Nagy feladat a Győrnek: nyolc év után győzni Valceában

Vágólapra másolva!
2012.04.01. 13:49
null
Az átmozgató edzésen jól pörgött az ETO – „élesben” nagyon kemény csatára számíthatunk (Fotó: MTI)
Címkék
Nyolc év után először nyerhet a Győri Audi ETO KC a román Oltchim Valcea otthonában – legalábbis ha Karl Erik Böhn vezetőedzőnek hinni lehet. Ő azt mondja, ha csapata azon a sebességen játszik, amelyre jobb napjain képes, nem csak álom a Bajnokok Ligája döntőjébe jutás.

 

Ennek sem sikerült eddig, meg annak sem.

A hasonlóság főleg ott érhető tetten, hogy a Győri Audi ETO KC és a román Oltchim Valcea egyaránt hazája egyeduralkodója női kézilabdában, de már jó néhány esztendeje hiába üldözik a Bajnokok Ligája-trófeát. Olykor egymást ütik el a diadaltól, máskor saját magukat, ám a végeredmény mindig ugyanaz: hiába a nagy várakozások, a fogadkozás, a nyakra-főre – hol több, hol kevesebb koncepcióval – megerősített játékoskeret, a végső, kiugró siker csak nem akar összejönni.

A GYŐR–VALCEA PÁRHARC A BL-BEN
2007–08 középdöntő 27–32, 30–27
2008–09 középdöntő 26–28, 30–28
2009–10 elődöntő 20–24, 25–25
Az eredményeket győri szempontból közöljük, elöl a valceai mérkőzések.

Vasárnap újabb próbát tehetnek a felek, amikor a Győr magyar idő szerint öt órától Valceában vívja a Bajnokok Ligája elődöntőjének első felvonását. Valceában, ahová nem nyerni jár a társaság: az utóbbi három próbálkozás egyaránt kudarccal végződött.

„Ha valamikor nyerhetünk, akkor most – szögezte le ugyanakkor Karl Erik Böhn vezetőedző, miközben a másik elődöntős párharcot, a vendégsikerrel végződő Larvik–Buducsnoszt összecsapást nézte a valceai Traian csarnok portásfülkéjében, és miközben Görbicz Anita a rég látott excsapattárssal, Simona Gogirlával ölelkezett össze. – A románok jobbak, mint amilyennek szokás tartani őket, de ha abban a tempóban tudunk kézilabdázni, amelyen jobb napjainkon szoktunk, le tudjuk győzni őket, mert hatvan percet nem bírnak végigrohanni, a cseresor pedig nem olyan erős – folytatta a szakember. – Látom a lányokat edzésen, és fantasztikus, ahogy játszanak. Sokat számít majd a kétszáz magyar szurkoló, egy játékvezető egyből másképp fúj, ha hallja, hogy a túloldalról is kiabálnak, nemcsak hazai részről. Ez nem tudatos, egyszerűen csak így van. Nem biztos, hogy Valceában nyerünk, hiszen az keveseknek sikerül, de két meccsen kell továbbjutnunk.”

TUDJÁK, MI FOROG KOCKÁN – válaszol Görbicz Anita

– Jól mozogtak edzésen.
– Én is úgy érzem, hogy jó formában vagyunk. Szeretnénk ott folytatni, ahol abbahagytuk – mármint amikor legutóbb nagy tétre menő meccseink voltak.


– Nem nehéz újra felpörögni, miközben egy hónapja eldőlt, elődöntősök?

– Emiatt ne aggódjon, nagyon akarunk BL-t nyerni. Vagyunk jó néhányan a csapatban, akiknek ez még nem adatott meg, szóval mindannyian tudjuk, mi forog kockán.


– Mi lesz a kulcs?

– Az, hogy melyik csapat védekezik jobban, és melyiknél lesz jobb a kapusteljesítmény. Ha mi és nálunk, nagy baj nem lehet.


– Pedig régen nyertek Valceában.

– Nem most volt, tudom – nyolc éve. De más csapat a mostani, mint a korábbiak, szóval ezen nem fog múlni semmi.

NŐI KÉZILABDA BL, ELŐDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
OLTCHIM VALCEA (román)–GYŐRI AUDI ETO KC
Valcea, 17.00. Tv: Digi Sport (16.55)
A másik ágon, szombati eredmény: Larvik (norvég)–Buducsnoszt Podgorica (montenegrói) 20–22

 

Legfrissebb hírek

Szeretetteljes, békés karácsonyt kívánunk minden olvasónknak!

Egyéb egyéni
14 órája

Rendre felállt a padlóról, immár hat vb-aranynál tart

Csupasport
14 órája

Juhász Dorka vezérletével Galatasaray-siker Ankarában a török női kosárligában

Kosárlabda
14 órája

Így telik a karácsony a Losonczi családban

Birkózás
14 órája

„Továbbra is Kazany marad a 2028-as vizes Európa-bajnokság házigazdája”

Úszás
15 órája

F1: Max Verstappen a bevételi lista élén

F1
15 órája

A Real Madrid kölcsönadta brazil támadóját, 1 millió eurót kaphat érte – hivatalos

Spanyol labdarúgás
15 órája

Az állatkertben karácsonykor sem maradhat el edzés

Egyéb egyéni
16 órája
Ezek is érdekelhetik