Labdarúgó NB I
50 perce

Szerhij Rebrovot továbbra is a magyar kispad érdekelné

Miközben továbbra sem tudni, hogy Robbie Keane valóban távozik-e a Ferencváros éléről, vagy sem, a Slovan Bratislava együttesénél már a konkrét jelöltek között emlegetik.

NB I: az MTK volt az előző idény legsportszerűbb csapata

A kék-fehéreket a Puskás Akadémia és a Kisvárda követi a rangsorban.
Labdarúgó NB I
4 órája

Alekszandar Pesics távozik a Ferencvárostól – hivatalos

A szerb csatár három idény során 94 tétmérkőzésen lépett pályára az FTC-ben.
Labdarúgó NB I
5 órája

Robbie Keane távozik a Ferencvárostól – sajtóhír

Az ír szakember egy-egy bajnoki címet, illetve kupagyőzelmet ért el a zöld-fehérek kispadján.
Labdarúgó NB I
6 órája

Szűcs Tamás: Sergio Navarro volt a legjobb edzőm

Heti külön videóelemzések, „megjósolt” győzelmek és kivételes öltözői légkör – a középpályás szerint ezek tették különlegessé a spanyol szakember munkáját Debrecenben.
Labdarúgó NB I
7 órája

NB I: megvan az első távozó az ETO FC-nél

Deian Boldor három év után int búcsút a bajnokcsapatnak.
Labdarúgó NB I
7 órája

Bamidele Yusuf: A következő idényben még jobb akarok lenni

Ferencvárosi csapattársaival a napokban Spanyolországban pihen a támadó, aki lapunknak azt is elárulta, kinek szurkol a május 30-i budapesti Bajnokok Ligája-döntőben.
Labdarúgó NB I
8 órája

Borbély Balázs: Szavakkal szinte leírhatatlan, milyen megtisztelő bajnoknak lenni az ETO-val

A vezetőedző elmondta, mely játékosai nőtték ki az NB I-et, mit jelent neki, hogy klublegenda lett az ETO-nál, beszélt az idény mérföldköveiről, a csapat magjáról, a fiatalokról és a rosszabb napokról is.
Labdarúgó NB I
12 órája

Szó sincs a Honvédról, a Csákvár továbbra is a Puskás Akadémia fiókcsapataként szerepel

A csákváriak cáfolják a pletykákat, a jövőben is a felcsúti klub lesz a szakmai partnerük.
Labdarúgó NB II
Tegnap, 18:35

Külföldről érkezik a DVSC új vezetőedzője

A 33 éves Amos Youga távozik a hajdúsági együttestől.
Labdarúgó NB I
Tegnap, 17:59

A régi-új vezetőedző, Supka Attila elégedett lenne az ötödik hellyel Kisvárdán

„Sportigazgatónk azon az állásponton volt, hogy belülről kellene megoldani az edzőkérdést.”
Labdarúgó NB I
Tegnap, 17:08

NB I-es klubok célkeresztjében a Mezőkövesd tinédzsere

Első osztályban szereplő élcsapatok szemelték ki a 17 éves Vörös Barnát.
Labdarúgó NB II
Tegnap, 16:35

NB I: Bódog Tamás ígéretet kapott, hogy ütőképes keretet alakíthat ki

A bennmaradást kiharcoló Nyíregyháza Spartacus június 18-án kezdi meg a felkészülést a következő idényre.
Labdarúgó NB I
Tegnap, 16:00

Az ETO, az FTC és a ZTE emelkedett ki a teljesítményindexekben, no meg Vitális

Öt öngólt hozott össze a DVTK, Gundel-Takács mutatta be a legtöbb védést, Dzsudzsák adta a legtöbb kulcspasszt, Bárány hibázta el a legtöbb ziccert.
Labdarúgó NB I
Tegnap, 15:44

NB I: egy évvel hosszabbít a Paks rutinos középpályása

Balogh Balázs 2027 nyaráig írt alá a tolnai zöld-fehéreknél.
Labdarúgó NB I
Tegnap, 14:37

Zárt kapus lesz a Honvéd első hazai élvonalbeli meccse

Ugyancsak zárt kapus büntetést kapott a Vasas, ám a végrehajtást hat hónapra felfüggesztette az MLSZ fegyelmi bizottsága.
Labdarúgó NB I
Tegnap, 13:06
Labdarúgó NB I
2023.04.24. 22:52

Régi felállásban – Thury Gábor jegyzete

NS-VÉLEMÉNY. A ZTE legközelebb a Mezőkövesddel játszik, ki-ki mérkőzés lesz.
Labdarúgó NB I
2023.04.24. 16:27

ZTE: Boér Gábor az új edző, Sallói István az új sportigazgató – hivatalos

A páros korábban már dolgozott együtt a zalaegerszegi sikerekért.
Labdarúgó NB I
2023.04.24. 15:30

Újpest: Csoboth Kevint már ma vitték volna Amerikába – nemet mondott

„Nagyon komoly ajánlatot tettek volna a szélsőért” – az MLS-ben most zárul az átigazolási időszak.
Labdarúgó NB I
2023.04.24. 12:41

NB I: Sallói István visszatér Zalaegerszegre – NS-infó

Dragóner Attila helyét veszi át a legutóbb Fehérváron dolgozó sportigazgató.
Labdarúgó NB I
2023.04.24. 11:31

NB I: Ricardo Monizt menesztette a ZTE – hivatalos

A sportigazgatói tisztségből távozik Dragóner Attila is, akinek pontos munkaköréről később döntenek.
Labdarúgó NB I
2023.04.24. 11:04

NB I: Kruscsics kitért a várdai gondokra, Hornyák nem beszél a jövőjéről

Kuttor szerint nem kell szégyenkezniük, Bognár a meccs előtti sérülésekről beszélt, Blagojevics tudja, nem játszottak jól.
Labdarúgó NB I
2023.04.24. 10:45

NB I: a ZTE meneszti Monizt, megvan az új edző is – NS-infó

Visszatér a klubhoz az ebben az idényben a szlovéniai NK Naftát irányító Boér Gábor.
Labdarúgó NB I
2023.04.24. 01:00

Détári Lajos, a magyar futball eddigi utolsó világklasszisa 60 éves

A Nemzeti Sport hétfői számából ajánljuk:
Labdarúgó NB I
2023.04.24. 00:27

Játszani is engedd! – Moncz Attila publicisztikája

Nyilasi Tiborra hajazó példaképek, klublegendák eltűntek. Tizenhét évesen nyilván nem lehet azt mondani, hogy ifjabb Lisztes Krisztián az lenne, de olyan biztató első lépéseket tett egy szinte beláthatatlanul hosszú út elején, hogy érdemes lesz rá figyelni.
Labdarúgó NB I
2023.04.23. 20:42

NB I: fontos bajnokit bukott a ZTE, fontos bajnokit nyert a DVSC

A labdarúgó NB I 28. fordulójának záró mérkőzésén a ZTE 2–0-ra kikapott odahaza a DVSC-től.
Labdarúgó NB I
2023.04.23. 19:26

Vasas: Tizenegyest kellett volna kapnunk – Nagy Miklós

A sportigazgató a Nemzeti Sportnak elmondta, az idény végéig Desits Szilárd irányítja a csapatot.
Labdarúgó NB I
2023.04.23. 18:35

Tartalékosan kiállva is győzött Zalaegerszegen a Debrecen

Nem tudta kihasználni vetélytársai botlását a négy forduló óta nyeretlen ZTE – nagyon megy idegenben a Lokinak.
Labdarúgó NB I
2023.04.23. 18:23

NB I: két góllal három pontot szerzett a Puskás Akadémia

A labdarúgó NB I 28. fordulójában a Puskás Akadémia 2–1-re legyőzte odahaza a Mezőkövesdet.
Labdarúgó NB I
2023.04.23. 16:20

Győzelmével továbbra is harcban a dobogóért a Puskás Akadémia

Két góllal vezetett a PAFC, de Kuttor cseréi jót tettek a mérkőzésnek – a végén Markek bravúrja kellett a hazai sikerhez.
Labdarúgó NB I
2023.04.23. 16:08

NB I: otthon verte meg a Paks a Kisvárdát

Az atomvárosiak tovább őrzik dobogós helyüket Varga Barnabás duplája után.
Labdarúgó NB I
2023.04.23. 13:55

Varga Barnabás két gólt rúgott, nyert a Paks a Kisvárda ellen

Az atomvárosiak tovább őrzik dobogós helyüket Varga Barnabás duplája után.

501

/

5287