Labdarúgó NB I
1 órája

Kovács Mátyás csapattársa lehet Gruber Zsombor – sajtóhír

A Ferencváros játékosát a belga élvonalban szereplő RAAL La Louviere szerződtetheti.

Fejlemények várhatók Gruber Zsombor átigazolásának ügyében

Lapunk úgy tudja, ha a válogatott támadó eligazol, nem Magyarországon folytatja a pályafutását.
Labdarúgó NB I
22 órája

„Batik Bence esetében a játékvezető hibázott” – közleményben reagált az MLSZ a DVSC–Szparin történtekre

„A vasárnapi Debrecen–Nyíregyháza mérkőzésen hibázó játékvezetők is büntetésben részesülnek.”
Labdarúgó NB I
23 órája

A 16 éves Somogyi Tamás álomrajtot vett az NB I-ben

A fiatal támadó középpályás már két kanadai pontnál jár az NB I-ben.
Labdarúgó NB I
Tegnap, 12:00

A Szpari követelése: ne tiltsák el Temesvári Attilát!

„Csendben maradni és elfogadni, hogy ez a játék része? Erre nem vagyunk hajlandóak, mert amikor VAR-segítség is van, ilyen hiba nem fordulhat elő.”
Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:39

Dvéri Zsolt ötvenévesen még mindig szerelmes a futballba és a lovakba

A Videoton, a Gázszer és az Újpest korábbi kitűnő irányítója jelenleg két szenvedélyének él, a labdarúgásnak és a lósportnak.
Labdarúgó NB I
Tegnap, 6:40

Alexis Sánchez Montréalban folytatja, Vlahovics Isztambulba tart – ez történt kedden a transzferpiacon

Julián Álvarez megunta a várakozást, mindenképp menekülne Madridból; szinte biztosan Törökországban folytatja Romelu Lukaku.
Minden más foci
2026.08.11. 21:10

Elkészült a Mol Magyar Kupa második fordulójának menetrendje

A mérkőzéseket augusztus 21. és 23. között rendezik meg.
Labdarúgó NB I
2026.08.11. 20:40

Skribek Alen távozik a ZTE-től – hivatalos

A támadó az azeri Neftciben folytatja pályafutását.
Labdarúgó NB I
2026.08.11. 17:51

Az utolsó percben szerezte a tizenhat éves középpályás a győztes gólt a női NB I-ben

Tamás Eszter néhány percet töltött a pályán, de ez is elég volt a Videoton középpályásának.
Labdarúgó NB I
2026.08.11. 11:31

Piros lapot ért volna Batik Bence ütése? – szavazzon!

Forrt a levegő a keleti rangadón, amelynek végén Bódog Tamás, a nyíregyháziak vezetőedzője egy elmaradt kiállítást kért számon a játékvezetőn.
Labdarúgó NB I
2026.08.11. 09:50

Dénes Vilmos: Kicsit el is érzékenyültem…

A 21 éves támadó gólpasszal mutatkozott be a DVSC-ben.
Labdarúgó NB I
2026.08.11. 07:53

A bunkerből a Fáy utcába – interjú Koszta Márkkal

A rutinos támadónak a Vasas a tizenegyedik csapata.
Labdarúgó NB I
2026.08.11. 06:55

Nem lesznek ott az MTK drukkerei az Újpest elleni meccsen

A Megyeri úton sorra kerülő bajnokira csak a vendégszurkolók válthatnak jegyet.
Labdarúgó NB I
2026.08.10. 22:22

Boszniában folytatja a volt FTC-, ZTE- és DVTK-középpályás – hivatalos

Anderson Esiti a Borac Banja Lukához szerződött.
Labdarúgó NB I
2026.08.10. 21:13

Fontos intelem az Újpesttől az MTK elleni hazai bajnoki előtt

A mérkőzésre csak a vendégszurkolók válthatnak jegyet, és nem ajánlott trükközni sem.
Labdarúgó NB I
2026.08.10. 16:30
Labdarúgó NB I
2014.06.20. 23:06

MTK: újabb fiatal tehetséget szereztek meg a Fraditól

Diószegi Fanni után a 2013–2014-es szezon év felfedezettjének megválasztott Kaján Zsanett is az MTK-ban folytatja pályafutását. Kaján az elmúlt szezonban a Ferencváros vezére volt, többek között a Magyar Kupa döntőjében az MTK ellen is háromszor betalált. Tizenhét éves kora ellenére a felnőtt válogatottban már tizenkét alkalommal lépett pályára, és négy gólt szerzett.
Labdarúgó NB I
2014.06.20. 22:38

NB I: a Pécs és a Szpari csábítja a szolnoki játékost

A Nemzeti Sport Online információi szerint a Pécs és a Nyíregyháza is szerződtetné Szepessy Róbertet, a labdarúgó NB II-ben szereplő Szolnoki MÁV játékosát.
Labdarúgó NB I
2014.06.20. 21:58

DVTK: a fiatal kapus Csákváron, Abdouraman a Szparinál

A Nemzeti Sport Online információi szerint Gelei Vince, a labdarúgó NB I-ben szereplő Diósgyőr fiatal kapusa a másodosztályba feljutott Csákvárhoz igazol, míg a kameruni Mohamadou Abdouraman Nyíregyházán folytatja.
Labdarúgó NB I
2014.06.20. 21:27

DVTK: Drazsen Okuka és Németh Milán is aláírt

A délelőtt folyamán már beszámoltunk arról, hogy a DVTK-val kezdte meg a felkészülést a pápai Németh Milán és a Kaposvárról távozó Drazsen Okuka, a klub este bejelentette, hogy mindkét játékos aláírta szerződését.
Labdarúgó NB I
2014.06.20. 21:01

DVTK: Rados hosszabbított, Vadász távozott

A DVTK labdarúgócsapata hivatalos honlapján jelentette be, hogy szerződést hosszabbított kapusával, Ivan Radossal, míg Vadász Viktor biztosan távozik.
Labdarúgó NB I
2014.06.20. 20:28

FTC: több mint 3000 bérlet elkelt, hétfőtől új szakasz jön

Már több mint háromezer bérletet értékesített új futballstadionjába a Ferencváros.
Labdarúgó NB I
2014.06.20. 18:37

FTC: A Fradi Magyarország Bayern Münchenje - Lauth

„Huszti Szabolcsban volt valami szokatlan” – véli a korábbi német válogatott csatár.
Labdarúgó NB I
2014.06.20. 18:24

Puskás Akadémia: nyolcan biztosan távoznak Felcsútról

Tóth I Balázzsal és Vaskó Tamással nem hosszabbítottak, Szekeres Adrián is a távozók között.
Labdarúgó NB I
2014.06.20. 17:28

NB I: az ETO hórihorgas csatára a Haladásban folytathatja

Hétfőn már Szombathelyen edz, és rövidesen aláírja három évre szóló szerződését a Haladáshoz a két méter magas Novák Csanád, aki 2011 óta a Győri ETO alkalmazásában áll.
Labdarúgó NB I
2014.06.20. 17:01

Nyíregyháza: a Pécs házi gólkirálya hétfőn aláír

A szabadon igazolható Koller Krisztián kétéves szerződést köt az NB I újoncával.
Labdarúgó NB I
2014.06.20. 16:54

Felkészülés: megyei és NB I-es bajnokkal is játszik a Fradi

A Ferencváros NB I-es labdarúgócsapata három felkészülési mérkőzésről számolt be, a fővárosi csapat egy újonccal és két bajnokkal is megmérkőzik.
Labdarúgó NB I
2014.06.20. 15:25

Megmutatták a Fradi-stadion belsejét - Schlosser és a LED tévék

A dicső múlt és a 21. század modernitása egyaránt tetten érhető – nézzen körbe!
Labdarúgó NB I
2014.06.20. 14:43

FTC: szerződést kötöttek a 17 éves középpályással

Csilus Ádám lehetőséget kap a felnőtteknél, aláírta élete első profi szerződését.
Labdarúgó NB I
2014.06.20. 13:45

Nyíregyháza: Bajzát Péter és Balogh János is marad

Mindkét kulcsemberrel megszületett az egyezség, visszatér Márton István technikai vezető.
Labdarúgó NB I
2014.06.20. 12:05

Paks: a Puskás Akadémia U-válogatottja érkezik - hivatalos

Az MVM-Paks labdarúgócsapata hivatalos honlapján jelentette be a nyári átigazolási időszak első szerzeményét.
Labdarúgó NB I
2014.06.20. 11:57

MLSZ: 3 milliós tartozás miatt büntették a KTE-t - sajtóhír

Sajtóhírek szerint korábbi játékosa, a február óta már Békéscsabán játszó Koszó Balázzsal szembeni, több mint 3 millió forintos tartozása miatt zárta ki az átigazolásokból a Magyar Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága a KTE-Phoenix Mecanót az átigazolásokból.

2420

/

5324