Labdarúgó NB I
2 órája

Kovács Mátyás csapattársa lehet Gruber Zsombor – sajtóhír

A Ferencváros játékosát a belga élvonalban szereplő RAAL La Louviere szerződtetheti.

Fejlemények várhatók Gruber Zsombor átigazolásának ügyében

Lapunk úgy tudja, ha a válogatott támadó eligazol, nem Magyarországon folytatja a pályafutását.
Labdarúgó NB I
23 órája

„Batik Bence esetében a játékvezető hibázott” – közleményben reagált az MLSZ a DVSC–Szparin történtekre

„A vasárnapi Debrecen–Nyíregyháza mérkőzésen hibázó játékvezetők is büntetésben részesülnek.”
Labdarúgó NB I
Tegnap, 18:38

A 16 éves Somogyi Tamás álomrajtot vett az NB I-ben

A fiatal támadó középpályás már két kanadai pontnál jár az NB I-ben.
Labdarúgó NB I
Tegnap, 12:00

A Szpari követelése: ne tiltsák el Temesvári Attilát!

„Csendben maradni és elfogadni, hogy ez a játék része? Erre nem vagyunk hajlandóak, mert amikor VAR-segítség is van, ilyen hiba nem fordulhat elő.”
Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:39

Dvéri Zsolt ötvenévesen még mindig szerelmes a futballba és a lovakba

A Videoton, a Gázszer és az Újpest korábbi kitűnő irányítója jelenleg két szenvedélyének él, a labdarúgásnak és a lósportnak.
Labdarúgó NB I
Tegnap, 6:40

Alexis Sánchez Montréalban folytatja, Vlahovics Isztambulba tart – ez történt kedden a transzferpiacon

Julián Álvarez megunta a várakozást, mindenképp menekülne Madridból; szinte biztosan Törökországban folytatja Romelu Lukaku.
Minden más foci
2026.08.11. 21:10

Elkészült a Mol Magyar Kupa második fordulójának menetrendje

A mérkőzéseket augusztus 21. és 23. között rendezik meg.
Labdarúgó NB I
2026.08.11. 20:40

Skribek Alen távozik a ZTE-től – hivatalos

A támadó az azeri Neftciben folytatja pályafutását.
Labdarúgó NB I
2026.08.11. 17:51

Az utolsó percben szerezte a tizenhat éves középpályás a győztes gólt a női NB I-ben

Tamás Eszter néhány percet töltött a pályán, de ez is elég volt a Videoton középpályásának.
Labdarúgó NB I
2026.08.11. 11:31

Piros lapot ért volna Batik Bence ütése? – szavazzon!

Forrt a levegő a keleti rangadón, amelynek végén Bódog Tamás, a nyíregyháziak vezetőedzője egy elmaradt kiállítást kért számon a játékvezetőn.
Labdarúgó NB I
2026.08.11. 09:50

Dénes Vilmos: Kicsit el is érzékenyültem…

A 21 éves támadó gólpasszal mutatkozott be a DVSC-ben.
Labdarúgó NB I
2026.08.11. 07:53

A bunkerből a Fáy utcába – interjú Koszta Márkkal

A rutinos támadónak a Vasas a tizenegyedik csapata.
Labdarúgó NB I
2026.08.11. 06:55

Nem lesznek ott az MTK drukkerei az Újpest elleni meccsen

A Megyeri úton sorra kerülő bajnokira csak a vendégszurkolók válthatnak jegyet.
Labdarúgó NB I
2026.08.10. 22:22

Boszniában folytatja a volt FTC-, ZTE- és DVTK-középpályás – hivatalos

Anderson Esiti a Borac Banja Lukához szerződött.
Labdarúgó NB I
2026.08.10. 21:13

Fontos intelem az Újpesttől az MTK elleni hazai bajnoki előtt

A mérkőzésre csak a vendégszurkolók válthatnak jegyet, és nem ajánlott trükközni sem.
Labdarúgó NB I
2026.08.10. 16:30
Labdarúgó NB I
2014.06.20. 11:04

Haladás: a 19 esztendős felfedezett külföldre menne

Több klubnál is szóba került, de Németh Márió az NB I-en belül nem gondolkodik váltásban.
Labdarúgó NB I
2014.06.20. 10:48

Ligakupa: Pintér reformot akart, de nem lesz változás

A cél továbbra is az, hogy a fiatalok több lehetőséget kapjanak az első csapatban.
Labdarúgó NB I
2014.06.20. 09:39

FTC: Nagy hiba lenne, ha Besic maradna - Gyömbér

A kapitány pokoli szurkolást vár az új stadionban, és az El-csoportkört sem tartja elképzelhetetlennek.
Labdarúgó NB I
2014.06.20. 09:15

DVTK: egy román, egy kaposvári és egy pápai is az edzésen

Több új arc az első tréningen – a kaposvári Okukával a hírek szerint meg is egyeztek.
Labdarúgó NB I
2014.06.20. 08:35

Dunaújváros: horvát belső védőt szerződtettek

Dino Gavric neve nem először kerül szóba Magyarországon.
Labdarúgó NB I
2014.06.20. 08:03

FTC: Leonardo, Somália és Dibusz még hiányzik

Már csak a két brazil, Leonardo, Somália, illetve a kapus, Dibusz Dénes hiányzik a Ferencváros labdarúgócsapatának edzéseiről.
Labdarúgó NB I
2014.06.20. 07:34

Lombard: Ilyen lehetőség nem mindig adódik - Mátyus

A pápaiak 39 éves trénere szerint sok fiatal súlyos önértékelési zavarokkal küzd.
Labdarúgó NB I
2014.06.20. 01:10

NS: kameruni népharag; Szivics befogja a száját - péntek

A Nemzeti Sport pénteki számából ajánljuk.
Labdarúgó NB I
2014.06.19. 22:31

Újpest: Roland Duchatelet cáfolja az olasz vásárlást

Az Újpestet is magába foglaló „Duchatelet futballcsalád" feje, Roland Duchatelet cáfolta a belga sajtónak, hogy megvásárolni készül az olasz második ligás klubot, a Barit.
Labdarúgó NB I
2014.06.19. 21:30

PAFC: retro hangulatú új meccsszerelésben a felcsútiak

A következő idényben a Puskás Akadémia összes csapata a német cég gyártotta felszerelésben játszik majd.
Labdarúgó NB I
2014.06.19. 19:09

MK: már az első körben pályára lépnek az NB I-es csapatok

A korábbi évekkel ellentétben az előttünk álló szezonban már az első fordulóban bekapcsolódnak a Magyar Kupa küzdelmeibe az élvonalbeli és az európai kupaporondon érdekelt csapatok.
Labdarúgó NB I
2014.06.19. 18:19

Diósgyőr: hosszabbítottak a szerb szélsővel

A labdarúgó NB I-ben ötödik helyen végző DVTK szerződést hosszabbított a csapat szerb játékosával, Lazar Marjanoviccsal.
Labdarúgó NB I
2014.06.19. 16:01

MTK: Vass Ádám egy évet hosszabbított a klubbal

A kék-fehérek a Facebookon jelentették be, hogy 2015 júniusáig szóló szerződést kötöttek.
Labdarúgó NB I
2014.06.19. 15:52

FTC: távolmaradással tiltakoznak a szurkolói csoportok

A drukkerek a beléptetésre vonatkozó intézkedések elfogadhatatlanságára hivatkoznak.
Labdarúgó NB I
2014.06.19. 15:44

Videoton: a Puskás Akadémia érdeklődik a kapus iránt

A Videoton szlovák kapusa, Tomás Tujvel a több játéklehetőség reményében a következő szezonra kölcsönbe kerülhet – erről a játékos képviselője, Norbert Belán nyilatkozott a Nemzeti Sport Online-nak.
Labdarúgó NB I
2014.06.19. 14:19

Fogadási csalás: bőcsi gyanúsított a DVSC-Bőcs meccsről

Az ügyészség tájékoztatása szerint újabb gyanúsítottja van a hazai fogadási csalásnak.

2421

/

5324