Labdarúgó NB I
1 órája

Újabb játékost jelentett be a Zalaegerszeg – hivatalos

Már tavaly is adódott lehetőség Tiago Penalba megszerzésére.

Dzsudzsák fejes gólja döntött a keleti rangadón, a Szpari ellen szerezte meg első pontjait a DVSC

A mérkőzést 10 emberrel befejező Nyíregyháza – melynek vezetőedzőjét is kiállították – csak kapufáig jutott, a Lokinak az is belefért, hogy a hajrában kihagyta a ziccereit.
Labdarúgó NB I
20 órája

Kétszer is egyenlített Pakson, a harmadik döntetlenjét érte el a Kispest-Honvéd

Pető Milán és Szalai József volt eredményes a tolnaiak részéről, Somogyi Tamás egy remek lövéssel, Csontos Dominik pedig tizenegyesből talált be.
Labdarúgó NB I
22 órája

Négyet vágott Kisvárdán, és a tabella élére ugrott az Újpest – fotókon a hatgólos meccs legjobb pillanatai

A lila-fehérek közel nyolc év után nyertek újra Kisvárdán.
Labdarúgó NB I
Tegnap, 12:15

Horváth Kevinnek van egy álma: jó lenne újra dobogóra állni

KEZDÉS: 15.30. 62 mérkőzésen lépett már pályára a Paksi FC fiataljaként Horváth Kevin – és három gólt szerzett.
Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:30

Temesvári Attilát még a boltban is megállítják

KEZDÉS: 17.30. Fővárosi születésűként is átérzi a Loki–Szpari rangadó jelentőségét a Nyíregyháza 26 éves védője.
Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:17

Szélesi: Értékes ez a győzelem, már csak azért is, mert újpesti részről ebben nagyon régen volt részünk

Erős Gábor: boldogok lehetünk, az Illovszky-stadion közönsége jókedvűen mehetett haza a mérkőzésről.
Labdarúgó NB I
Tegnap, 7:06

Női NB I: a Puskás, az MTK, az Újpest, a PMFC és a Vidi nyert a nyitányon

A felcsútiak hat góllal győztek Szekszárdon, a pécsiek négyet vágtak a DVTK-nak.
Labdarúgó NB I
2026.08.08. 20:35

Négy gólt szerezve nyert Kisvárdán az Újpest

Több látványos gól is született a mérkőzésen.
Labdarúgó NB I
2026.08.08. 19:27

Koszta és Urblík duplázott, a Vasas kiütötte a ZTE-t

Az angyalföldiek két döntetlen után szerezték meg az első győzelmüket, a zalaiak másodszor is pont nélkül maradtak idegenben.
Labdarúgó NB I
2026.08.08. 17:23

Soltész Dominik bízik benne, hogy még nem állt össze az Újpest

KEZDÉS: 17.30. A Kisvárda játékosa napra pontosan öt éve az Újpest ellen mutatkozott be az NB I-ben.
Labdarúgó NB I
2026.08.08. 12:09

Az első két meccs eredményére nem lehet panasz, de csatárgólokra várnak a Fáy utcában

KEZDÉS: 15.30.A ZTE egy ötössel hangolt a fővárosi kiruccanásra.
Labdarúgó NB I
2026.08.08. 11:08

Nívós ellenfelekkel készült a bajnoki rajtra a Puskás Akadémia

A női NB I-es bajnokság mezőnyébe az előző évad egyik kiesője is visszatért.
Labdarúgó NB I
2026.08.08. 10:40

Pinezits Máté: Zavar, hogy a butaságunkkal megajándékoztuk az ellenfelet

Babó Levente nem annyira érezte a meccs élvezeti értékét, de szerinte ez jó reklámja volt az NB I-nek.
Labdarúgó NB I
2026.08.08. 09:01

Ifjabb Albert Flórián: Óriási dolog, hogy újra a Real Madriddal játszunk!

KEZDÉS: 19.00. A zöld-fehérek női csapatának vezetőedzője a BL 1995–1996-os csoportkörében gólt szerzett a spanyol sztárcsapat ellen.
Labdarúgó NB I
2026.08.08. 08:30

A debreceni csatár, akit a grund nevelt – Kerekes György 70 éves

Kétszer volt válogatott, a Debrecent, az Újpestet, a Ferencvárost is megjárta.
Labdarúgó NB I
2026.08.08. 07:00
Labdarúgó NB I
2010.10.27. 10:28

Magyar Kupa: A Bőcs jó és modern futballt játszik - Mészöly Géza

Mészöly Géza jó véleménnyel van csapata mai kupaellenfeléről: az Újpest vezetőedzője szerint a Bőcs jó és modern futballt játszik. A szakember hozzátette azonban, hogy együttesének már a rendes játékidőben el kell dönteni a 14.30-kor kezdődő mérkőzést.
Labdarúgó NB I
2010.10.27. 09:03

Alves a futballtól is elvette Lambulics kedvét?

Szivics a sérültek mellett a visszavonulását bejelentő szerb futballistát is elvesztette.
Labdarúgó NB I
2010.10.27. 07:12

Jótékonyság: a Videoton Kazincbarcikán vendégszerepelt

Jótékonysági mérkőzésen lépett pályára az NB I-es labdarúgó-bajnokságban listavezető Videoton Kazincbarcikán.
Labdarúgó NB I
2010.10.26. 22:18

Kecskemét: Lambulics visszavonul, Szivics gondokkal küzd

A Kecskemét NB I-es labdarúgócsapatának vezetőedzője, Tomiszlav Szivics a holnapi Magyar Kupa meccs előtt nyilatkozott a klub hivatalos honlapjának, nyilatkozatában beszélt a montenegrói Mladen Lambulicsról is, akit a Videoton elleni hétvégi 4–2-es vereség után nagyon sokan kritizáltak, amiért André Alves többször is becsapta őt.
Labdarúgó NB I
2010.10.26. 19:38

Futsal: szurkolói rendzavarás miatt büntették a Cső-Montage-t

A Magyar Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága keddi ülésén a labdarúgó NB I és NB II mellett a futsalbajnokság fegyelmi ügyeit is megtárgyalta.
Labdarúgó NB I
2010.10.26. 19:04

A Honvéd, a Kaposvár, az FTC és a DVSC is bűnhődik

A négy klub pénzbüntetést kapott. Kabát Pétert két mérkőzésre eltiltották.
Labdarúgó NB I
2010.10.26. 18:53

MLSZ: Kabát kétmeccses eltiltása, 500 ezer forintot fizet a Honvéd

A Magyar Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottságának keddi ülésén a DVSC–Ferencváros mérkőzésen történt szurkolói rendbontások miatt mindkét klub pénzbüntetést kapott. A találkozón kiállított Kabát Pétert két meccsre eltiltották.
Labdarúgó NB I
2010.10.26. 18:01

Kecskemét: Balogh Béla a Győr ellen már játszani szeretne

A KTE-Ereco labdarúgócsapatának védője, Balogh Béla a 10. fordulóban a Honvéd ellen szenvedett combsérülést. A futballista emiatt kihagyta a Videoton elleni szombati bajnokit, és még nem tudja, mikor léphet pályára legközelebb, de bízik benne, hogy a 12. fordulóban a Győr ellen már játszhat.
Labdarúgó NB I
2010.10.26. 17:07

Magyar Kupa: a Rákóczi hosszabbításban győzött

A Kaposvári Rákóczi hosszabbításban 2–1-es győzelmet aratott a Dunaharaszti MTK ellen a Magyar Kupa 4. fordulójában, így bejutott a nyolcaddöntőbe.
Labdarúgó NB I
2010.10.26. 16:40

Az MTK és az ETO összesen tucatnyi gólt szerzett

A kék-fehérek Cegléden vágtak egy ötöst, a győriek 7–1-re verték meg a Barcsot. A Rákóczi hosszabbításban nyert.
Labdarúgó NB I
2010.10.26. 16:29

Magyar Kupa: gálázott Barcson az ETO és Cegléden az MTK

A labdarúgó Magyar Kupa nyolcaddöntőjébe jutott a Győri ETO FC és az MTK csapata: Pintér Attila együttese 7–1-re ütötte ki a Barcsot, Garami József együttese pedig 5–0-ra nyert Cegléden.
Labdarúgó NB I
2010.10.26. 16:11

Labdarúgás: Nehezen érvényesíthető a szurkolók kitiltása - MLSZ

Kispesten kívül nehezen lesz érvényesíthető a Kaposvári Városi Bíróság hétfői ítélete, amely fél évre a Magyar Labdarúgó-szövetség minden rendezvényéről kitiltotta azt a hat Honvéd-szurkolót, aki csapata szombati meccsén rendbontást okozott a somogyi megyeszékhelyen.
Labdarúgó NB I
2010.10.26. 14:03

Videoton: péntek helyett vasárnap fogadnák az Újpestet

A labdarúgó NB I 15. fordulójában megrendezendő, eredetileg november 19-ére (péntek) kiírt Videoton–Újpest mérkőzés vasárnapra csúsztatását kéri a két klub – számolt be a vidi.hu.
Labdarúgó NB I
2010.10.26. 13:52

Paks: az U21-es válogatott Fiola részleges szalagszakadást szenvedett

A labdarúgó NB I-ben szereplő Paksi FC U21-es válogatott védője, Fiola Attila a klub hivatalos honlapjának adott nyilatkozatában elmondta, részleges szalagszakadást szenvedett a Győr elleni, 2–1-es sikerrel végződő mérkőzés hajrájában.
Labdarúgó NB I
2010.10.26. 13:28

Haladás: megműtik Molnár Balázst, az idén már nem játszhat

Meg kell műteni a Szombathelyi Haladás középpályását, a térdsérüléssel küszködő Molnár Balázst – közölte a klub hivatalos honlapja.
Labdarúgó NB I
2010.10.26. 12:26

Czvitkovics: A fradisták eljátszották a nagy halált

A Loki–Fradit bombagóljával eldöntő játékos a közönség reakciójából tudta, hogy lövése bement.

3809

/

5322