Labdarúgó NB I
27 perce

Újabb játékost jelentett be a Zalaegerszeg – hivatalos

Már tavaly is adódott lehetőség Tiago Penalba megszerzésére.

Dzsudzsák fejes gólja döntött a keleti rangadón, a Szpari ellen szerezte meg első pontjait a DVSC

A mérkőzést 10 emberrel befejező Nyíregyháza – melynek vezetőedzőjét is kiállították – csak kapufáig jutott, a Lokinak az is belefért, hogy a hajrában kihagyta a ziccereit.
Labdarúgó NB I
18 órája

Kétszer is egyenlített Pakson, a harmadik döntetlenjét érte el a Kispest-Honvéd

Pető Milán és Szalai József volt eredményes a tolnaiak részéről, Somogyi Tamás egy remek lövéssel, Csontos Dominik pedig tizenegyesből talált be.
Labdarúgó NB I
20 órája

Négyet vágott Kisvárdán, és a tabella élére ugrott az Újpest – fotókon a hatgólos meccs legjobb pillanatai

A lila-fehérek közel nyolc év után nyertek újra Kisvárdán.
Labdarúgó NB I
Tegnap, 12:15

Horváth Kevinnek van egy álma: jó lenne újra dobogóra állni

KEZDÉS: 15.30. 62 mérkőzésen lépett már pályára a Paksi FC fiataljaként Horváth Kevin – és három gólt szerzett.
Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:30

Temesvári Attilát még a boltban is megállítják

KEZDÉS: 17.30. Fővárosi születésűként is átérzi a Loki–Szpari rangadó jelentőségét a Nyíregyháza 26 éves védője.
Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:17

Szélesi: Értékes ez a győzelem, már csak azért is, mert újpesti részről ebben nagyon régen volt részünk

Erős Gábor: boldogok lehetünk, az Illovszky-stadion közönsége jókedvűen mehetett haza a mérkőzésről.
Labdarúgó NB I
Tegnap, 7:06

Női NB I: a Puskás, az MTK, az Újpest, a PMFC és a Vidi nyert a nyitányon

A felcsútiak hat góllal győztek Szekszárdon, a pécsiek négyet vágtak a DVTK-nak.
Labdarúgó NB I
2026.08.08. 20:35

Négy gólt szerezve nyert Kisvárdán az Újpest

Több látványos gól is született a mérkőzésen.
Labdarúgó NB I
2026.08.08. 19:27

Koszta és Urblík duplázott, a Vasas kiütötte a ZTE-t

Az angyalföldiek két döntetlen után szerezték meg az első győzelmüket, a zalaiak másodszor is pont nélkül maradtak idegenben.
Labdarúgó NB I
2026.08.08. 17:23

Soltész Dominik bízik benne, hogy még nem állt össze az Újpest

KEZDÉS: 17.30. A Kisvárda játékosa napra pontosan öt éve az Újpest ellen mutatkozott be az NB I-ben.
Labdarúgó NB I
2026.08.08. 12:09

Az első két meccs eredményére nem lehet panasz, de csatárgólokra várnak a Fáy utcában

KEZDÉS: 15.30.A ZTE egy ötössel hangolt a fővárosi kiruccanásra.
Labdarúgó NB I
2026.08.08. 11:08

Nívós ellenfelekkel készült a bajnoki rajtra a Puskás Akadémia

A női NB I-es bajnokság mezőnyébe az előző évad egyik kiesője is visszatért.
Labdarúgó NB I
2026.08.08. 10:40

Pinezits Máté: Zavar, hogy a butaságunkkal megajándékoztuk az ellenfelet

Babó Levente nem annyira érezte a meccs élvezeti értékét, de szerinte ez jó reklámja volt az NB I-nek.
Labdarúgó NB I
2026.08.08. 09:01

Ifjabb Albert Flórián: Óriási dolog, hogy újra a Real Madriddal játszunk!

KEZDÉS: 19.00. A zöld-fehérek női csapatának vezetőedzője a BL 1995–1996-os csoportkörében gólt szerzett a spanyol sztárcsapat ellen.
Labdarúgó NB I
2026.08.08. 08:30

A debreceni csatár, akit a grund nevelt – Kerekes György 70 éves

Kétszer volt válogatott, a Debrecent, az Újpestet, a Ferencvárost is megjárta.
Labdarúgó NB I
2026.08.08. 07:00
Labdarúgó NB I
2010.10.26. 09:09

Pápa: Bali bokája ismét aláfordult, de nem sérült meg súlyosan

Bali Péternek, a Lombard Pápa futballistájának műtött bokája aláfordult, de szerencsére nem sérült meg súlyosan – adta hírül a pápaiak hivatalos honlapja.
Labdarúgó NB I
2010.10.26. 08:59

MTK: Hegedűs véd a mai kupameccsen, Vukmir pótolja Sütőt

Hegedűs Lajos védi az élvonalban szereplő MTK kapuját a Cegléd elleni mai Magyar Kupa-mérkőzésen. A védelemben kap szerepet Dragan Vukmir, aki várhatóan a bajnoki meccseken is pótolja majd Sütő Lászlót.
Labdarúgó NB I
2010.10.26. 08:23

Győr: az ETO felvette a kapcsolatot Bodnár Lászlóval

Jobb oldali védőt keres a labdarúgó NB I-ben szereplő Győri ETO, és a Nemzeti Sport információi szerint a Nyíregyházán edző válogatott jobbhátvéddel, Bodnár Lászlóval vették fel a kapcsolatot a győriek.
Labdarúgó NB I
2010.10.25. 23:41

Futsal: huszonegy gól a borsodi derbin, az Ózd legázolta a miskolciakat

Igen látványos meccset és huszonegy gólt hozott az Ózd–Borsod Volán mérkőzés az élvonalbeli futsalbajnokságban: az ózdiak 16–5-re nyerték meg az ötgólos Monyók vezetésével a borsodi derbit.
Labdarúgó NB I
2010.10.25. 19:08

Dombi: „A Videoton sem egetverő csapat”

A középpályás szerint már nem olyanok a Fradi elleni meccsek, mint régen. A futballista elmondta, még bizonytalan a jövője.
Labdarúgó NB I
2010.10.25. 18:16

Elzárás, féléves kitiltás a Kaposvár-Honvédon balhézóknak

Az ítélet még nem jogerős, az egyik előállított nem követett el szabálysértést.
Labdarúgó NB I
2010.10.25. 18:04

NB I: elzárás és féléves kitiltás a Kaposvár-Honvédon balhézóknak

Gyorsított eljárásban elzárásra ítélte, illetve fél évre kitiltotta az MLSZ által szervezett mérkőzésekről a bíróság azt a hat szurkolót, akik szombaton a somogyi megyeszékhelyen megzavarták a Kaposvári Rákóczi FC–Budapest Honvéd meccset - közölte a Somogy Megyei Bíróság szóvivője az MTI-vel.
Labdarúgó NB I
2010.10.25. 17:59

DVSC: „Utaztak” rám a fradisták. Nem vagyok fegyelmezetlen! - Kabát

A labdarúgó NB I-ben szereplő DVSC-TEVA támadója, Kabát Péter a Hajdú-bihari Naplónak adott nyilatkozatában elmondta, saját magát tartja hibásnak a kiállításért, ugyanakkor nem érzi magát fegyelmezetlennek – tudatta a dvsc.hu.
Labdarúgó NB I
2010.10.25. 15:47

ZTE: jegyakciókkal töltenék meg a stadiont az FTC ellen

A labdarúgó NB I 2. helyén álló Zalaegerszegi TE FC vezetőségének reményei szerint a két évvel ezelőtti Szombathelyi Haladás elleni találkozó után a november 6-i, Ferencváros elleni összecsapáson is telt ház lesz a ZTE Arénában, ennek elősegítésére pedig különböző jegyakciókat vezetnek be – adta hírül a ztefc.hu.
Labdarúgó NB I
2010.10.25. 15:31

DVSC: az FTC elleni sikerrel Herczeg lett a legeredményesebb Loki-edző

A Ferencváros elleni sikerrel a tréner átvette a vezetést az együttes edzői örökranglistáján.
Labdarúgó NB I
2010.10.25. 09:42

Ferencváros: Így sajnos nem sokat ért a szép gól - Rodenbücher

Rodenbücher István, a Ferencváros labdarúgócsapatának játékosa szép góllal egyenlített a tegnapi, Debrecen elleni mérkőzésen. A futballista csapata hivatalos honlapjának elmondta, úgy véli, nem ért sokat a találat, mivel csapata 2–1-es vereséget szenvedett a Loki ellen.
Labdarúgó NB I
2010.10.25. 08:48

„A játékosok kérték, ne vegyem le Kabátot”

Herczeg elmondta, sosem bocsátja meg magának, hogy pályán hagyta a nagyon feszült támadót.
Labdarúgó NB I
2010.10.24. 20:12

Videó: nézze meg, hogyan nyert a Debrecen a Ferencváros ellen!

Mint arról beszámoltunk, a DVSC-TEVA 2–1-re legyőzte a Ferencvárost a labdarúgó NB I 11. fordulójának rangadóján. A Loki Kabát Péter higgadt tizenegyesével szerzett vezetést, amelyet Rodenbücher István egyenlített ki. Azonban a bajnok a 88. percben Czvitkovics Péter remek góljával megszerezte a három pontot.
Labdarúgó NB I
2010.10.24. 20:10

NB I: Nem az egy pontot akartuk megtartani – Malinauskas

Mint korábban beszámoltunk róla, a Debrecen emberhátránya ellenére 2–1-re legyőzte a Ferencvárost a labdarúgó NB I 11. fordulójának rangadóján. Mindaugas Malinauskas, a hazaiak kapusa is azt emelte ki a találkozó után, hogy nem elégedtek meg az egy ponttal, és végig hittek a győzelemben.
Labdarúgó NB I
2010.10.24. 19:38

Labdarúgó NB I: Nagy szükségünk volt erre a sikerre - Czvitkovics

A Debrecen 2–1-re legyőzte a Ferencvárost a labdarúgó NB I 11. fordulójának rangadóján. A mindent eldöntő találatot szerző Czvitkovics Péter a meccs végén elmondta, hogy örül győztesgóljának, de még inkább a fontos sikernek.
Labdarúgó NB I
2010.10.24. 19:37

Ferencváros: A higgadtság hiányzott, sok volt az amatőr hiba - Prukner

Mint arról már beszámoltunk, a DVSC több mint fél órát emberhátrányban küzdve 2–1-re legyőzte a Ferencvárost, a vendégek mestere, Prukner László szerint a higgadtság hiánya okozta csapata vesztét.

3810

/

5322