Az új sportigazgató szerint Diósgyőrbe rockzene, olcsó sör és akciódús foci kell

T. Z.T. Z.
2026.04.02. 11:55
null
Fotó: dvtk.eu
Mint ismert, március közepe óta Vincze Richárd a labdarúgó NB I-ben szereplő Diósgyőr új sportigazgatója, akivel most a klub hivatalos honlapja készített terjedelmes interjút. Ebben Vincze beszélt többek között a rövid és hosszú távú terveiről, saját filozófiájáról és a csapat remélt játékstílusáról is.

„Jelenleg a bennmaradás kivívása a legfontosabb mondta el a DVTK hivatalos honlapjának adott interjújának elején Vincze Richárd. – Ennek érdekében mindenben támogatjuk az edzői stábot és a játékosokat. Sok minden történt már azóta, de ne feledjük, hogy alig egy hónapja érkezett az új vezetőedző két segítője társaságában. Ezért nagyon fontosnak tartom, hogy közelebb hozzuk egymáshoz a stábot és a játékosokat, illetve segítsük az új és a régi stábtagok összecsiszolódását is. (…) Amikor a szurkolók képviselői meglátogattak minket, akkor elhangzott, hogy egy új bajnokság kezdődik. Ebből háromszor Diósgyőrben lépünk pályára, és a legfontosabb célunk eléréséhez mind a három találkozót meg kell nyerni, ami a szurkolóink támogatásával sikerülhet. Persze a csapatnak is maximumot kell nyújtani. Nem állítom, hogy egyszerű feladat, mert őszintének kell lenni magunkhoz, a számok azt mutatják, hogy a legutóbbi három találkozón mindössze egy pontot szereztünk a tabella alján álló csapatok ellen. Az viszont nagy különbség, hogy most már velünk lesznek a szurkolóink.”

Vincze Richárd azzal folytatta, hogy már elkezdték kialakítani a következő idény játékoskeretét is: „Elkezdtük a jövő évi keret kialakítását. Ugyan ennek nagyobb hatása van a középtávú tervekre, ám most kell előkészíteni. Beszélni kell a nyáron lejáró szerződésű labdarúgókkal arról, hogy kit szeretnénk továbbra is a DVTK-ban látni, illetve azokkal is, akiket szeretnénk idehozni.”

„A mai fociban szerintem elengedhetetlen, hogy egy csapatnak legyen játék modellje, egy stílusa, amit a szurkolók jól ismernek és tudnak vele azonosulni. Szeretném, ha a következő idény elején már eljutnánk oda, hogy a DVTK-nak egy jól felismerhető játéka van, tökéletesen lehet látni, hogy a játék különböző fázisában miként viselkedik a csapat. (…) A szó szoros értelmében vett melós csapatot kell építeni, amelynek egyik védjegye a magas intenzitás, ami már önmagában magával ragadja az embereket”  – tette hozzá az új sportigazgató.

Az interjú folytatásában a Magyar Labdarúgó-szövetség által bevezetett magyar- és a fiatalszabály is szóba került: „Az ajánlásoknak továbbra is meg fogunk felelni, ugyanakkor nem várunk az MLSZ-re és az NSMI-re, lesz belső előírásunk a magyar és a külföldi játékosok arányára, valamint a kiszemeltek életkorára vonatkozóan is. A nyári átigazolási időszak előtt el fogom mondani, hogy a keretben mennyi saját nevelésű fiatalnak kell lennie, amihez ragaszkodni fogunk” – mondta.

A csapat leendő játékstílusát illetően konkrétumokkal még nem tudott szolgálni, arról majd a nyár elején tud bővebben nyilatkozni: „Ennyi idő alatt nem lehet szemmel látható stílust kialakítani, ezért erre a kérdésre majd a nyár elején térjünk vissza, amikor rendelkezésünkre áll egy teljes felkészülési időszak. Az alapvető irányt azonban már most meg lehet határozni. Még évekkel ezelőtt fogalmaztam meg magamban, hogy Diósgyőrbe rockzene, olcsó sör és akciódús foci kell, amit ma is tartok. Az első kettőt nem kell különösebben magyarázni, a harmadik a szurkolók szórakoztatásáról szól, mert ha unalomba fullad a 90 perc, akkor azért csak a győzelem kárpótol némiképp. (…) Nem akarok mindenáron megfelelni a szurkolóknak, de mégis fontos a véleményük, hiszen a labdarúgás a közönség miatt létezik, ők járnak a meccsre, ők fizetnek a belépőjegyért. Ezért nézhető focit kell játszanunk.”

Vincze Richárd másik fontos céljának tartja, hogy a klubnál minél több diósgyőri szakember tevékenykedjen, olyanok, akik emberileg és szakmailag is alkalmasak a feladatra: „Nagyon fontos, hogy minél több diósgyőri dolgozzon Diósgyőrben, akik emellett, vagy még inkább mindenekelőtt emberileg és szakmailag idevalók. Az akadémián már elindult ez a folyamat, így hívtuk vissza a második csapat élére Vitelki Zoltánt, de fokozatosan nő azoknak a sportszakembereknek a száma is, akik ugyan labdarúgóként nem futottak be hozzá hasonlóan szép ívű pályafutást, de a diósgyőri utánpótlásból indulva most már edzői karrierjüket építik. És legalább ilyen fontos, hogy a felnőtt csapat stábjában is legyen diósgyőri kötődésű szakember, Takács Péterre pontosan illik ez a leírás.”

 

Legfrissebb hírek

NS-ELEMZÉS: bajnoki címet ért az ETO korszerű labdás játéka

Labdarúgó NB I
16 perce

Kádár Tamás: Nem készített fel anno az NB I az európai futballra

Labdarúgó NB I
11 órája

„Mim Gergely kész a visszatérésre, egy új feladatra”

Labdarúgó NB I
17 órája

ZTE: két érkező hamarosan aláírhat; Akpe újabb kérője; többen távoznak

Labdarúgó NB I
18 órája

NB I: 12 év után nyert újra magyar edző, 20 év után ismét újpesti a gólkirály

Labdarúgó NB I
19 órája

Az ír, a bosnyák vagy a kazah elsővel is kezdhet az ETO FC a Bajnokok Ligája-selejtezőben

Labdarúgó NB I
Tegnap, 6:34

Hivatalos: távozik a DVTK horvát kapusa

Labdarúgó NB I
2026.05.17. 17:50

Ötezren az esőben: átvette a trófeát a bajnok ETO – videó

Labdarúgó NB I
2026.05.17. 17:39
Ezek is érdekelhetik