Labdarúgó NB I
2 órája

Yaakobishvili Antal érkezését még a héten bejelentheti az ETO FC – NS-infó

Úgy tudjuk, hogy a Girona 22 éves belső védője az Újpest FC ajánlatára nemet mondott, mert Győrben szeretné folytatni a pályafutását.

NB I: közel a visszatéréshez az ETO csapatkapitánya

Paul Anton már labdás gyakorlatokat is végzett társaival.
Labdarúgó NB I
8 órája

Nem támogatja tovább a Duna Aszfalt a Puskás Akadémiát

„Társaságunk szponzorációs portfólióját és támogatási prioritásait rendszeresen éves szinten felülvizsgálja.”
Labdarúgó NB I
12 órája

Feczkó Tamás: Már új kihívások felé kacsintgatok

Nehezen dolgozta fel a Honvédtól való búcsút, de bizakodik, hogy hamarosan megtalálja az a feladat, amelyért lelkesedni tud.
Labdarúgó NB I
12 órája

Az MTK bejelentette Komáromi György szerződtetését

Az Átrok Zalán pótlására érkező szélső egy évre kölcsönbe érkezik, opciós kivásárlási lehetőséggel.
Labdarúgó NB I
13 órája

Átrok Zalán Belgiumba szerződött – hivatalos

A hatodik magyar U-válogatott játékost adta el ezen a nyáron az MTK – az is megvan, ki érkezik a pótlására.
Labdarúgó NB I
15 órája

Zalaegerszeg: 26 éves argentin vezetőedzője lett az NB III-as második csapatnak

„Bár fiatal edzőnek számít, már érkezése előtt is sokrétű szakmai tapasztalatot szerzett. Végzettsége mellett modern, elemzésközpontú szemlélet jellemzi.”
Labdarúgó NB I
16 órája

Válogatott erősítés Nyíregyházán és Újpesten, fiatalítás Kisvárdán

A lila-fehérek veretlenek maradtak a nyári felkészülés során.
Labdarúgó NB I
2026.07.22. 17:55

Két fiatalt elhozott Kispestről az Újpest – hivatalos

Egy 19 és egy 17 éves játékos csatlakozott a lila-fehérek keretéhez.
Labdarúgó NB I
2026.07.22. 17:52

A mostani idénytől már a magyar labdarúgó NB I-nek is lesz fantasy játéka

„A cél, hogy még közelebb hozza a szurkolókat a magyar labdarúgáshoz, és új élményt kínáljon mindazoknak, akik hétről hétre követik a bajnokság eseményeit.”
Labdarúgó NB I
2026.07.22. 14:04

Újabb tehetség távozott Kispestről: Ujváry Ferenc az Újpestben folytatja

A játékost szerződés kötötte a XIX. kerületi klubhoz, a lila-fehérek fizettek a tehetség játékjogáért.
Labdarúgó NB I
2026.07.22. 13:45

Manner Balázs: Megfontoltabb, letisztultabb lett a játékom

A hírek szerint nagy az érdeklődés a mérkőzés iránt, így várhatóan sokan ülnek majd a lelátón.
Labdarúgó NB I
2026.07.22. 11:07

NS-infó: Komáromi elköszönt a Maribortól – ez az NB I-es klub szerződtetheti

A szélső ismét itthon játszhat, de ezúttal nem Debrecenbe vezet az útja – hamarosan bejelenthetik új csapatánál.
Labdarúgó NB I
2026.07.22. 09:43

Szerződést kapott Újpesten az osztrák balhátvéd

A 22 éves Tizian Scharmer ingyen igazolható játékosként csatlakozott a lila-fehérekhez.
Labdarúgó NB I
2026.07.21. 21:20

A légiósok aránya csökkent, a fiatal játékosoké nőtt – ilyen volt a 12 csapatos NB I első tíz éve

Az MLSZ összeállításából többek között kiderül, melyik volt a vizsgált időszak leggyakoribb eredménye, hogy milyen trendek rajzolódtak ki, és számít-e a 33 fordulós lebonyolítás.
Labdarúgó NB I
2026.07.21. 17:41

A Honvédnál győzelmi sorozattal nyitott az új edző; csak magyarok a szintén visszatérő Vasasnál

Az MTK több játékosát is külföldre adta el, visszatért Demjén Patrik, érkezett Szuhodovszki Soma, elöl pedig Klausz Milán és Zsóri Dániel is bizonyíthat.
Labdarúgó NB I
2026.07.21. 14:00
Labdarúgó NB I
2023.09.29. 11:06

Labdarúgás: újabb elfogatóparancs a magyar válogatott futballista ellen

Márciusban sikkasztás miatt körözte a rendőrség, feladta magát, ám most újra körözik.
Labdarúgó NB I
2023.09.29. 11:05

FTC: Abu Fanié a legtöbb gólpassz Európában – Szalahot is megelőzi

A Transfermarkt listáját hét gólpasszal vezeti a Ferencváros izraeli válogatott középpályása.
Labdarúgó NB I
2023.09.29. 10:50

NB I: Vissza akarunk vágni a Zalaegerszegnek! – Markek Tamás

A Puskás Akadémia kapusa szerint csapata az elmúlt hetek eredményei dacára nincs gödörben.
Labdarúgó NB I
2023.09.29. 09:26

Újpest: egyszeres szerb válogatott játékos érkezett – hivatalos

Mostantól Milos Koszanovics a lilák legértékesebbnek tartott játékosa a Transfermarktnál.
Labdarúgó NB I
2023.09.29. 07:34

Paks: Négyszázötven meccs?! Ilyen öreg vagyok... – Böde Dániel

„Természetesen ilyenkor az embernek eszébe jut az első, bár az én esetemben meglehetősen sokat kell visszamenni,”
Labdarúgó NB I
2023.09.28. 20:39

Futsal NB I: a Kecskemét ötöt vágott a Maglódnak

A Maglód a hajrában szépített, de a meccs így is sima, 5–2-es hazai sikerrel ért véget.
Labdarúgó NB I
2023.09.28. 17:31

Sportrádió: Minden labdarúgó álma egy ilyen meccs – Demjén Patrik

Vincze Ottó: Az MTK nagyon jó teljesítményt nyújt, de nálam a Fradi az esélyesebb.
Labdarúgó NB I
2023.09.28. 12:39

Videó: a szünetben döntöttek őrült rekordot a Puskás Akadémia–Paks bajnokin

László Gyula egy perc alatt kaputól kapuig ment – úgy, hogy a labdát a fején egyensúlyozta.
Labdarúgó NB I
2023.09.28. 12:25

DVSC: azeri bajnokaspiránsnál kötött ki a francia védő

Sylvain Deslandes a tabella 3. helyén álló Sabailhoz írt alá.
Labdarúgó NB I
2023.09.28. 12:17

Legalább 13 millió eurós rekordbevétel az NB I-ben; új csúcson az FTC!

A Ferencváros majdnem 20 millió euróval előzi meg az FCSB-t. Az NB I még mindig élen jár a légiósok arányában – piacelemzés.
Labdarúgó NB I
2023.09.28. 12:13

MK: megvannak a negyedik forduló mérkőzéseinek kezdési időpontjai

Az ETO FC Győr és a Debreceni VSC meccsét még októberben rendezik, a többi átcsúszik novemberre.
Labdarúgó NB I
2023.09.28. 11:55

NB I: FTC–Újpest meccsel zárul az első kör – a 10–13. forduló menetrendje

A most kiadott bajnokikat játsszák az októberi és novemberi Európa-bajnoki selejtezők között.
Labdarúgó NB I
2023.09.28. 09:03

NB I: Jólesnek a szavai – így reagált Sigér Dávid Sztankovics dicséretére

Azt is elárulta, hogy az első félidőben miért ment ki a kispadhoz, mit beszélt meg a vezetőedzővel.
Labdarúgó NB I
2023.09.28. 08:35

NB I: Böde Dániel addig futballozik, amíg csak akar!

A Paks csatárának a DVSC elleni volt pályafutása 450. magyar bajnokija.
Labdarúgó NB I
2023.09.28. 08:06

NB I: Sokkal jobb csapat a ZTE annál, amit a tabella mutat – Dombó

A 30 éves kapust Senkó Zsombor bizonytalan játéka miatt szerződtette a zalai klub.
Labdarúgó NB I
2023.09.28. 07:18

NB I: Sigér Dávid igazi vezér, a jobbkezem a pályán – Dejan Sztankovics

„Varga Barnabást pihentetni akartam, ezért nem kezdett. Nincs semmi dráma a háttérben.”

444

/

5312