Nívós ellenfelekkel készült a bajnoki rajtra a Puskás Akadémia

N. ZS.N. ZS.
2026.08.08. 10:40
Szombaton kezdetét veszi a női első osztályú labdarúgó-bajnokság, a mezőnybe az előző évad egyik kiesője is visszatért.
 

ÖT MÉRKŐZÉST RENDEZNEK a női NB I első fordulójában szombaton, a hatodikat, az ETO–Ferencváros összecsapást el kellett halasztani, mivel a címvédő FTC a héten az UEFA minitornáján vesz részt. A mezőny újoncai közül a Videoton FC Fehérvár Szegeden, míg az Astra HFC az Újpest otthonában lép pályára.

Érdekesség, hogy a mezőny tagja a Szekszárd, amely az előző idény végén a kiesést jelentő 11. helyen végzett a tabellán. A csapat azért mégsem a másodosztályra készül, mert a bennmaradást kivívó Viktória FC visszalépett a bajnokságtól, az NB II Nyugati csoportjában a második helyen végző Dunaújváros pedig nem vállalta az indulást, amelynek jogát így a jobbik kieső, a szekszárdi csapat ragadta meg. 

A bajnokság egyik nagy kérdése, hogy sikerül-e letaszítani a Ferencvárost a trónról. Az előző idény ezüstérmese, a Puskás Akadémia kerete a nyáron nagy átalakuláson ment keresztül, a csapat a felkészülési időszakban találkozott a St. Pöltennel (1–5), az FC Slováckóval (3–1) és a Juventusszal (1–5) is.

„A St. Pölten és a Juventus ellen is meg tudtuk mutatni az erényeinket, de érződött, hogy mindkettő magasabb átlagéletkorú, nálunk tapasztaltabb együttes, amelyek egyszerű, hatékony futballt képesek játszani – nyilatkozta a Puskás Akadémia honlapján Halászi Kinga vezetőedző. – Az FC Slovácko ellen két góllal győztünk, de sokkal nagyobb is lehetett volna a különbség. Összességében kiváló felkészülésen vagyunk túl, nívós ellenfelekkel szemben tudtunk edzőmérkőzéseket vívni. Izgatottan várjuk a bajnoki rajtot.”     

NB I, NŐK, 1. FORDULÓ
Szombat
Újpest FC–Astra HFC 15 óra
MTK Budapest–Kispest-Honvéd FC 15 óra
PMFC–DVTK 16 óra
Szekszárd FC–Puskás Akadémia 17 óra
Kész-St. Mihály Szeged–Videoton FC Fehérvár 17 óra
Az ETO FC–Ferencváros mérkőzést elhalasztották.

 

Legfrissebb hírek

Az MTK és a Ferencváros is győzött a női NB I-ben

Labdarúgó NB I
4 órája

Akit nem csak a fiatalszabály tart a gólvonal előtt

Labdarúgó NB I
12 órája

Puskás Akadémia: távozott a válogatott csatár

Labdarúgó NB I
15 órája

Női NB I: kiütötte a sereghajtót a Honvéd, idegenben nyert a Puskás is

Labdarúgó NB I
2026.09.13. 20:03

Efraín Juárez: Bocsánat, hogy így fogalmazok, de tökösek vagyunk

Labdarúgó NB I
2026.09.07. 06:16

Korai ZTE-gól pecsételte meg a Puskás Akadémia sorsát – képgaléria

Labdarúgó NB I
2026.09.06. 22:59

Az eddig utolsó ZTE a friss érkezője góljával legyőzte az éllovas Puskás Akadémiát

Labdarúgó NB I
2026.09.06. 17:22

Vereségük után a Honvéd ellen javítanának a címvédő győriek

Labdarúgó NB I
2026.09.06. 10:17