
Kézilabda
19 perce
Férfi kézi NB I: elmaradt a meglepetés, legyőzte a Szigetszentmiklóst a Tatabánya
A Pest vármegyeiek a szünetre még háromgólos előnnyel mentek, de a másodikban már nem bírták a dobogós csapat diktálta tempót.
Női kézilabda BL: megvan, mikor kezd az FTC és a DVSC a nyolcaddöntőben
Szikora Melinda: Előbb a bajnokság, majd a kupa, aztán meglátjuk, a Fradival mit tudunk kezdeni
Fodor Csenge megerősítette: addig nem lesz válogatott, amíg Golovin Vlagyimir a szövetségi kapitány
NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA, ADATBANK, 2025–2026

Az idény végén visszavonul Szikora Melinda – hivatalos
„Ma már békével tudom kimondani: mindent odaadtam, ami bennem volt. Nincs bennem hiányérzet. Csak hála.”
Kézilabda
Tegnap, 16:27

Az MKSZ közleményben tudatta: lezártnak tekinti a Fodor Csenge-ügyet
„A vb idején a televízió képernyőjén többször is megjelent, amint a lelátón követte a brazil válogatott mérkőzéseit Németországban, miközben a magyar csapat Hollandiában játszott.”
Kézilabda
2026.02.23. 12:54

„A hallgatás itt véget ért” – Fodor Csenge reagált Golovin nyilatkozatára
„A döntésem kizárólag egy emberi probléma következménye! (...) Ez az eset nem úgy jelent meg a nyilvánosság előtt, ahogyan az a valóságban történt!”
Kézilabda
2026.02.22. 11:04

Itt a női kéziválogatott kerete a dánok elleni Eurokupa-mérkőzésekre – ezért nincs Fodor Csenge
Golovin Vlagyimir: Telefonon beszéltem vele, és elmondta, nem tervezi, hogy csatlakozzon a kerethez, mert nem érzi a bizalmat.
Kézilabda
2026.02.19. 11:50

Nagy Ilona, az olimpiai és világbajnoki bronzérmes kézilabdázó 75 esztendős
98 alkalommal lépett pályára a magyar női válogatottban.
Kézilabda
2026.01.21. 07:16

Az olaszokkal hangolódik a férfiválogatott a kézilabda-vb selejtezőjére
A magyar férfi kézilabda-válogatott Olaszországot fogadja a világbajnoki selejtezők előtti edzőtábort lezáró felkészülési mérkőzésen.
Kézilabda
Tegnap, 11:25

Férfi kézi-vb: a második kalapból sorsolják a válogatottat – ha kijut
Ugyan még 13 hely kiadó, a nemzetközi szövetség hétfőn nyilvánosságra hozta a kalapbeosztást
Kézilabda
2026.02.09. 17:54

„Nagyon közel vagyunk azokhoz a válogatottakhoz, amelyek az érmekért küzdenek” – Chema Rodríguez a férfi kézilabda Eb-ről
A férfi kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya értékelte a kontinenstornán történteket.
Kézilabda
2026.02.03. 15:06

Imre Bence: Elvárjuk magunktól, hogy megverjük a szerbeket, ha ők jönnek a vb-selejtezőben
Nagy László: A válogatott hozzáállása és teljesítménye kapcsán csak a pozitívumok jutnak eszembe.
Kézilabda
2026.02.03. 14:28

Szerbiával vagy Litvániával játszik a vb-ért a magyar férfi kéziválogatott
Májusban rendezik az oda-visszavágós párharcot, a mieink hazai pályán vívhatják meg a visszavágót.
Kézilabda
2026.01.31. 15:15
Az NSO ajánlja
FÉRFI NB I, 2025–2026
NŐI NB I, 2025–2026
FÉRFI BAJNOKOK LIGÁJA, 2025–2026
NŐI BAJNOKOK LIGÁJA, 2025–2026
Népszerű cikkek

Kézilabda
2011.12.03. 01:39
Női kézilabda-vb: könnyed hazai sikerrel kezdődött a brazíliai torna
Brazília könnyed győzelemmel kezdett a hazai rendezésű női kézilabda-világbajnokságon. A vb-nek vérmes reményekkel nekivágó házigazda 17–11-es félidő után 37–21-re győzte le Kubát.

Kézilabda
2011.12.02. 22:18
Női kézilabda: döntőbe jutott az FTC a romániai nemzetközi tornán
Az FTC-Rail Cargo Hungaria női kézilabdacsapata – főként második félidei teljesítményének köszönhetően – lelépte a Békéscsabát a romániai Zilahon rendezett nemzetközi tornán, így a másik elődöntőben a DVSC-t felülmúló hazai csapat ellen játssza a szombati finálét.

Kézilabda
2011.12.02. 19:58
Férfi kézilabda NB I: a Kecskemét fordított és nyert a Tata ellen
A szünetben még a vendégek vezettek két góllal, de végül hetedik idegenbeli bajnokijukon is pont nélkül maradtak.

Kézilabda
2011.12.02. 19:35
Női kézi NB I: negyed óráig tartották a lépést Ferlingék az ETO-val
A másik pénteki találkozón a Siófok nehezen győzött Szekszárdon.

Kézilabda
2011.12.02. 12:59
Az Itxako bejelentette Sopronyi szerződtetését
A klub beszámolója szerint a DVSC-Fórumtól távozó játékos a hétvégén Spanyolországba utazik.

Kézilabda
2011.12.02. 12:50
Női kézilabda: az Itxako bejelentette Sopronyi Anett szerződtetését
A spanyol élvonalbeli kézilabda-bajnokságban szereplő Itxako Navarra hivatalos honlapján jelentette be, hogy szerződtette Sopronyi Anettet, a DVSC-Fórum játékosát.

Kézilabda
2011.12.02. 10:11
Vb-start! Kezdődik a brazíliai „norvégvadászat” - hiányérzettel
Huszonegy év után rendezik meg ismét a magyar csapat nélkül a seregszemlét – kiegyensúlyozott mezőnnyel.

Kézilabda
2011.12.02. 10:04
Férfi kézilabda: eredménytelenül zárult az elnökválasztás Tatán
Szavazategyenlőség miatt eredménytelenül zárult a súlyos anyagi gondokkal küzdő Tatai HAC közgyűlésének elnökválasztása.

Kézilabda
2011.12.01. 20:13
Férfi kézi NB I: nagy csatában FTC-siker a Gyöngyös ellen
Az FTC két góllal nyert a vendég Gyöngyös ellen a férfi kézilabda NB I csütörtöki mérkőzésén.

Kézilabda
2011.12.01. 18:39
Férfi kézilabda BL: a Medvegyi ismét pontot rabolt az Atléticótól
A Csehovszkije Medvegyi és az Atlético Madrid a csapat második csoportmérkőzésén is döntetlenre végzett egymással a férfi kézilabda Bajnokok Ligája A-csoportjában. A spanyol fővárosban 30–30 volt a végeredmény, míg ezúttal 29–29-nél álltak meg a felek. A Medvegyi hazai pályán egyelőre csak a Silkeborgot tudta legyőzni. A Veszprém csoportjában továbbra is az Atlético áll az élen, a Mocsai-csapat jelenleg a második.

Kézilabda
2011.12.01. 07:26
Kézilabda: nincs elnöke a Tatai Honvéd Atlétikai Clubnak
Nincs elnöke csütörtöktől a Tatai Honvéd Atlétikai Clubnak (THAC), miután az eddigi elnök november utolsó napján lemondott, az egyesület közgyűlése pedig nem tudott elnököt választani, mert az önkormányzat jelöltjére egyenlő számú igen és nem szavazat érkezett - tájékoztatta a polgármester csütörtökön az MTI-t.

Kézilabda
2011.11.30. 19:55
Férfi kézilabda NB I: Tatabányán tudott nyerni a Balatonfüred
A legjobb négy közé jutás szempontjából sorsdöntő meccset nyert meg Pásztor István vezérletével a Füred.

Kézilabda
2011.11.30. 18:19
Férfi kézilabda MK: ceglédi győzelmével a nyolc között a Csurgó
A Csurgó férfi kézilabdacsapata Cegléden 36–29-es győzelmet aratott, és ezzel bejutott a legjobb nyolc közé a Magyar Kupában.

Kézilabda
2011.11.30. 18:13
NŐI KÉZILABDA VILÁGBAJNOKSÁG, BRAZÍLIA, 2011
A 2011-es brazíliai női kézilabda-világbajnokság menetrendje.

Kézilabda
2011.11.30. 17:07
Kézilabda: román nyelven is megjelent a Marian Cozma-emlékkönyv
Bukarestben román nyelven megjelent a 2009. február 8-án meggyilkolt veszprémi kézilabdázóról, Marian Cozmáról szóló emlékkönyv. Donát Tamás társszerző – aki Baróti Judittal és Darcsi Istvánnal közösen írta a magyarul már két éve kiadott könyvet – szerdán elmondta: a „Semmit Isten nélkül″ című kötet 1500 forintnak megfelelő lejért kapható a román fővárosban.

Kézilabda
2011.11.29. 20:35
Kézilabda: a Győri Audi ETO veheti igénybe a legtöbb TAO-s pénzt
A végéhez közeledik a Magyar Kézilabda-szövetséghez benyújtott sportfejlesztési tervek elbírálása. Az MKSZ folyamatosan frissülő táblázata alapján a legtöbb TAO-s pénzt a Győri Audi ETO KC veheti igénybe, maximálisan több mint 251 millió forintot.
1913
/
2785
















