Labdarúgó NB I
3 órája

A 16 éves Somogyi Tamás álomrajtot vett az NB I-ben

A fiatal támadó középpályás már két kanadai pontnál jár az NB I-ben.

Elkészült a Mol Magyar Kupa második fordulójának menetrendje

A mérkőzéseket augusztus 21. és 23. között rendezik meg.
Labdarúgó NB I
18 órája

Skribek Alen távozik a ZTE-től – hivatalos

A támadó az azeri Neftciben folytatja pályafutását.
Labdarúgó NB I
21 órája

Az utolsó percben szerezte a tizenhat éves középpályás a győztes gólt a női NB I-ben

Tamás Eszter néhány percet töltött a pályán, de ez is elég volt a Videoton középpályásának.
Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:31

Piros lapot ért volna Batik Bence ütése? – szavazzon!

Forrt a levegő a keleti rangadón, amelynek végén Bódog Tamás, a nyíregyháziak vezetőedzője egy elmaradt kiállítást kért számon a játékvezetőn.
Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:50

Dénes Vilmos: Kicsit el is érzékenyültem…

A 21 éves támadó gólpasszal mutatkozott be a DVSC-ben.
Labdarúgó NB I
Tegnap, 7:53

A bunkerből a Fáy utcába – interjú Koszta Márkkal

A rutinos támadónak a Vasas a tizenegyedik csapata.
Labdarúgó NB I
Tegnap, 6:55

Nem lesznek ott az MTK drukkerei az Újpest elleni meccsen

A Megyeri úton sorra kerülő bajnokira csak a vendégszurkolók válthatnak jegyet.
Labdarúgó NB I
2026.08.10. 22:22

Boszniában folytatja a volt FTC-, ZTE- és DVTK-középpályás – hivatalos

Anderson Esiti a Borac Banja Lukához szerződött.
Labdarúgó NB I
2026.08.10. 21:13

Fontos intelem az Újpesttől az MTK elleni hazai bajnoki előtt

A mérkőzésre csak a vendégszurkolók válthatnak jegyet, és nem ajánlott trükközni sem.
Labdarúgó NB I
2026.08.10. 16:30

Újabb játékost jelentett be a Zalaegerszeg – hivatalos

Már tavaly is adódott lehetőség Tiago Penalba megszerzésére.
Labdarúgó NB I
2026.08.10. 13:56

Panamai szélsővel erősített a ZTE – hivatalos

A 18 éves labdarúgó az elmúlt hetekben hazája korosztályos válogatottját erősítette a CONCACAF-tornán.
Labdarúgó NB I
2026.08.10. 10:19

Dzsudzsák Balázs: Életem első fejes gólját szereztem... harminckilenc évesen!

Bódog Tamás: Valóban hevesen reklamáltam, de nem mondtam semmi csúnyát. Azért kaptam sárga lapot, mert gesztikuláltam.
Labdarúgó NB I
2026.08.09. 20:10

Bognár György Szalairól: Aki az utóbbi években Pakson támadóként játszott, annak minden esélye megvolt, hogy gólkirály legyen

Maurizio Jacobacci: Egy-egynél mindent elkövettünk az újabb gólért, mégis mi kaptunk, de hármat cseréltünk, felfrissült a csapat, úgyhogy végül rászolgáltunk az egy pontra.
Labdarúgó NB I
2026.08.09. 20:01

Dzsudzsák fejes gólja döntött a keleti rangadón, a Szpari ellen szerezte meg első pontjait a DVSC

A mérkőzést 10 emberrel befejező Nyíregyháza – melynek vezetőedzőjét is kiállították – csak kapufáig jutott, a Lokinak az is belefért, hogy a hajrában kihagyta a ziccereit.
Labdarúgó NB I
2026.08.09. 19:25

Kétszer is egyenlített Pakson, a harmadik döntetlenjét érte el a Kispest-Honvéd

Pető Milán és Szalai József volt eredményes a tolnaiak részéről, Somogyi Tamás egy remek lövéssel, Csontos Dominik pedig tizenegyesből talált be.
Labdarúgó NB I
2026.08.09. 17:25
Labdarúgó NB I
2022.01.28. 15:35

Mol Fehérvár: két fiatal játékos is kölcsönbe távozik

Gundel-Takács Bence a horvát másodosztályban, Horváth Barnabás a Budaörsben folytatja.
Labdarúgó NB I
2022.01.28. 14:12

NB I: ma jelentik be az Újpest eladását – sajtóhír

Véget érhet a Duchatelet-éra a 20-szoros magyar bajnok lila-fehéreknél.
Labdarúgó NB I
2022.01.28. 10:36

Honvéd: Stresszmentes évet kérnék – Baráth Botond

A Honvéd védője a bennmaradásról, a betartandó szabályokról és a válogatottságról is beszélt.
Labdarúgó NB I
2022.01.28. 09:40

Paks: Osváth Attila reménye – műtét, betegség után játék jön

A paksi védő koronavírus-fertőzés miatt kihagyta csapata törökországi edzőtáborát.
Labdarúgó NB I
2022.01.28. 07:35

NB I: A Fradi nem talált rést a védelmünkön, ezért nyertünk – Szolnoki Roland

A Puskás Akadémia védője úgy érzi, Besic kiállításáig jobban játszottak, mint tíz ember ellen.
Labdarúgó NB I
2022.01.27. 23:46

Minden kezdet nehéz – Thury Gábor jegyzete

NS-VÉLEMÉNY. Felemás érzése volt az embernek.
Labdarúgó NB I
2022.01.27. 23:24

Osváth Attilának kijutott a „jóból”; Baráth Botond nem aggódik a bennmaradás miatt

A Nemzeti Sport pénteki számából ajánljuk.
Labdarúgó NB I
2022.01.27. 22:02

NB I: Mérges vagyok! – Sztanyiszlav Csercseszov

Hornyák Zsolt: Nagyszerű csapat volt az ellenfelünk, a Fradi gyors, kemény csapat, óriási fegyvertény legyőzni.
Labdarúgó NB I
2022.01.27. 20:28

NB I: a Puskás Akadémia legyőzte odahaza a Ferencvárost!

A Puskás Akadémia hazai pályán 1–0-ra legyőzte a Ferencvárost a labdarúgó NB I 4. fordulójából most bepótolt mérkőzésen.
Labdarúgó NB I
2022.01.27. 19:26

MLSZ: Csányi Sándor nagyobb együttműködést vár a szurkolóktól

Büntetni tervezik a pro licence-szabály kijátszóit • Fehér Csaba reagált lapunknak a rá vonatkozó részre.
Labdarúgó NB I
2022.01.27. 18:20

Csercseszov vereséggel debütált, kikapott Felcsúton a Ferencváros

Nem remekelt a bajnok, Besic piros lapot kapott az első félidőben, Joao Nunes fejes gólja döntött.
Labdarúgó NB I
2022.01.27. 18:11

Újpest: profi szerződést kapott Radosevics Ognjen

A 185 centiméter magas és 80 kilogrammos játékos a 28-as mezben szerepelhet majd a felnőttcsapatban.
Labdarúgó NB I
2022.01.27. 15:45

Rajtra hangolva: a Paks a télen a Covidtól sem kapott ki és szerzett 12 gólt

A Honvéd ukrán és szerb játékost igazolt, a DVSC Realban nevelkedő északmacedónt – és Dzsudzsák is maradt!
Labdarúgó NB I
2022.01.27. 11:44

Man. City: orvosira várják Vancsát, de tavasszal maradhat Magyarországon

Ahogy az NSO jelezte, a City Group szerződteti a szélsőt, de néhány hónapot még itthon futballozhat.
Labdarúgó NB I
2022.01.27. 10:33

NB I: Stöger és Moniz vereséggel nyitott – Csercseszovnak jobban sikerül a rajt?

Az FTC legutóbbi négy szakvezetője közül csak Rebrov kezdett győzelemmel, vele az első bajnoki vereségét éppen Felcsúton szenvedte el a csapat.
Labdarúgó NB I
2022.01.27. 09:52

NB I: Örülnék, ha állandó bajnokesélyes lenne a Puskás Akadémia – Hornyák Zsolt

KEZDÉS: 18.30. Vécsei Bálint szerint   erőnlétileg és taktikailag is fejlődnie kell   a Fradinak.

742

/

5323