Férfi kézi: Mocsait sokkolta Ilyés elvesztése, ki állítja meg Lazarovot?

2012.04.01. 00:50
Címkék
Mocsai Lajost, a magyar kézilabda-válogatott szövetségi kapitányát sokkolta Ilyés Ferenc váratlan sérülése, amelynek következtében a nemzeti együttes csapatkapitánya lemarad az olimpiai selejtezőről. Ráadásul a védelem oszlopát vesztette el a válogatott, akit csak nagy összefogással lehet majd pótolni.

„Pozitív a véleményem a Gyöngyösön töltött napokról, kivétel ez a mai esemény, ami még mindig sokkol, mivel a védekezésünk oszlopát veszítettük el. Ilyés Ferenc külső bokatörést szenvedett, de ez nem az edzőtábor technikai részéhez tartozik. Nem véletlenül választottam Gyöngyöst, illetve a Mátrát, hiszen annak idején a világbajnokságtól a szöuli olimpiáig mindig ebben a környezetben kezdtük a felkészülést, amiről nagyon jó emlékeim vannak" – mondta Mocsai Lajos a gyöngyösi klub hivatalos honlapjának.a gyöngyösi klub hivatalos honlapjának.

„Örömmel jöttünk és nagy szeretettel vártak minket az emberek, de ezt mindenki láthatta, aki megnézte az Algéria elleni meccsünket, ahol egy nagyon jó küzdelmet szurkolhatott végig a közönség. Sajnos a mai mérkőzésből több lett a kárunk, mint a hasznunk. Ettől függetlenül szerintem egy hasznos hetet töltöttünk itt és remélem, hogy meg lesz az eredménye a jövő héten!"

„Az olimpiai részvétel kivívása most a cél, de ennek az esélye most jelentősen csökkent. Ezt most csak úgy tudjuk elérni, hogy ha a csapat minden tagja összefog és megpróbáljuk ezt a jelentős hiányt pótolni. Gondoljunk csak bele, hogy Kiril Lazarov a világ egyik legjobb jobbátlövője elleni védekező játékost veszítettük el, aki ezt a feladatot meg tudta volna oldani. Jelen pillanatban nem látom, hogy ki tudja majd ugyanezt a szintet hozni. Óriási dolog lenne a magyar kézilabda sportnak is, ha sikerülne kijutnunk az olimpiára, mert ez egy nagyon nagy fellendülést hozhatna, mind a férfi, mind a női szakágban. Ez a célunk most" – zárta a beszélgetést a szövetségi kapitány.

Legfrissebb hírek

A BJA HC kétszeri hosszabbításban nyerte meg a jégkorong ob I döntőjének 2. meccsét

Jégkorong
22 perce

Kosár: a soproni kadét fiúk a nagycsapatokkal is felveszik a versenyt

Utánpótlássport
28 perce

Varga Barnabás: újabb fejes gól az AEK Athénban – videó

Minden más foci
38 perce

Több mint nyolcvan perc emberhátrányban – így is nyert a Sassuolo!

Olasz labdarúgás
39 perce

Vad II István: Röpködnek a rakéták Dubaiban, beleremeg az egész szálloda

Minden más foci
40 perce

Bundesliga: elgázolta a Wolfsburgot a Stuttgart

Német labdarúgás
42 perce

Ligue 1: fontos három ponttal mutatkozott be az újonc új vezetőedzője

Francia labdarúgás
42 perce

Piros Zsombor nyerte meg a luganói tenisztornát

Tenisz
1 órája
Ezek is érdekelhetik