A DVTK idén még nyeretlen; csatárcsere Kecskeméten

P. Gy., P. K.P. Gy., P. K.
Vágólapra másolva!
2024.01.31. 17:10
Jurek Gáborék győzelem nélkül fejezték be a téli felkészülést (Fotó: dvtk.eu)
A labdarúgó NB I tavaszi rajtját felvezető sorozatunk második részében a 7–9. helyen álló csapatok téli felkészülésével, a keretekben történt változásokkal foglalkozunk. Az edzőmeccseken nyeretlen DVTK-tól távozott három csatár, és érkezett két védő, valamint egy középpályás és egy kapus. A Kecskemét több kulcsemberét is eladta, de a felkészülési mérkőzések azt mutatják, sikerül pótolni a távozókat. Újpesten nem siették el az igazolásokat, ezen a héten érkezett az első téli szerzemény.

 

DIÓSGYŐR: ELADTÁK A KORÁBBI GÓLKIRÁLYT, DÁN ÉS CSEH VÉDŐ JÖTT

A tavaly az NB II bajnokaként feljutó Diósgyőr a 7. helyről vág neki a tavaszi folytatásnak, pedig az őszi első nyolc fordulóban gyűjtött 16 pontjával még a harmadik helyen állt. Ezt követően azonban visszaesett a miskolciak támadójátéka – öt meccsen be sem találtak –, így a további kilenc bajnokijukon már csak nyolc pont jött össze nekik.

A téli szünetben a klub értékesítette a bosnyák-horvát támadó, Marin Jurina játékjogát, aki nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket, hét bajnokin csak 275 percet játszott, és egy gólt szerzett, ő az MTK-ban folytatja. Az ősz második felében inkább csereként szereplő, két gólt szerző, az előző idényben 19 találattal házi gólkirály, a megelőző idényben Kecskeméten NB II-es gólkirály Lukács Dánielt pedig kivásárolta szerződéséből korábbi csapata, a Kecskeméti TE. A héten azt is bejelentették a diógyőriek, hogy a fiatal gaboni csatár, Jérémie Obounet tavasszal kölcsönben a szlovák élvonalban, Kassán folytatja pályafutását.

A kilenc bajnokin szerepet kapó bolgár válogatott középső védő, Bozsidar Csorbadzsijszki el sem utazott a csapattal a dél-spanyolországi edzőtáborba, viszont a DVTK  a téli szünetben erre a posztra igazolt két korábbi utánpótlás-válogatott játékost, a dán Marco Lundot és az Izraelből elvágyódó cseh Ondrej Bacót. Előbbi valószínűleg kezdő is lesz a tavaszi rajton.

A középpályára a román Doru Popadiuc érkezett az Universitateától, kapusposztra pedig a Salzburgnál nevelkedő, az ősszel az NB II-es Kazincbarcikában védő Tóth Balázs jött, aki nem tévesztendő össze a Fehérvár hét évvel idősebb, azonos nevű kapusával. Az utánpótlás-válogatott kerettag Tóthot a Hajduk Splithez a kölcsönből fél év elteltével visszatérő horvát kapus, Karlo Sentic helyére szerződtették.

Spanyolországban öt felkészülési meccset vívott a DVTK, és nyeretlen maradt (négy döntetlen, egy vereség). Ikszelt többek között a dán Aarhusszal és a svéd Hammarbyval, kikapott viszont a kanadai Vancouver Whitecapstől. Kuznyecov Szergej elégedett volt a játékosai által kialakított helyzetek számával, azok kihasználásával azonban már korántsem, hiszen az Aarhus elleni 33-as iksz után a következő négy meccsen csak két gólt szerzett csapata. Ezek után nem lenne meglepetés, ha a támadósorba – akár a szezon közben is – érkezne még új játékos.

A DVTK két idegenbeli bajnokival kezdi az évet, előbb Debrecenben, majd Kecskeméten lép pályára, azt követően pedig az Újpestet fogadja.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A DIÓSGYŐRI VTK-NÁL
Érkezők: Ondrej Baco (cseh, Hapoel Jerusalem – Izrael), Marco Lund (dán, IFK Norrköping – Svédország), Tóth Balázs (Kazincbarcika)
Kölcsönbe érkezők:
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Bánhegyi Bogdán (legutóbb kooperációs kölcsönben, Kazincbarcikán szerepelt)
Kiszemeltek:
Távozók: Marin Jurina (bosnyák-horvát, MTK Budapest), Lukács Dániel (Kecskeméti TE) 
Kölcsönbe távozók: Jérémie Obounet (gaboni, FC Kosice – Kassa)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Karlo Sentic (horvát, Hajduk Split – Horvátország)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

A DIÓSGYŐRI VTK FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
Edzőtábor: január 14.–január 26., Spanyolország
Felkészülési mérkőzések (Spanyolországban)
Január 15.: DVTK–Aarhus (dán) 3–3 (Acolatse 2, Kampecisz)
Január 17.: DVTK–CD Estepona (spanyol, IV.) 1–1 (Bényei)
Január 20.: DVTK–Vancouver Whitecaps (kanadai) 0–1
Január 24.: DVTK–Hammarby IF (svéd) 0–0
Január 24.: DVTK–Topolyai SC 1–1 (Edomwonyi)

KECSKEMÉT: FOLYTATÓDHAT AZ ÉPÍTKEZÉS

Kecskeméten bíznak Szabó István (balra) vezetőedzőben, akivel szerződést hosszabbítottak (Fotó: kecskkemetite.hu)

A 8. Kecskeméttől két kulcsember távozott a télen, Szuhodovszki Soma a középpályáról, Szalai Gábor a védelemből, előbbit a Debrecen, utóbbit a svájci Lausanne vásárolta ki a szerződéséből. Továbbá Tóth Barna szerződtetését szerdán bejelentette a Paksi FC. Szuhodovszki helyére érkezett az NB II-es Haladástól Derekas Zoltán, a támadósorba pedig visszatért Lukács Dániel, védőposztra viszont nem jött új játékos.

A jelek szerint azonban Szabó István vezetőedző így is megtalálta a megoldást Szalai pótlására, ugyanis az utolsó három, a törökországi edzőtáborban játszott felkészülési meccsén csak egy gólt kapott a KTE, és a hét téli találkozójából pedig négyet is kapott gól nélkül játszott le. A bal oldali belső védő posztján a hírek szerint az a Katona Levente jelentheti az egyik opciót, aki tavasszal kevés meccsen szerepelt az NB I-ben, de a téli felkészülés során remek teljesítményt nyújtott. Ugyanakkor nemcsak a védekezéssel, hanem a támadójátékkal is elégedett lehetett a szakmai stáb a felkészülés során, hiszen a hét meccsből négyet is megnyert a csapat, és 11 gólt szerzett.

A KTE-nél a múlt hét fontos híre volt, hogy a klub egy évvel meghosszabbította Szabó István vezetőedző eredetileg 2025 nyaráig szóló szerződését, így hosszú távon is folytatódhat a klubnál az elmúlt években látott, igen sikeres építkezés, amely az NB III-ban kezdődött, és tavaly már nemzetközi szereplést is eredményezett.

A KTE vasárnap Mezőkövesden kezdi meg a tavaszi szezont, majd a Diósgyőrt fogadja, aztán Paksra látogat.

A KECSKEMÉTI TE FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
Edzőtábor: január 16.–január 27., Törökország (Belek)
Felkészülési mérkőzések
Itthon:
Január 13.: KTE–Csákvár (NB II) 2–0 (Meszhi, Banó-Szabó)
Törökországban:
Január 17.: KTE–KF Llapi (koszovói) 2–0 (Meszhi, Pálinkás)
Január 20.: KTE–Sturm Graz (osztrák) 2–1 (Zsótér, Banó-Szabó)
Január 20.: KTE–FK Krumovgrad (bolgár) 1–3 (Szendrei)
Január 23.: KTE–Ruch Chorzów (lengyel) 1–1 (Szendrei)
Január 26.: KTE–Zlaté Moravce (Aranyosmarót, szlovák) 3–0
Január 26.: KTE–FK Teplice (cseh) 0–0

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A KECSKEMÉTI TE-NÉL
Érkezők: Derekas Zoltán (szabadon igazolhatóként, legutóbb Haladás), Lukács Dániel (Diósgyőri VTK)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők: Polyák Kristóf (Tiszakécske)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek:
Távozók: Kiss Bence (Zalaegerszeg), Szalai Gábor (Lausanne-Sport– Svájc), Szuhodovszki Soma (Debreceni VSC), Tóth Barna (Paksi FC)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatér klubjához: 
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

 

ÚJPEST: MOST KEZDETT EL IGAZOLNI A CSAPAT

Az Újpest FC kedden jelentette be idei első szerzeményét, a korábban a Honvédban is futballozó Albi Dokát (Fotó:  ujpestfc.hu)

Újpesten gyakran előfordul, hogy akkor kezdi meg igazán a klub az erősítéseket, amikor más csapatok a maguk részéről már lezárták az átigazolási időszakot. Így van ez most télen is, mert az első új igazolást, az albán válogatott jobbhátvédet, Albi Dokát kedden jelentette be a klub.

Miközben már korábban távozott a posztján eddig játszó koszovói válogatott védő, Lirim Kastrati, de elhagyta Újpestet a két észt válogatott, Märten Kuusk és Oliver Jürgens, valamint a szerb Milos Koszanovics, Djordje Nikolics kettős is. Mivel Kuusk és Koszanovics személyében két belső védő is távozott, azon a poszton még lehet számítani érkezőre. Kérdés persze, mennyi idő alatt tud beépíteni egy új játékost a csapatba a továbbra is Nebojsa Vignjevics vezette szakmai stáb, ha már elkezdődik a tavaszi évad.

A téli felkészülési meccsek felemásan sikerültek újpesti szempontból, az ukrán Csornomorecet és az északmacedón Gosztivart legyőzte a gárda a törökországi edzőtáborban, és a Romániában kupagyőztes Sepsi OSK elleni 00 sem rossz eredmény, annál inkább az NB II-es Soroksártól a bajnoki főpróbán elszenvedett 2–1-es vereség.

Ezek után kérdés, mire számíthatnak a szurkolók pénteken, az MTK elleni idegenbeli meccsen. Nem vár egyébként könnyű nyitány a lila-fehérekre, jövő kedden ugyanis már a DVSC-t fogadják, aztán vasárnap egy újabb idegenbeli mérkőzés következik, méghozzá Diósgyőrben.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ ÚJPEST FC-NÉL
Érkezők:  Albi Doka (albán, KF Tirana – Albánia)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Genzler Gellért
Kiszemeltek:
Távozók: Lirim Kastrati (koszovói, Widzew Lódz – Lengyelország), Oliver Jürgens (észt, DAC – Szlovákia), Milos Koszanovics (szerb, Ajman Club – Arab Emírségek, szabadon igazolható), Märten Kuusk (észt, GKS Katowice – Lengyelország), Djordje Nikolics (szerb, Sivasspor – Törökország)
Kölcsönbe távozók: Szabó Bálint (Kozármisleny, legutóbb Csíkszereda – Románia)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

AZ ÚJPEST FC FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
Edzőtábor: január 9.–január 20., Törökország (Antalya)
Felkészülési mérkőzések (Törökországban)
Január 12.: Újpest–Sepsi OSK (romániai) 00
Január 16.: Újpest–FK Csornomorec (ukrán) 3–1 (Ambrose, Anculasz, Mack)
Január 19.: Újpest–FK Gosztivar (északmacedón) 2–1 (Mörschel, Simon K.)
Január 27.: Újpest–Soroksár (NB II) 1–2 (Mörschel)

 

AZ NSO AJÁNLJA
Tavaszi felvezetés, 1. rész: JUVE-NEVELÉS, BRAZIL VÁLOGATOTT ÉS EL-GYŐZTES IS KÜZDHET AZ NB I-BEN MARADÁSÉRT


TAVASZI RAJT AZ NB I-BEN
18. FORDULÓ
Február 2., péntek
20.00: MTK Budapest–Újpest FC (Tv: M4 Sport)
Február 3., szombat
12.30: Zalaegerszegi TE FC–Fehérvár FC (Tv: M4 Sport)
15.00: Kisvárda–Ferencváros (Tv: M4 Sport)
17.30: Debreceni VSC–Diósgyőri VTK (Tv: M4 Sport)
Február 4., vasárnap
15.00: Mezőkövesd–Kecskeméti TE (Tv: M4 Sport+)
17.30: Paksi FC–Puskás Akadémia (Tv: M4 Sport)

1. Paksi FC17104332–21+11 34 
2. Ferencvárosi TC17103442–19+23 33 
3. Fehérvár FC1793536–24+12 30 
4. Puskás Akadémia1777327–20+7 28 
5. Debreceni VSC1774625–22+3 25 
6. MTK Budapest1774621–28–7 25 
7. Diósgyőri VTK1773726–28–2 24 
8. Kecskeméti TE1763825–29–4 21 
9. Újpest FC1763824–35–11 21 
10. Mezőkövesd17431017–26–9 15 
11. Zalaegerszegi TE17431021–36–15 15 
12. Kisvárda17421119–27–8 14 
AZ NB I ÁLLÁSA

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik