A Fradi 2006-os száműzetése – miért és hogyan zárták ki a klubot az NB I-ből?

SZ. M.SZ. M.
2026.04.02. 19:14
null
Újratöltve. A Nemzeti Sportrádió magazinja hónapról hónapra felidézi a magyar és a nemzetközi sport múltjának olyan eseteit, amik nagy port kavartak, s hosszú időre hatással voltak a sportvilágra. Ebben a hónapban a Ferencváros NB I-ből való kizárását dolgozza fel a magazin, a 2006-ban és azután történtek a mai napig érvényes tanulsággal szolgáltak.

 

A Ferencváros a 2000-es évek elején a hagyományaihoz hűen a magyar futball egyik legerősebb klubja volt, de a sportágat körülvevő gazdasági környezetben a helyzete fokozatosan romlott. A klub tartozásai egyre nyomasztóbbá váltak, ugyanakkor az UEFA által bevezetett klublicencrendszer szigorúbb pénzügyi feltételeket írt elő az élvonalbeli induláshoz. A 2006-os licenceljárás során a Ferencváros pénzügyi dokumentációja és befektetői háttere viták tárgya lett. A döntési folyamat számos fordulatot hozott, a licenc-szagaként elhíresült ügyben az MLSZ végül úgy határozott, a zöld-fehérek nem indulhatnak az NB I-ben. Az ügy pillanatok alatt a magyar futball egyik legnagyobb botrányává vált, a Ferencváros több mint száz év után először a másodosztályban kezdte meg a bajnoki idényt. Az FTC száműzetése az NB II-be nemcsak a klub, hanem egy korszak lenyomata is. Miközben a szurkolók igazságtalanságról beszéltek, a klub vezetői jogi csatát indítottak, a bíróságok pedig később kimondták, az eljárás több ponton szabályt sértett; a magyar futballban a pénzügyi káosz, a hatalmi harcok és a jogi viták szinte fontosabbá váltak, mint a pályán történtek. 

A 2006-os esetet korabeli hangfelvételekkel, valamint az írott sajtóban megjelenő írásokkal idézzük fel, emellett az ügy akkori szereplő közül többen is megszólalnak az adásban, így például Lipcsei Péter, a Ferencváros labdarúgócsapatának akkori kapitánya, az együttes két további játékosa, Kemenes Szabolcs és Leandro, Elbert Gábor, aki az együttes NB I-be való visszajutása idején az MLSZ főtitkára volt, de a klub jelenlegi ügyvezető alelnöke, Nyíri Zoltán is elmondja, a húsz évvel ezelőtt történtek milyen hatással voltak a Ferencvárosra és az egész magyar futballra. 

A Nemzeti Sportrádió Újratöltve című magazinjának április adása erre a linkre kattintva érhető el.

 

 

Legfrissebb hírek

A távozó Robbie Keane érzelmes levélben búcsúzott a Ferencvárostól

Labdarúgó NB I
2 órája

Férfi kézi: számos bizonytalan tényező nehezíti a pénzügyi tervezést az FTC-nél

Kézilabda
3 órája

A Ferencváros hatot rúgott a Puskás Akadémiának a női NB I döntőjének első meccsén

Labdarúgó NB I
4 órája

Robbie Keane távozik az FTC kispadjáról – hivatalos

Labdarúgó NB I
5 órája

A Sky Sports is tényként kezeli Robbie Keane távozását

Labdarúgó NB I
10 órája

Törökországban folytatja a Ferencvárostól távozó Pesics

Labdarúgó NB I
23 órája

Juhász Roland: A világsztároknak is nagy élmény lesz a Puskás Arénában játszani

Bajnokok Ligája
Tegnap, 18:15

Szerhij Rebrovot továbbra is a magyar kispad érdekelné

Labdarúgó NB I
Tegnap, 17:54
Ezek is érdekelhetik