Légiósok: Szánthó Regő ismét a pályán

DUDUCZ TIBORDUDUCZ TIBOR
2026.11.06. 12:49
null
Szánthó Regő nagy szerepet vállalt a Beszetrcebánya továbbjutásában (Fotó: MFK Dukla Banská Bystrica/Facebook)
Hosszú szünet után visszatért a pályára Szánthó Regő, és nagy érdemei voltak abban, hogy a Besztercebánya továbbjutott a Szlovák Kupában.

Még szeptember közepén, a Szakolca elleni mérkőzés ráadásának hetedik percében szerzett remek gólt Szánthó Regő, amellyel csapata 3–2-re győzött, és megszerezte idénybeli első hazai sikerét. Ezt követően azonban hosszú hetekre kidőlt a Dukla csapatából. Lapunk érdeklődésére többször is jelezte, hogy hamarosan visszatér. Végül a vártnál tovább tartott a kihagyás, a vasárnapi, DAC elleni mérkőzésről is hiányzott.

„Jó úton halad a felépülésem. Bízom benne, hogy legközelebb már pályára léphetek. Nagyon rossz érzés a lelátóról nézni a mérkőzéseket. Remélem, már csak napok kérdése, és ismét segíthetek a csapatnak” – mondta akkor a Nemzeti Sportnak a magyar játékos.

Így is lett. A Szlovák Kupa nyolcaddöntőjében a Besztercebánya a Trencsént fogadta. A 64. percben 1–1-et mutatott az eredményjelző, ráadásul a hazaiak Tibor Slebodník kiállítása miatt emberhátrányban játszottak.

„Végre Szánthó Regő is pályára léphetett. Kicsit sajnálom, hogy erre akkor került sor, amikor már tíz emberrel játszottunk. Arra számítottam, hogy létszámazonos helyzetben tud majd segíteni nekünk, és ez a labdabirtoklásunkon, valamint a játékunkon is meglátszik majd. Ettől függetlenül örülök, hogy lehetőséget kapott” – nyilatkozta a találkozó után Daniel Valach, a Besztercebánya vezetőedzője.

Mindössze hét perce volt a pályán a magyar játékos, amikor szögletrúgáshoz jutott a Besztercebánya. Az 53 nap után visszatérő középpályás ívelte a labdát a tizenhatoson belülre, Joao Miranda pedig megszerezte a hazaiak továbbjutását jelentő gólt.

„Örülök, hogy végre játszhattam. A ráadás pedig az volt, hogy nyerni is tudtunk. Nem volt egyszerű emberhátrányban beállni, de fegyelmezetten védekeztünk, és próbáltuk kontrákkal megbontani az ellenfelet. Szerencsére az egyik akciónk végén szögletet harcoltunk ki, amelyet értékesíteni is tudtunk. Érdekes mérkőzés volt, néhány érdekes játékvezetői döntéssel. Összességében elégedett vagyok” – nyilatkozta a Nemzeti Sportnak Szánthó Regő.

A Besztercebánya szombaton a Nagyszombatot fogadja a Niké Ligában. A magyar játékos bízik benne, hogy ismét pályára léphet, és játékával, esetleg góljával segítheti csapatát a pontszerzésben. A Nagyszombat ellen korábban már a DAC mezében is eredményes volt, az a találata lett 2023 márciusában a hónap gólja.
 

Legfrissebb hírek

Meglepetés! Egy 1400 fős falu csapata kiverte a DAC-ot a Szlovák Kupából

Minden más foci
2026.09.15. 18:30

Szánthó Regő a 97. perces győztes góljáról: Eddig nem is tudták, hogy nekem van jobb lábam is

Légiósok
2026.09.13. 12:19

Szánthó Regő bombagólt lőtt a szlovák bajnokságban

Minden más foci
2026.09.12. 20:31

Az idény végéig marad Szánthó Regőék vezetőedzője – hivatalos

Minden más foci
2026.08.31. 14:14

Niké Liga: ötgólos dunaszerdahelyi győzelem

Minden más foci
2026.08.22. 23:03

Tuboly Máté: Nagy megtiszteltetés a DAC csapatkapitányának lenni

Minden más foci
2026.08.20. 19:26

Szlovák Kupa: tizenhárom gólt rúgott a DAC, Szánthó Regő ismét eredményes volt a Besztercebányában

Minden más foci
2026.08.19. 20:38

Niké Liga: Szánthó Regő duplázott a Zsolna ellen

Minden más foci
2026.08.15. 20:53