Labdarúgó NB I
2 órája

Bódi Ádám: A szívünket-lelkünket kitesszük a pályára

A rutinos szélső szerint Kazincbarcikán csodaszámba menne a feljutás.
2 órája

Lőw Zsolt is bekerült az MLSZ elnökségébe

2 órája

Csányi Sándort újraválasztották: 500 milliót bukhat, aki nem játszat öt magyar játékost, nem változik az NB I létszáma

4 órája

Spandler Csaba: Sorsfordító lehet, ha most nyerünk

A listavezető Veszprém nyerte meg a rangadót a futsal NB I-ben

A tabellán második helyezett Kecskemét hazai pályán nem tudott betalálni.
Labdarúgó NB I
18 órája

Szerződést hosszabbított az élvonalban nemrég debütáló középpályásával a Ferencváros

A 18 éves labdarúgó a Nyíregyháza elleni kiütéses siker alkalmával mutatkozott be az FTC első csapatában.
Labdarúgó NB I
21 órája

Barcika, DVSC, Fehérvár, Nyíregyháza, ZTE, Vasas – nagy harcban az NB I-ért

Megvizsgáltuk, mely csapatok lehetnek még érintettek a két bajnokság közötti osztályváltásban – egyelőre az Újpest sincs biztonságban.
Labdarúgó NB I
23 órája

Újabb szerződéshosszabbítást jelentett be a Paks, 20. idényére készül Böde Dániel – hivatalos

„Nem volt nehéz meghozni a döntést, Haraszti Zsolt ügyvezetőnkkel körülbelül húsz másodperc alatt megegyeztünk.”
Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:32

Címlapsztori: jobban szeret a háttérben „dobolni” Damir Krznar, az Újpest FC vezetőedzője

Kérdés, hogy személyisége passzol-e a 20-szoros bajnok klubhoz. Az 52 éves horvát trénerről készített portrénkhoz az őt jól ismerő külföldi újságírók véleményét is kikértük.
Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:31

Aranykorszakait idézi veretlenségével az ETO

Bár a dobogó távolinak tűnik, a Konferencialiga-indulás elérhető közelségbe került a már 13 bajnoki meccs óta veretlen kisalföldieknek.
Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:01

Máté Csaba: Borbély Balázst hagyták dolgozni a Győrnél, és ennek meg is lett az eredménye

A Ferencváros és a DVSC korábbi szakvezetője a labdarúgó NB I-ben gyakori edzőváltásokkal kapcsolatban fejtette ki gondolatait.
Labdarúgó NB I
2025.05.07. 19:39

Újra edzésbe állt az egy hét alatt kétszer műtött Pászka Lóránd

Az FTC-től a KTE-nek kölcsönadott balhátvéd súlyos fájdalommal ment kórházba.
Labdarúgó NB I
2025.05.07. 16:55

Női NB I: hengerelt a Ferencváros az elhalasztott meccsen

A zöld-fehér csapatból Nagy Vanessza mesternégyest jegyzett.
Labdarúgó NB I
2025.05.07. 15:37

Szappanos Péter: Könnyű játszani a Fradi ellen

„Hogy mi lennénk az esélyesek hazai pályán? Ilyet nem szabad kijelenteni a Ferencváros ellen.”
Labdarúgó NB I
2025.05.07. 13:04

Újra 12 edzőváltás az NB I-ben, a DVSC két csúcsot is megdöntött

Az Újpest a nyolcadik klub, amelyik cserélt. Mártont másodszor váltották le április 23-án, Tímár Krisztián négy napra Milos Kruscsics rekordjától...
Labdarúgó NB I
2025.05.07. 12:24

Bognár György hosszabbított a Pakssal – hivatalos

A szakember szerződése nyáron járt volna le, de újabb egy évben állapodott meg a vezetőséggel.
Labdarúgó NB I
2025.05.07. 12:14

„Nem éreztem a srácokon örömöt, felszabadultságot” – Damir Krznar tudja, hogyan változtasson ezen Újpesten

„A labdabirtoklásra törekszem, az a filozófiám, hogy ameddig mi kontrollálunk, nem történhet baj.”
Labdarúgó NB I
2025.05.07. 12:01

Somália: Nem lennék jó edző, mert túl kedves vagyok

A korábbi közppályás brazil biztos abban, hogy bár szoros a bajnoki hajrá, a végén korábbi klubja ünnepelhet, és sorozatban hetedszer is bajnok lesz.
Labdarúgó NB I
2025.05.07. 08:24

Már 30 ezer jegy gazdára talált a kupadöntőre

Az MLSZ tájékoztatása szerint még három árkategóriában kaphatók belépők a jövő heti mérkőzésre.
Labdarúgó NB I
2025.05.06. 18:16

Még több NB I

Bódi Ádám: A szívünket-lelkünket kitesszük a pályára

Lőw Zsolt is bekerült az MLSZ elnökségébe

Csányi Sándort újraválasztották: 500 milliót bukhat, aki nem játszat öt magyar játékost, nem változik az NB I létszáma

NB I: Eb-szereplő is jött a piaczárás után; változások Fehérváron és az FTC-nél

Népszerű cikkek

Az MTK Gedeonja a libamájakat nézi a piacon, majd felmegy a társkeresőre – videó

Szépe János: Már nem is számoljuk a veretlen meccseket

Lenzsér részleges izomszakadást szenvedett, még nem tudja, mikor térhet vissza

Labdarúgó NB I

Claudiu Bumba: Élvezzük a futballt, ez a sikerünk titka

Labdarúgó NB I

Várhidi Péter: Nem sok értelmét látom az újpesti edzőváltásnak

Labdarúgó NB I

Négy óra alatt több mint 20 ezer jegy kelt el a Magyar Kupa-döntőre

Az elöző 90 percben ennyien voltunk a   -on
16 268
Köszönjük!
Labdarúgó NB I
2003.02.22. 20:12

Pinte Attila harcol, de játszik is

A törökországi Antalyában eltöltött két hét alatt tíz edzőmérkőzést játszott az ETO csapata, majd a héten már Győrött folytatta a felkészülést a tavaszi meccsekre.
Labdarúgó NB I
2003.02.22. 20:11

Kerekes Zsombor utazhat Kínába

Sokan voltak kíváncsiak a debreceniek előkészületi mérkőzésére, és a nézők nem is csalódtak.
Labdarúgó NB I
2003.02.21. 21:05

Szabics Imre már megszokta, hogy gólokat várnak tőle

Labdarúgó NB I
2003.02.21. 21:04

Kevesebb pénzért futballoznak

Kora tavaszi napsütésben fogadta péntek délután a Matáv Sopron a többszörös Bajnokok Ligája-szereplő, nem is olyan régen az UEFA-kupában az olasz Laziót is legyőző, Korsós Györgyöt és Szabics Imrét is felvonultató Sturm Grazot. Bár a T-Mobile Liga tavaszi szezonja ezen a hét végén rajtol, a Sturm már tavaly ősszel előre hozott meccsen lejátszotta az idény első fordulóját, így Franco Foda szabadnapos együttese gond nélkül átruccanhatott Grazból erre a röpke pár órára.
Labdarúgó NB I
2003.02.21. 21:00

Tíz diósgyőri gól

Labdarúgó NB I
2003.02.21. 20:59

Debrecen - A cseh csatárra várnak

Labdarúgó NB I
2003.02.21. 20:58

Az igazán értékes döntetlen

Meglehet, tévednek azok, akik előre leírják a játékosai többségét elvesztő Dunaferrt. Mert bár valóban csapatnyi futballista hagyta el az együttest, Gálhidi György szaktanácsadó, Jung József edző és Pálinkás András kapusedző szívós munkájának köszönhetően alakulgat egy új gárda.
Labdarúgó NB I
2003.02.21. 20:57

Angyalföldi Fradi-tréning

Ritka vendéget láthattak a Láng Vasas Rozsnyai úti műfüves pályája melletti kézilabdacsarnok építésén munkálkodó kőművesek. Péntek délelőtt a Ferencváros labdarúgócsapata érkezett a létesítménybe.
Labdarúgó NB I
2003.02.21. 20:56

Bükön játszik az Egerszeg

Nem számít szenzációnak manapság, ha valamelyik együttes megváltoztatja az előkészületi mérkőzésének helyszínét.
Labdarúgó NB I
2003.02.21. 20:55

Stark Péter az új kapitány

Harminc játékos utazott el a Győri ETO FC kéthetes törökországi edzőtáborozására, Antalyából viszont már 31 labdarúgó tért vissza. A 22 éves Alekszander Bajevszkit ugyanis szerződtette a klub.
Labdarúgó NB I
2003.02.21. 20:54

A jó vásár: Gabriel Vochin

Ha csak az előjeleken múlna& Szó se róla, az elmúlt években jó néhány élvonalbeli magyar gárda befürdött a légiósokkal. Jöttek a megváltóként várt fiúk, remek referenciákkal, szekérnyi pénzért, aztán a többségükről menet közben bebizonyosodott: ilyen-olyan ok miatt jobb lett volna, ha a delikvenstől már az első látogatás alkalmával stílusosan "good bye-jal és nem "see you-val búcsúznak a klubvezetők.
Labdarúgó NB I
2003.02.21. 20:19

Utánpótlás - Szabad a pálya, focizzatok, lányok!

A Nemzeti Labdarúgó Akadémia négy nagy alprogramja, a Diákolimpiák rendszere, a Góliát-program, a Grund Program és az iskolai leány labdarúgóprogram közül utóbbi azért is különleges, mert korábban sohasem született még ilyen átfogó program a korosztályos női labdarúgás fejlesztésére.
Labdarúgó NB I
2003.02.21. 20:17

Elúszik a hatalmas pénz

Ferenczi István, az MTK csatára nem szerződik Kínába, a tavaszt még biztosan a Hidegkuti-stadionban tölti (melynek tőszomszédságában, a Salgótarjáni úton csapattársai szombaton 11 órától a Szolnok együttesével találkoznak).
Labdarúgó NB I
2003.02.21. 18:52

A Sopron legyőzte a Sturmot

Labdarúgó NB I
2003.02.20. 21:47

Debrecen - Győzelemmel búcsúztak

Hiába lőtt vasárnap a grúz Kahaber Sketiani két gólt a Tiencsin Teda hálójába, a kínai gárda edzőstábját mégis Kerekes Zsombor teljesítménye nyűgözte le. Persze igazságtalanok lennénk, ha elfelednénk: a hórihorgas támadó is eredményes volt a Tiencsin elleni edzőmeccsen (30). A találkozó végeztével a kínaiak küldöttséget menesztettek a Perugiában edzőtáborozó DVSC helyszínen tartózkodó elnökéhez, Szima Gáborhoz és ügyvezetőjéhez, Szilágyi Sándorhoz, és a csatár vételára iránt érdeklődtek.
Labdarúgó NB I
2003.02.20. 21:45

Dunaferr - Rósa Dénes mehet Újpestre

5092

/

5113