Elzárás, féléves kitiltás a Kaposvár-Honvédon balhézóknak

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2010.10.25. 18:16
null
A rendbontásra kemény rendőri intézkedés volt a válasz
Gyorsított eljárásban elzárásra ítélte, illetve fél évre kitiltotta az MLSZ által szervezett mérkőzésekről a bíróság azt a hat szurkolót, akik szombaton a somogyi megyeszékhelyen megzavarták a Kaposvári Rákóczi FC–Budapest Honvéd meccset - közölte a Somogy Megyei Bíróság szóvivője az MTI-vel.

Vadócz Attila tájékoztatása szerint a Kaposvári Városi Bíróság hétfőn öt rendbontóra egyenként 15 nap elzárást szabott ki, illetve 6 hónapra kitiltotta őket "a Magyar Labdarúgó Szövetség által szervezett labdarúgó mérkőzés lebonyolításául szolgáló sportlétesítményből", egy másikat pedig, aki egy széket tört össze, három nap elzárással sújtott.

A bírósági végzések egyike sem jogerős – tette hozzá a szóvivő.

Mint arról az MTI is beszámolt, a rendzavarók kihallgatása vasárnap reggelre fejeződött be. Miután a felvételekből kiderült, hogy az egyik előállított férfi nem követett el szabálysértést, őt tanúként hallgatták meg. Hat embert rongálás, illetve rendzavarás miatt szabálysértési őrizetbe, míg egy, a mentőkre támadt társukat - hivatalos személy elleni erőszak miatt - bűnügyi őrizetbe vettek a rendőrök. Utóbbi ügyét kedden tárgyalja a bíróság - közölte hétfőn a bíróság szóvivője.

A rendzavarásról, majd a rendőrségi beavatkozásról a mérkőzést felvételről közvetítő Kapos Televízió számolt be, végig követve az eseményeket. A felvételek tanúsága szerint a rendezők felszólítása ellenére a vendégszektorból többször is pirotechnikai eszközöket dobáltak a pályára, székeket törtek össze. Végül a rendőrök pajzzsal és gumibottal, alakzatban bevonultak a vendégszurkolók lelátójára, ahol felszólították őket a szektor elhagyására. A nyolcvan-száz tagú szurkolótáborból az intézkedésnek ellenálló drukkereket könnygázzal bírták jobb belátásra.

"Nem voltam ott a kaposvári stadionban, de bízom a magyar igazságszolgáltatás korrektségében. Nagyon remélem, hogy többet ilyen nem fordul elő, sem Honvéd, sem más szurkolókkal" – nyilatkozta az MTI-nek George F. Hemingway, a Budapest Honvéd tulajdonosa.  

 BALHÉ A HONVÉD-TÁBORBAN 
 

 

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: egy bravúrra a történelmi sikertől a Puskás U19-es csapata

Utánpótlássport
3 órája

„El kell törni a bokáját a másiknak, hogy kiállítsák?” – Pető szerint a Honvéd gólszerzője piros lapot érdemelt

Labdarúgó NB II
11 órája

Labdarúgás: csaknem 1500 fiatalperc az NB I 20. fordulójában

Utánpótlássport
Tegnap, 19:18

Hárman küzdhetnek a feljutásért – vasárnap rajtol az NB II tavaszi szezonja

Labdarúgó NB II
2026.01.31. 12:20

Bondár Anna a Budapesti Honvédhoz igazolt

Tenisz
2026.01.28. 14:19

Labdarúgás: három gól a fiataloktól az NB I 19. fordulójában

Utánpótlássport
2026.01.27. 09:04

„A magyar futball történetében nem sok olyan példa van, mint Szoboszlai Dominiké” – VIDEÓ

Magyar válogatott
2026.01.24. 07:17

A Budapest Honvéd labdarúgócsapata a következő idénytől ismét Kispest-Honvéd FC néven indul

Labdarúgó NB II
2026.01.23. 20:29
Ezek is érdekelhetik