Ökölvívás: tizenegy magyar indul az U19-es Európa-bajnokságon


Jön 2026 első korosztályos világversenye: augusztus 11. és 22. között rendezik meg az U19-es ökölvívó Európa-bajnokságot.
A viadalon tizenegy magyar indulót figyelhetünk majd, a fiatalok az elmúlt hónapokban táborokban és felkészülési versenyeken hangoltak az év második felére, ami a korosztálynak különösen sűrű lesz, hiszen az Eb után októberben világbajnokságot is rendeznek az U19-eseknek Montenegróban.
A sűrű nyári programba bekerült a szerbiai Golden Gloves-verseny, júniusban hét magyar is aranyérmes lett az eseményen, míg a júliusban megtartott Brandenburg-kupán egyedül Petrimán Patrícia állhatott fel a dobogó legfelső fokára, rajta kívül még Domján Alex szerzett bronzérmet, mindketten ott lesznek az Eb mezőnyében is.
Mindketten szereztek már Európa-bajnoki érmet, és nem ők az egyedüli medáliabirtokosok a keretben,
Czifra István például tavaly U17-es Eb-t nyert.
Az esztendő első felében a korosztály első évesei közül négyen a bangkoki ifjúsági olimpiai kvalifikációs versenyen is szerencsét próbálhattak, a viadalon Turós Levente és Kiss Zsófia tudott meccset nyerni.

Bízom benne, hogy az Eb-n tudunk szerezni érmeket, ugyanezt várom a vébétől is.
Egyre nagyobb motivációval készülnek, ahogyan kell egy ilyen esemény előtt, fizikálisan és mentálisan is ráhangolódtak az Európa-bajnokságra” – mondta néhány héttel ezelőtt Ács József U19-es szakágvezető, aki azóta a hazai szövetségnek elújságolta, jól sikerült a teljes felkészülés, és hozzátette, reméli, hogy megtérül majd az elvégzett munka.
51 kg: Petrimán Patrícia
57 kg: Kiss Zsófia
60 kg: Illés Nóra
65 kg: Törő Eszter
50 kg: Pápai László
55 kg: Gombai Dominik
65 kg: Czifra István
70 kg: Túros Levente
75 kg: Domján Alex
85 kg: Bozai Gyula
90 kg: Gyóni András
Edzők: Ács József, Nagy Lajos, Túros Arnold, Tóth László, Bozai Gyula
(Kiemelt képünkön: az U19-es válogatott egy része a Brandenburg-kupán Forrás: MÖSZ)









