Labdarúgó NB I
1 órája

Fiatal labdarúgót igazolt az Újpest az MTK-tól

Gyánó Marcell néhány hete mutatkozott be az NB II-ben a Kozármisleny színeiben.

Kihagyott tizenegyes, de ferencvárosi öröm – a Puskás Akadémia–FTC meccs legjobb képei

Az Európa-liga ligaszakaszába jutó csapat egymás után a második idegenbeli meccsét nyerte meg.
Labdarúgó NB I
9 órája

A VAR-döntés után megőrizte előnyét az FTC, Lisztes góljával nyert Felcsúton

Nagy Zsolt május 15. után visszatért, és összehozott egy tizenegyest a vendégeknek • Cikkünkből kiderül, miért dönthetett úgy Antal Péter, hogy nem adja meg a 2. felcsúti gólt.
Labdarúgó NB I
19 órája

A kapus és a védők már tehetetlenek, a labda a hálóban – képek a Kisvárda–ETO bajnokiról

A győriek nem tudták megtartani előnyüket.
Labdarúgó NB I
21 órája

Az ETO FC Kisvárdán is döntetlent játszott, továbbra is veretlen

A címvédő Nfansu Njie góljával szerzett vezetést, amit a csereként pályára lépő Lippai Tibor egyenlített ki.
Labdarúgó NB I
21 órája

Az MTK szerződést bontott a rutinos légióssal – hivatalos

A 32 éves Jakub Plsek ebben az idényben nem kapott lehetőséget a kék-fehéreknél.
Labdarúgó NB I
Tegnap, 12:30

Felcsúton sem adhat lejjebb a Fradi a lendületéből

KEZDÉS: 19.00. A Trabzonspor elleni 4–0-s kiütés után vasárnap az NB I listavezetőjének otthonában vár újabb erőpróba a Ferencvárosra.
Labdarúgó NB I
Tegnap, 12:06

Az ETO szupercseréje, Huszár Marcell szereti a rivalizálást

KEZDÉS: 16.30. Jewison Bennette után ezen a héten Bödő Efraim és Nicolae Rotaru személyében két új fiatal támadó érkezett az ETO FC-hez.
Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:30

Gálhidi György tekintélyes ajánlólevele: 108 NB I-es meccs a kispadon

Már nem a Várda Labdarúgó-akadémia szakmai stábját erősíti a rutinos szakember, aki azt reméli, lesz olyan csapat, amelynél megmutathatja, milyen az, ha „gálhidisan" védekezik.
Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:17

Videó: Horváth Krisztofer nehezen viselte a Vasas elleni lecserélését

Szélesi Zoltán szerint nincs probléma közöttük, ami történt, az ő kettejük dolga.
Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:06

Erős Gábor: Vasas-fiesztából csináltunk Újpest-fiesztát – mestermérlegek

Szélesi Zoltán: Amit Pakson nem tudtunk gólhelyzetté alakítani, azt a Vasas elleni találkozó hajrájában már igen.
Labdarúgó NB I
Tegnap, 7:34

Mezhúzás, az alkar és az arc találkozása – képek a Kispest-Honvéd–ZTE bajnokiról

A Kispest-Honvéd egy góllal nyert a ZTE ellen az NB I 6. fordulójában.
Labdarúgó NB I
2026.08.29. 23:27

Angyalföldi örömmel pörgött fel, lila ünnepekkel folytatódott, szelfivel végződött – képeken az Újpest–Vasas bajnoki

A második félidő derekán még hátrányban volt, de aztán nagyon beindult a hazai csapat.
Labdarúgó NB I
2026.08.29. 22:55

„Ha lakásvásárlásra veszel fel kölcsönt, azt nem költheted luxusautó vagy ékszerek és ruhák vásárlására” – Kálnoki-Kiss Attila a Fradiváros-ügyről

„A Fradi volt, van, és lesz. A Fradiváros-ügy nem szól másról, mint a hatályos és vonatkozó jogszabályok betartásáról, betartatásáról.”
Labdarúgó NB I
2026.08.29. 21:30

Vezetett a Vasas, de bő tíz perc alatt három góllal válaszolva nyert az Újpest

Amenyido után Matko és Vlijter is eredményes volt a második helyre lépő lila-fehéreknél.
Labdarúgó NB I
2026.08.29. 21:22

A ferencvárosi Lenny Joseph felkeltette a skót Rangers érdeklődését – sajtóhír

A francia Foot Mercato szerint legalább hatmillió euró kellene a csatár elcsábításához.
Labdarúgó NB I
2026.08.29. 21:19
Labdarúgó NB I
2013.11.19. 07:38

FTC: 100 ezer forint kerül Adamsékhez a Deco-mezből

A Ferencváros élvonalbeli labdarúgócsapatának szívinfarktuson átesett trinidadi védőjének, Akeem Adamsnek a sorsa még a legnagyobb futballsztárokat is megindította. Amint arról korábban már beszámoltunk: a brazil Fluminenséből nyáron visszavonult, kétszeres Bajnokok Ligája-győztes brazil/portugál Deco is felajánlotta dedikált mezét árverésre. A licit a közelmúltban véget ért, egy FTC-szurkoló 100 ezer forintért viheti el a dresszt – az összeget teljes egészében Adamsék kapják, adta hírül a blikk.hu.
Labdarúgó NB I
2013.11.18. 23:13

Futsal: három tripla, hét pont; az első nagykátai (rész)siker

Három hazai győzelmet és egy döntetlent hozott a futsal NB I négy hétfői mérkőzése. Három játékos is triplázott: Dorogi Szabolcs a Haladást segítette három ponthoz a Szeged ellen, a veszprémi Tatai József jelentette a különbséget a Dunakeszi elleni összecsapáson, míg Fülöp Lajos a Rákosmenti FC ellen döntetlent játszó nagykátai együttesben szerzett három gólt. A Kincsem Lovaspark néven futó csapat egyébként először szerzett pontot a szezonban, ugyanakkor hiányérzetük ezúttal is jelentősen maradhatott a nagykátaiaknak, hiszen az utolsó perc előtt még kettővel vezettek, ám az utolsó pillanatokban Horváth Norbert és Szabó Zsolt találatával 5–5-re módosította a végeredményt a vendég RFC.
Labdarúgó NB I
2013.11.18. 16:28

Ligakupa: több mérkőzés kezdési időpontja módosult

Két Ligakupa-csoportmérkőzés kezdési időpontja is módosult – tájékoztatott a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) versenybizottsága. A ZTE–PMFC összecsapás november 20-án (szerdán) 16 óra helyett 13 órakor kezdődik, a Honvéd–Szigetszentmiklós találkozó pedig 17 óra helyett szintén 13 órakor kezdődik.
Labdarúgó NB I
2013.11.18. 16:22

Neymar kontra Kovács István - tehetségek felépítése, eladása

Hogyan csinálják mások, miként kellene nekünk? Klubvezetőket, menedzsereket és az MLSZ-t kérdeztük.
Labdarúgó NB I
2013.11.18. 15:52

NB I, NB II, NB III: DVTK-Videoton rangadó - heti program

Az FTC Paksra látogat, a Honvéd a DVSC-t fogadja • A Dunaújváros Békéscsabán lép pályára.
Labdarúgó NB I
2013.11.18. 13:28

Női NB I: a házi gólkirály a kapuban is parádézott

A Jet-Sol Liga női labdarúgó NB I idei utolsó fordulójának rangadóján, amelyen az Astra HFC vendégeskedett a Hidegkuti Stadionban, az őszi elsőség volt a tét. A bajnoki címvédő MTK Hungária 6–0-ra legyőzte ugyan a trónkövetelő – és a forduló előtt listavezető – csepelieket, de a mérkőzés egyáltalán nem volt annyira sima, mint ahogy azt az eredmény mutatja.
Labdarúgó NB I
2013.11.18. 10:39

Szasa Sztevanovics: Sok a külföldi az NB I-ben

Szerbiában nincs pénz légiósokra, muszáj a gyerekeket kinevelni, ha egyet-kettőt eladsz, túlélted az évet.
Labdarúgó NB I
2013.11.17. 16:05

Csak a Fradinál érintheti a labdarúgókat az állami adósságátvállalás

Deutsch Tamás az NSO kérdésére megindokolta, miért a fővárosi klubok részesülnek ebben.
Labdarúgó NB I
2013.11.17. 13:35

Videó: a világhírű sportorvos szerint a Fradi idén bajnok lehet

Dr. Berkes Istvánnak, a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi kar rektorának több világhírű magyar és külföldi sportoló kérte a segítségét. Dolgozott már a magyar labdarúgó-válogatott korábbi szövetségi kapitányával, Verebes Józseffel és az olimpiai bajnok birkózóval, Növényi Norberttel is. A sportorvos az NSO Tv-nek elmondta, követi a magyar labdarúgást, s szerinte a Ferencváros idén még bajnok lehet.
Labdarúgó NB I
2013.11.17. 11:02

Paks: a futballisták elbukhatják decemberi bérüket

Horváth Ferenc edzőben bízik a vezetőség, de télen több játékostól is elbúcsúznak.
Labdarúgó NB I
2013.11.16. 19:20

Ligakupa: Csukics hogy maradhat a pályán? Nézzék meg a játékosaim lábát!

A Győri ETO vezetőedzője gladiátorhoz hasonlította a játékost. Tarsoly kivezettetné a szurkolókat?
Labdarúgó NB I
2013.11.16. 18:53

Ligakupa: a Győr legyőzésével továbbjutott az FTC

A Ligakupa 3. fordulójából pótolt mérkőzésen a Ferencváros a Puskás Ferenc Stadionban 0–1-es első félidő után fordítani tudott, és Ulysse Diallo duplájával végül 2–1-re legyőzte a Győri ETO-t, így már biztosan továbbjutott.
Labdarúgó NB I
2013.11.16. 16:58

Diallo ollózott, a Győr legyőzésével továbbjutott a Fradi

Varga Roland góljára a második félidőben duplával válaszolt a Ferencváros mali támadója.
Labdarúgó NB I
2013.11.16. 11:02

NB I: Újpesten, Kispesten és Mezőkövesden nem került szóba Torghelle

Egyelőre csak a cáfolatok gyűlnek, a 42-szeres válogatott center már szabadon igazolható.
Labdarúgó NB I
2013.11.16. 10:27

Ajánló: FTC-ETO; NB II-es és NB III-as forduló - program

A hazai labdarúgó élvonalban ezen a hétvégén szünetet tartanak, az NB II-ben és az NB III-ban azonban teljes fordulót rendeznek. Két első osztályú csapat azért mégis pályára lép, ma pótolják ugyanis a Ligakupában az FTC–Győri ETO mérkőzést. Íme, a szombati program.
Labdarúgó NB I
2013.11.15. 15:59

Magyar Kupa: megvannak a nyolcaddöntők időpontjai

A DVSC ebédidőben játszik Dunaújvárosban, tévében az Újpest-FTC és a DVTK-Videoton is.

2646

/

5334