DVSC: „Küldetésünk, hogy minél több fiatal és saját nevelésű játékos kerüljön az első csapatba”

D. Á./MTID. Á./MTI
2024.01.31. 18:31
Fotó: dvsc.hu
Szuhodovszki Soma, Jorgo Pellumbi és Thor Úlfarsson mellett Kocsis Dominik személyében négy új futballistával vág neki a labdarúgó NB I tavaszi folytatásának a Debreceni VSC, amelynél minél több fiatal és saját nevelésű játékost szeretnének az első csapatban tudni – hangzott el a klub szerdai idénynyitó sajtótájékoztatóján a Nagyerdei Stadionban.

 

Makray Balázs cégvezető kiemelte, hogy az állandó fejlődés, a szervezett építkezés a klub küldetése, ami vonatkozik az első csapatra, az azt működtető cégre, valamint az akadémiára is. Kiemelte, a jelenlegi klubvezetés másfél éve vette át az irányítást és azóta minden beszámolóban előrelépés történt. Kifejtette azt is, hogy a mostani átigazolások is annak érdekében történtek, hogy a csapatot megerősítsék úgy, hogy figyelembe vették, milyen korú és minőségű játékosokat igazolnak.

„Küldetésünk ugyanis, hogy minél több fiatal és saját nevelésű játékos kerüljön a DVSC első csapatába, amely most minőségi kerettel rendelkezik” – hangsúlyozta Makray Balázs, aki az MTI érdeklődésére elmondta, a tavaly értékesített Baráth Péterért kapott összeg egy részét költötték az új játékosok megvételére, ez pedig a DVSC történetében az eddigi legmagasabb.

A sportvezető szerint még lehetnek játékosmozgások az átigazolási időszakban. Zárásképpen kiemelte: nagy szükségük van a szurkolókra, éppen ezért igyekeznek kedveskedni nekik mindig valamilyen újdonsággal, így lesz például több minden más mellett rúgófal a családi szektornál.

Szrdjan Blagojevics vezetőedző elmondta, sikerült a felkészülési időszakban megerősíteni a keretet, a fiatal játékosok jól beilleszkedtek a csapatba. Hangsúlyozta, hosszú félszezon áll a tanítványai előtt, melynek során bizalomra és türelemre van szükség, de megígérte, mindent megtesznek azért, hogy boldoggá tegyék a szurkolókat.

Ike Thierry Zaengel elnök a sajtótájékoztató végén kifejtette, a jövőre vonatkozó tervek között szerepel egy múzeum kialakítása is a stadionon belül.

A DVSC 17 forduló után 25 pontjával az ötödik helyről várja a tavaszi idényt, melynek nyitányán szombaton a Diósgyőrt látja vendégül.

 

Legfrissebb hírek

„Tartom magam ahhoz, amit mondtam, és amiért kiállítottak” – négy mérkőzésre tiltották el Bódog Tamást

Labdarúgó NB I
12 órája

Gólt szerzett, de sima koppenhágai vereséggel esett ki a DVSC a Konferencialigából

Európa-konferencialiga
2026.08.12. 19:50

Kl-selejtező: Markgráf kezd a DVSC ellen, Erdélyi a kapuban a Lokinál – kezdőcsapatok

Európa-konferencialiga
2026.08.12. 16:57

Kl-selejtező: jó kérdés, hogy a debreceni 0–3 után mi történhet Dániában...

Európa-konferencialiga
2026.08.12. 10:37

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 11:50

Piros lapot ért volna Batik Bence ütése? – szavazzon!

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 09:50

Dénes Vilmos: Kicsit el is érzékenyültem…

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 07:53

Dzsudzsák Balázs: Életem első fejes gólját szereztem... harminckilenc évesen!

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 20:10