnok lett a csapattal. Az élvonalban 17 mérkőzésen irányította a piros-fehéreket, akikkel a 7. helyen zárta az őszi szezont.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A DIÓSGYŐRI VTK-NÁL
Érkezők: Ondrej Baco (cseh, Hapoel Jerusalem – Izrael), Marco Lund (dán, IFK Norrköping – Svédország), Tóth Balázs (Kazincbarcika)
Kölcsönbe érkezők:
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Bánhegyi Bogdán (legutóbb kooperációs kölcsönben, Kazincbarcikán szerepelt)
Kiszemeltek:
Távozók: Marin Jurina (bosnyák-horvát, MTK Budapest), Lukács Dániel (Kecskeméti TE) 
Kölcsönbe távozók: Jérémie Obounet (gaboni, FC Kosice – Kassa)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Karlo Sentic (horvát, Hajduk Split – Horvátország)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

A DIÓSGYŐRI VTK FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
Edzőtábor: január 14.–január 26., Spanyolország
Felkészülési mérkőzések (Spanyolországban)
Január 15.: DVTK–Aarhus (dán) 3–3 (Acolatse 2, Kampecisz)
Január 17.: DVTK–CD Estepona (spanyol, IV.) 1–1 (Bényei)
Január 20.: DVTK–Vancouver Whitecaps (kanadai) 0–1
Január 24.: DVTK–Hammarby IF (svéd) 0–0
Január 24.: DVTK–Topolyai SC 1–1 (Edomwonyi)

NB I-ES EDZŐVÁLTÁSOK – 2023–2024
2024. 01. 31.DVTKKuznyecov Szergej helyett ideiglenesen Simon Miklós
2023. 11. 12.ZTEBoér Gábor helyett Márton Gábor
2023. 11. 07.KisvárdaMátyus János helyett Feczkó Tamás
2023. 09. 04.FerencvárosMáté Csaba (az 1. forduló előtt Sztanyiszlav Csercseszovot váltotta) helyett Dejan Sztankovics
2023. 09. 03.KisvárdaGerliczki Máté helyett Mátyus János
2023. 08. 12.KisvárdaMilos Kruscsics helyett ideiglenesen Gerliczki Máté

 

Labdarúgó NB I
2024.01.31. 17:10

A DVTK idén még nyeretlen; csatárcsere Kecskeméten

FELVEZETÉS II. Az Újpest a héten kezdte el az átigazolásokat, eddig csak távozója volt.

 

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt Szűcs István, a DVTK és a Nyíregyháza egykori játékosa

Labdarúgó NB I
3 órája

„A pálya talajával meg kellett küzdenie mindkét csapatnak” – Radenkovics a DVTK Barcika elleni döntetlenje után

Labdarúgó NB I
2025.11.30. 10:41

Senkinek sem jó döntetlen a borsodi rangadón – nem bírt egymással a Kazincbarcika és a DVTK

Labdarúgó NB I
2025.11.29. 16:24

Babos Bence: Berobbantam az élvonalba

Labdarúgó NB I
2025.11.29. 11:06

Keane először nyerhet Hornyák ellen, akinek hat győzelme van az FTC-vel szemben

Labdarúgó NB I
2025.11.28. 13:47

Török, francia, olasz és spanyol csapatokkal került egy csoportba a DVTK a női kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
2025.11.27. 08:43

Valenciai vereséggel is továbbjutott a DVTK     

Kosárlabda
2025.11.26. 22:01

Az MTK elleni négygólos győzelmével elmozdult a kieső helyről a DVTK

Labdarúgó NB I
2025.11.23. 20:25
Ezek is érdekelhetik