Mance duplázott, a foghíjas Fehérvár kikapott Zalaegerszegen

Vágólapra másolva!
2024.02.03. 12:29
Antonio Mance (jobbra) két góljával egy félidő után már 2–0-ra vezetett a ZTE (Fotó: Szabó Miklós)
A labdarúgó NB I 18. fordulójában a Zalaegerszeg hazai pályán 3–1-re legyőzte a Fehérvárt. A hazaiaknál Antonio Mance duplázott, a foghíjas vendégek erejéből csak a szépítésre futotta.

 

LABDARÚGÓ NBI
18. FORDULÓ
ZTE FC–FEHÉRVÁR FC 3–1 (2–0)
Zalaegerszeg, ZTE Aréna, 2479 néző. Vezette: Vad II István (Georgiu Theodoros, Szalai Dániel)
Gólszerző: Mance (8., 45+2.), Croizet (86.), ill. Csongvai (73.)

A találkozó szöveges tudósítása itt érhető el.

Napsütéses időben kezdte a 2024-es évet a Zalaegerszeg és a Fehérvár FC. A két együttes remek körülmények között találkozott egymással a ZTE Arénában, s előre szinte megjósolhatatlan volt a mérkőzés kimenetele. A zalaiak a télen (még) nem erősítették meg megfelelően a keretüket – erről Márton Gábor vezetőedző is beszélt a Nemzeti Sportnak –, míg a fehérváriak Kenan Kodro és Deybi Flores személyében kulcsembereket veszítettek el januárban, Kalmár Zsolt pedig sérülés miatt hosszú időre kiesett a sorból.

Mindkét kezdőcsapatban voltak olyan játékosok, akik korábban az ellenfelet erősítették, így a hazaiaknál Szendrei Norbertben, a vendégeknél pedig Nikola Szerafimovban dolgozhatott plusz motiváció. Ám a legnagyobb meglepetést a 19 éves Tóth Tamás szereplése jelentette. A fehérváriaknál Szabó Levente beteg, Mamoudou Karamoko sérült, míg az újonnan szerződtetett Nicolas Stefanellinek nem jött még meg a játékengedélye, így némileg kényszerűségből került a kezdőbe a saját nevelésű Tóth Tamás.

Ám nem ő, hanem a Zalaegerszeg támadója, Antonio Mance szerzett vezetést csapatának, amikor a januárban érkezett Kiss Bence bal oldali szögletét követően kiválóan csúsztatta a labdát a jobb felső sarokba. A 28 éves horvát október 28-a után volt ismét eredményes, akkor a Kecskemét kapuját vette be.

Aztán Tóth Tamás is „villant”, egy párharc során csúnyán lekönyökölte Sztefanosz Evangelut, a görög védőt hosszasan ápolták, vérzett az orra, végül le is kellett cserélni. A Vidi fiatalja csak sárga lapot kapott tettéért, talán a szigorúbb ítélet lett volna a helyes… Nikola Szerafimov közel volt az egyenlítéshez, ám fejese után a kapufáról kifelé pattant a labda. Néhány fehérvári támadás után egyre veszélyesebb lett a Zalaegerszeg, Sajbán Máté és Antonio Mance lövésénél is nagyot védett Tóth Balázs, ám az első félidő hosszabbításában ismét tehetetlen volt. Antonio Mance kapott remek labdát, gyönyörűen kicselezte Csongvai Áront, majd nagyszerűen lőtt a bal alsó sarokba. Kiváló napot fogott ki a támadó, minden megmozdulása veszélyes volt, nem bírtak vele a fehérváriak.

 

A fordulás után könnyedén megszerezhette volna harmadik gólját a ZTE futballistája, ám ziccerénél nagyot védett Tóth Balázs. Ahelyett, hogy lezárta volna a meccset a kék-fehér együttes, szépített a Fehérvár: Csongvai Áron szabadrúgásból szépen tekert a hazaiak kapujába. A vendégszurkolók azt várták, hogy csapatuk mindent egy lapra feltéve megy előre az egyenlítésért, ám a várt rohamok elmaradtak. Sőt… Csongvai Áron az egész meccsen nem tudott mit kezdeni Antonio Mancéval, a fehérvári védő az oldalvonal mellett a derekánál rántotta le, majd ebből a szabadrúgásból a csereként beállt Yohan Croizet remekül lőtte középre a labdát, melybe senki nem ért bele, így a francia eldöntötte a meccset. Jól látható, hogy a Fehérvár gyengült a télen, míg a ZTE oldalán egy biztos: új csatárra nincs szükségük…

„Remek felkészülésen vagyunk túl, fontos volt, hogy győzelemmel indítsuk a tavaszt – mondta lapunknak a lefújást követően Antonio Mance. – Örülök neki, hogy két góllal tudtam segíteni a csapatot. A találataim? Az elsőnél sikerült jól megcsúsztatnom a labdát, a másodiknál pedig kicseleztem a védőt és a hosszúba lőttem. Utóbbit külön kéri is a vezetőedző, azt, hogy bátran vállaljam fel az egy az egy elleni párharcokat. Mesterhármast is szerezhettem volna, de Tóth Balázs két ízben is hatalmasat védett. Csapattársak voltunk a Puskás Akadémiánál, tudom, hogy remek kapus. A hét közben Felcsútra utazunk, folytatni akarjuk, győzni szeretnénk. Nehéz dolgunk lesz, ugyanis a Ferencváros után a Puskás Akadémia a második legerősebb csapat.”

1. Paksi FC17104332–21+11 34 
2. Ferencvárosi TC17103442–19+23 33 
3. Fehérvár FC1893637–27+10 30 
4. MTK Budapest1884624–28–4 28 
5. Puskás Akadémia1777327–20+7 28 
6. Debreceni VSC1774625–22+3 25 
7. Diósgyőri VTK1773726–28–2 24 
8. Kecskeméti TE1763825–29–4 21 
9. Újpest FC1863924–38–14 21 
10. Zalaegerszegi TE18531024–37–13 18 
11. Mezőkövesd17431017–26–9 15 
12. Kisvárda17421119–27–8 14 
a bajnokság állása

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik