Egyéb egyéni
21 perce

Sportlövő-vb: Péni István továbbjutott a selejtezőből fekvő puskában

A szám alapversenyét szombaton közép-európai idő szerint 9 órától rendezik.

Gyász: kilencvenhét éves korában elhunyt a legendás műkorcsolyaedző

John Nicks számos olimpiai és világbajnokot nevelt, maga pedig párosban négy-négy világ- és Európa-bajnoki érmet szerzett.
Egyéb egyéni
21 órája

Sportlövő-vb: Nagy Ákos Károly messze volt a döntőtől légpisztolyban

A tét ebben a versengésben is az érmek mellett három olimpiai kvóta volt.
Egyéb egyéni
23 órája

Sportlövő-vb: Major Veronika bronzérmes légpisztolyban – ezzel ő az első kvótásunk Los Angelesre!

Ez karrierje első felnőtt világbajnoki érme olimpiai versenyszámban.
Egyéb egyéni
Tegnap, 13:36

Major Veronika döntős légpisztolyban, a magyar csapat negyedik a sportlövő vb-n

Közben Jákó Miriam szintén jól lőtt, és 574 körrel zárt, ami végül a 25. helyhez volt elég. Fábián Sára Ráhelnek azonban ezúttal nem jött ki a lépés, sokat hibázott és 568 kört ért el, amivel a 46. lett.
Egyéb egyéni
Tegnap, 11:36

Fitnesz és testépítés: négy világbajnoki arany és rangos elismerés

A hét dobogós helyezés mellett több magyar sportoló is döntőbe jutott. A világbajnokság idején tartott nemzetközi kongresszuson Huber Istvánt, a Magyar Fitness és Testépítő Szövetség elnökét is kitüntették.
Egyéb egyéni
2026.11.04. 18:39

Súlyemelő-vb: az országos csúcsait megjavító Fekécs Szilárd 33. lett összetettben

Az új magyar rekord szakításban 147, lökésben 184, összetettben 331 kilogramm a 95 kilogrammos súlycsoportban.
Egyéb egyéni
2026.11.04. 15:58

Sportlövő-vb: negyedik lett a vegyes csapatban a Dénes, Péni puskás páros

Rédecsi Máté a 15. helyen végzett a gyorstüzelő pisztolyosok versenyében.
Egyéb egyéni
2026.11.04. 12:34

„Óriási boldogsággal megyek majd Londonba” – Borbély András a PDC-vb-kijutásról

Mindkét szervezet világbajnokságán ott lehetne, de nem volt kérdés, hogy a 21 éves dartsos a PDC-vb-t és az Alexandra Palace-t választja a HDSL rájátszásának megnyerésével.
Egyéb egyéni
2026.11.04. 12:26

Olimpia 2036: teljes körű támogatást élvez otthon a dél-koreai pályázat

Eredetileg Csondzsu központtal Észak-Csolla tartományt választották ki helyszínül az ázsiaiak, de társrendezőként Szöul is képben van.
Egyéb egyéni
2026.11.03. 20:49

„Álmodtam arról, hogy részt vegyek olimpián” – a dakari ifjúsági olimpia bronzérmese, Moór Ádám az NS-nek

Moór Ádám szerezte az első magyar érmet az ifjúsági olimpián Dakarban.
Egyéb egyéni
2026.11.03. 20:01

Súlyemelő-vb: Szong Guk Hjang világcsúcsokkal nyert három aranyérmet

Az észak-koreai súlyemelőnő 2024-ben és 2025-ben is világbajnok volt.
Egyéb egyéni
2026.11.03. 19:34

Kilenc tizeden múlt a döntő Nagybányai-Nagynak a sportlövő-vb-n

Immár téthelyzetben álltak lőállásba a magyar sportlövők a katari vb-n, de az első versenynap nem hozott szerencsét.
Egyéb egyéni
2026.11.03. 19:17

Sportlövő-vb: kilenc tizedre volt a döntőtől Nagybányai-Nagy Anna légpuskában

Dénes Eszter ezúttal nem volt versenyben a fináléért.
Egyéb egyéni
2026.11.03. 15:45

Sportlövő-vb: Rédecsi Máté jól áll gyorstüzelő pisztolyban, Jákó Miriam hetedik szabadpisztolyban

A vb-n minden olimpiai egyéni versenyszámban három Los Angeles-i kvótát osztanak.
Egyéb egyéni
2026.11.03. 13:43

Nem jutott döntőbe magyar versenyző férfi légpuskában a sportlövő-vb-n

Legjobb magyarként Pekler Zalán a 14. helyen zárt.
Egyéb egyéni
2026.11.03. 11:38
Egyéb egyéni
2021.10.06. 12:52

Videó: Nurmagomedov szeme meg sem rebbent, amikor felrohant hozzá egy rajongója

A kisebb atrocitás után a volt MMA-harcos magához vette a szót és üzent az embereknek.
Egyéb egyéni
2021.10.06. 11:31

Cselgáncs: Karakas túl van a betegségen, de az idén már nem versenyez

A jövő évi Eb-n várhatóan egy súlycsoporttal feljebb, hatvanhárom kilóban indul.
Egyéb egyéni
2021.10.06. 10:20

Sznúker: Révész Bulcsú Európa-bajnoki bronzérmes

A magyar versenyző az U18-as korosztály viadalán menetelt az elődöntőig.
Egyéb egyéni
2021.10.05. 23:16

Apám emlékére – Moncz Attila publicisztikája

ALAPVONAL. Újságíróként nagyon utáltam, utálom azt, amikor interjúalanyok láthatóan, hallhatóan üres frázisokat pufogtatnak el azzal kapcsolatban, hogy a »csapatszellemnek köszönhető a sikerünk«, hogy »minden fejben dől el«, hogy »a játékunkból hiányzott az összpontosítás«, hogy »nem volt meg a megfelelő motiváció« vagy hogy »fentről kaptam segítséget«.
Egyéb egyéni
2021.10.05. 17:27

Testnevelési Egyetem: bokrétaünnepség a TF-sporttelepen – videó

Régiós szinten is kiemelkedő oktatási beruházás: a Testnevelési Egyetem épülő sportcsarnoka elérte a legmagasabb, 13 méteres pontját.
Egyéb egyéni
2021.10.05. 17:17

Csupasport: két magyarral rajtol a Mr. Olympia!

Ötvenhetedik alkalommal rendezik meg a profi testépítők csúcseseményét, a Mr. Olympiát, amelyen a klasszikus testépítés kategóriában Molnár Péterért és Király Lászlóért is szoríthatunk.
Egyéb egyéni
2021.10.05. 15:18

Sportlétesítmény: egymilliárd forintból új sportcsarnok épült Solton

A 150 ülőhelyes nézőtér befogadóképessége pedig mobil lelátók alkalmazásával csaknem háromszorosára is bővíthető.
Egyéb egyéni
2021.10.05. 13:54

Birkózó-vb: Németh Zsanett a nyolcaddöntőben búcsúzott

A nők versenyében Németh volt az egyetlen magyar induló az oslói vb-n.
Egyéb egyéni
2021.10.05. 13:05

Erőemelés: magyar érmek, köztük aranyak a vb-n

„Örömteli volt látni, hogy a magyar versenyzők tartják a lépést a világ élmezőnyével.”
Egyéb egyéni
2021.10.04. 22:22

Birkózó-vb: Burroughs megszerezte az ötödik aranyát

A korábbi négy aranyát 74 kilogrammban szerezte, most egy kategóriával feljebb, 79 kilóban indult.
Egyéb egyéni
2021.10.04. 19:10

Csupasport: Csécsei Zoltán készült az UB-rekordra

Elképesztő versenycsúccsal nyerte meg a XV. Ultrabalaton egyéni versenyét a kiváló hosszútávfutó.
Egyéb egyéni
2021.10.04. 17:27

„Erzsébet kitartása bennem is megvan” – Kovács Gyopár és a sport

A színésznő a szinkronúszó-éveiről és a Puskás-musical szereplőit ünneplő közönségről.
Egyéb egyéni
2021.10.04. 14:30

Birkózó-vb: Antal Dánielnek nem jött össze a vigaszág

A magyar versenyző további szerepléséhez Kuszjak menetelése kellett volna, ám az ukrán kikapott.
Egyéb egyéni
2021.10.04. 12:54

Félmaratoni: Arany Attila nyerte meg a kassai versenyt

A versenyző 1:10.08 órás idővel diadalmaskodott a több mint 1600 fős mezőnyben.
Egyéb egyéni
2021.10.04. 12:26

Atlétika: rekord pénzdíjazás a nagojai női maratonin

Az eseményt 1980 óta tartják meg évente. 2019-ben 21436-an indultak.
Egyéb egyéni
2021.10.04. 11:44

Cselgáncs: a Ludovika Aréna lesz az U23-as Eb helyszíne

Az első U23-as Eb-t 2003-ban rendezték Jerevánban, 2017-ben pedig Győr volt a házigazda.

885

/

3114