
Kézilabda
7 perce
A Nantes simán nyert, és tartja a lépést a Veszprémmel a kézi BL-ben
A Szegednek nagyon jól jött, hogy a GOG hazai pályán pontot veszített a Peliszter ellen.
Női kézilabda BL: megvan, mikor kezd az FTC és a DVSC a nyolcaddöntőben
Szikora Melinda: Előbb a bajnokság, majd a kupa, aztán meglátjuk, a Fradival mit tudunk kezdeni
Fodor Csenge megerősítette: addig nem lesz válogatott, amíg Golovin Vlagyimir a szövetségi kapitány
NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA, ADATBANK, 2025–2026

Az idény végén visszavonul Szikora Melinda – hivatalos
„Ma már békével tudom kimondani: mindent odaadtam, ami bennem volt. Nincs bennem hiányérzet. Csak hála.”
Kézilabda
Tegnap, 16:27

Az MKSZ közleményben tudatta: lezártnak tekinti a Fodor Csenge-ügyet
„A vb idején a televízió képernyőjén többször is megjelent, amint a lelátón követte a brazil válogatott mérkőzéseit Németországban, miközben a magyar csapat Hollandiában játszott.”
Kézilabda
2026.02.23. 12:54

„A hallgatás itt véget ért” – Fodor Csenge reagált Golovin nyilatkozatára
„A döntésem kizárólag egy emberi probléma következménye! (...) Ez az eset nem úgy jelent meg a nyilvánosság előtt, ahogyan az a valóságban történt!”
Kézilabda
2026.02.22. 11:04

Itt a női kéziválogatott kerete a dánok elleni Eurokupa-mérkőzésekre – ezért nincs Fodor Csenge
Golovin Vlagyimir: Telefonon beszéltem vele, és elmondta, nem tervezi, hogy csatlakozzon a kerethez, mert nem érzi a bizalmat.
Kézilabda
2026.02.19. 11:50

Nagy Ilona, az olimpiai és világbajnoki bronzérmes kézilabdázó 75 esztendős
98 alkalommal lépett pályára a magyar női válogatottban.
Kézilabda
2026.01.21. 07:16

Az olaszokkal hangolódik a férfiválogatott a kézilabda-vb selejtezőjére
A magyar férfi kézilabda-válogatott Olaszországot fogadja a világbajnoki selejtezők előtti edzőtábort lezáró felkészülési mérkőzésen.
Kézilabda
Tegnap, 11:25

Férfi kézi-vb: a második kalapból sorsolják a válogatottat – ha kijut
Ugyan még 13 hely kiadó, a nemzetközi szövetség hétfőn nyilvánosságra hozta a kalapbeosztást
Kézilabda
2026.02.09. 17:54

„Nagyon közel vagyunk azokhoz a válogatottakhoz, amelyek az érmekért küzdenek” – Chema Rodríguez a férfi kézilabda Eb-ről
A férfi kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya értékelte a kontinenstornán történteket.
Kézilabda
2026.02.03. 15:06

Imre Bence: Elvárjuk magunktól, hogy megverjük a szerbeket, ha ők jönnek a vb-selejtezőben
Nagy László: A válogatott hozzáállása és teljesítménye kapcsán csak a pozitívumok jutnak eszembe.
Kézilabda
2026.02.03. 14:28

Szerbiával vagy Litvániával játszik a vb-ért a magyar férfi kéziválogatott
Májusban rendezik az oda-visszavágós párharcot, a mieink hazai pályán vívhatják meg a visszavágót.
Kézilabda
2026.01.31. 15:15
Az NSO ajánlja
FÉRFI NB I, 2025–2026
NŐI NB I, 2025–2026
FÉRFI BAJNOKOK LIGÁJA, 2025–2026
NŐI BAJNOKOK LIGÁJA, 2025–2026
Népszerű cikkek

Kézilabda
2019.06.04. 11:45
Női kézi: súlyos sérülés, az ETO fiatalja idén már nem játszhat
A 18 éves jobbátlövőt már megműtötték, felépülése várhatóan 6-8 hónapot vesz igénybe.

Kézilabda
2019.06.04. 11:11
Férfi kézi BL: Nem működött Davis rotációja – Mocsai
„Davis érkezése előtt 1-1.5 évig nem folyt elvárt edzői munka, ez most Kölnben ütött vissza.”

Kézilabda
2019.06.04. 09:42
Női kézi-vb-sel.: „Azt játszottuk, amit szerettünk volna”
„Kicsit furcsa volt kezdőként pályára lépni, de úgy gondolom, tudtam élni a lehetőséggel.”

Kézilabda
2019.06.03. 22:21
Férfi kézi BL: több százan köszöntötték a hazatérő Veszprémet
„Ma lehetünk szomorúak, de ne felejtsük el, hogy honnan jöttünk és mit értünk el az idei évben.”

Kézilabda
2019.06.03. 20:30
Női kézi vb-sel.: két újabb játékos a magyar keretben
Az FTC beállója és az érdi jobbátlövő is ott lehet szerdán Zalaegerszegen.

Kézilabda
2019.06.03. 19:54
Férfi kézilabda: szegedi nevelésű beállót igazolt a Dabas
A szintén korosztályos válogatott jobbszélső Déber Bence hosszabbított a Balatonfüreddel.

Kézilabda
2019.06.03. 19:20
Nagy űrt hagy maga után: egy kivételes karrier Szegedtől Veszprémig
GALÉRIÁVAL • Az utolsó dobás nem jött össze Nagy Lászlónak Kölnben, de így is a kézilabda korszakos játékosaként vonult vissza.

Kézilabda
2019.06.03. 12:45
Női kézi vb-sel.: Faluvégi nagyon megdicsérte a debütáló Mártont
A válogatott újonca a szobatárs példáját követve az utóbbi napokban már az érettségi tételeket is a kezébe vette.

Kézilabda
2019.06.03. 10:53
Férfi kézi BL: Sterbik és Nenadics kiemelkedett a veszprémiek közül
Olvasóink szavazásán csak ők zártak hetes, sőt, hatos átlagosztályzat felett.

Kézilabda
2019.06.03. 10:08
Női kézi: Kovacsics mosolygott a padon, de inkább pályán lett volna
A lányoknak leginkább a dicséreteket osztogatta. Játéka kérdéses a zalaegerszegi visszavágón.

Kézilabda
2019.06.03. 09:07
Férfi kézi BL: Olyan ez, mint egy tündérmese – Kristopans
A tulajdonos Szergej Szamszonyenko szerint a cél jövőre a harmadik BL-győzelem lesz.

Kézilabda
2019.06.03. 08:09
Női kézi vb-sel.: Ó istenem, nagyon boldog vagyok! Ez egy álom! – Kim Rasmussen
„Ezt már bebiztosítottuk, nem fogunk kikapni 19 góllal a visszavágón. Küzdünk a tokiói olimpiáért is!”

Kézilabda
2019.06.02. 22:07
Női kézi vb-sel.: így ünnepeltek a lányok a magyar szurkolókkal Grazban
Az osztrákok elleni 18 gólos siker után nem maradhatott el a közös ünneplés, a közös kép és az éneklés sem.

Kézilabda
2019.06.02. 22:06
Női kézi vb-sel.: horvát–német döntetlen
A szlovénok Észak-Macedóniában szereztek előnyt a visszavágóra.

Kézilabda
2019.06.02. 20:43
Férfi kézi BL: Egyesek fel sem fogják, hogy talán soha többet nem jutnak el idáig – Sterbik
A nyáron távozó Mikler Roland sajnálja, hogy öt év alatt nem sikerült feltenni a pontot az i-re.
846
/
2785
















