Másodikként a Brassó jutott be az Erste Liga döntőjébe

A Gyergyói HK már jó néhány napja figyelemmel kísérheti, kivel találkozik majd az Erste Liga döntőjében, miután kiejtette a DVTK Jegesmedvéket 4–1-es összesítéssel a legjobb négy között. Ellenben a másik ágon komoly izgalmak és fordulatok következtek be. A BJA már az Újpest elleni negyeddöntőben is több emberét elveszítette sérülés miatt, és ez a tendencia nem fordult meg a Brassó ellen sem. Sőt, a Brassó elleni, ötödik mérkőzésen éppen csak három sort tudott nevezni Kangyal Balázs vezetőedző. Nem sokan fogadtak volna, hogy ezek után a BJA győzni tud a Corona otthonában, mégis így történt. Aztán a két fél hatodik összecsapásán a Brassó megrázta magát, az egész találkozón fölényben játszott és végül simán nyert a Tüskecsarnokban.
Ilyen előjelek után nem lehetett megtippelni, mi várható a továbbjutás kérdését eldöntő, hetedik összecsapáson. Az első harmadban a BJA szerezte meg a vezetést, a nyolcadik percben Nagy Gergő talált be emberhátrányban. Lehet, hogy már néhány szurkoló elindult a büfé felé, de 32 másodperccel a játékrész vége előtt megduplázta előnyét a budapesti együttes, Drake Pilon fonákkal lőtt szép gólt.
A szünet után ahogy az várható volt, érkeztek a brassói rohamok, a fölény a 37. percre érett góllá, Radim Valchar szépített. Az utolsó harmadban is támadásban maradt a Corona, és négy perc után sikerült is egyenlíteniük Részegh Tamás révén. Kiélezett harmadot láthattak a nézők, Nagy Gergő ismét villant, de ezúttal Adorján Attila védeni tudott. Weidemann Márk betalált ugyan, de végül videózás után a játékvezetők ezt a találatot érvénytelenítették. Már-már készülhettek a csapatok a hosszabbításra, de a Brassó ezt másképp gondolta, ugyanis 51 másodperccel a vége előtt Jared Van Wormer gólt szerzett. Erre Kangyal Balázs levitte kapusát, de ezt a szituációt is a hazaiak használták ki Jeremy Welsh révén. A Corona Brasov 4–2-re nyert és bejutott az Erste Liga döntőjébe, ahol a Gyergyói HK lesz az ellenfele.
ERSTE LIGA
ELŐDÖNTŐ, 7. MÉRKŐZÉS
CORONA BRASOV (romániai)–BUDAPEST JÉGKORONG AKADÉMIA HC 4–2 (0–2, 1–0, 3–0)
Brassó, 1097 néző. V: Korbuly, Tóth R., Kovács P., Sábián
BRASSÓ: Adorján – Piche, Stief / Boriszenko, Wardley (1) / Gecse (1), Bors – VALCHAR 1, WELSH 1 (1), D. Levin (1) / Kóger (1), Cornet, Van Wormer 1 / Molnár Zs., RÉSZEGH T. 1, Filip / Rokaly-Boldizsár, Gajdó (1), Vasile. Edzők: Strenk Hunor és Matthew Myers
BJA HC: Farkas R. – Szabó B., Pozsgai / Szivák, Boros (1) / Riha, Seregély – Honejsek (1), NAGY G. 1, Schlekmann / PILON 1, Novotny (1), Keresztes L. / Nádasy, Weidemann, Molnár B. / Banga (1). Edző: Kangyal Balázs
Kapura lövések: 44–27
Emberelőny-kihasználás: 3/0, ill. 3/0
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc végeredménye: 4–3 a Brassó javára
MESTERMÉRLEG
Strenk Hunor: – Jól kezdtünk, meg is voltak a lehetőségeink. Aztán hiába támadtunk, ellenfelünk egy kontratámadásból betalált; néha ez frusztráló lehet, de kitartottunk. Ez volt a győzelem egyik kulcsa, aztán fontos volt a második harmadban a gól, így közelebb zárkóztunk. A harmadik játékrészre kiérkezve úgy voltunk vele, kizárt, hogy ne jussunk be a döntőbe. Minden beleadtunk, a továbbjutás a játékosok érdeme.
Kangyal Balázs: – Azt mondtam az öltözőben, hogy kiváltság ilyen hetedik mérkőzésen jégre lépni. Mindkét csapat megérdemelte volna a döntőt. Nem mi jutottunk be, bizony, néha az élet kemény. Jó idényünk volt, büszke vagyok a srácokra, gratulálok a Brassónak. Megérdemelték a fináléba jutást, bár néha úgy éreztem, a bírók nem mindig voltak igazságosak.

Sofron István elárulta, hogyan lehet megverni a briteket

Kiss Dávid: Tudjuk, miről dönt a britek elleni meccs






