
Kézilabda
17 perce
Férfi kézi Ek: török csapat a Tatabánya negyeddöntős ellenfele
Továbbjutás esetén az elődöntőben a bosnyák RK Izvidac vagy a cseh Baník Karvina következne.
Fodor Csenge megerősítette: addig nem lesz válogatott, amíg Golovin Vlagyimir a szövetségi kapitány
Női kézilabda BL: a Dortmund vár az FTC-re, a DVSC a Győrrel meccselhet a final fourért – így néz ki a folytatás
Simán megverte a Dortmundot, és csoportelső lett a Győr a női kézilabda BL-ben
NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA, ADATBANK, 2025–2026

Az MKSZ közleményben tudatta: lezártnak tekinti a Fodor Csenge-ügyet
„A vb idején a televízió képernyőjén többször is megjelent, amint a lelátón követte a brazil válogatott mérkőzéseit Németországban, miközben a magyar csapat Hollandiában játszott.”
Kézilabda
22 órája

„A hallgatás itt véget ért” – Fodor Csenge reagált Golovin nyilatkozatára
„A döntésem kizárólag egy emberi probléma következménye! (...) Ez az eset nem úgy jelent meg a nyilvánosság előtt, ahogyan az a valóságban történt!”
Kézilabda
2026.02.22. 11:04

Itt a női kéziválogatott kerete a dánok elleni Eurokupa-mérkőzésekre – ezért nincs Fodor Csenge
Golovin Vlagyimir: Telefonon beszéltem vele, és elmondta, nem tervezi, hogy csatlakozzon a kerethez, mert nem érzi a bizalmat.
Kézilabda
2026.02.19. 11:50

Nagy Ilona, az olimpiai és világbajnoki bronzérmes kézilabdázó 75 esztendős
98 alkalommal lépett pályára a magyar női válogatottban.
Kézilabda
2026.01.21. 07:16

A Győr és a magyar válogatott is a hetes bűvöletében; Vámos Petra 2025 legjobbja
NŐI KÉZILABDA ÉVÉRTÉKELŐ. Az edzőt váltó ferencvárosiakban lehet némi hiányérzet, míg korábbi mesterük, Elek Gábor szépen építkezik Esztergomban.
Kézilabda
2025.12.28. 11:57

Férfi kézi-vb: a második kalapból sorsolják a válogatottat – ha kijut
Ugyan még 13 hely kiadó, a nemzetközi szövetség hétfőn nyilvánosságra hozta a kalapbeosztást
Kézilabda
2026.02.09. 17:54

„Nagyon közel vagyunk azokhoz a válogatottakhoz, amelyek az érmekért küzdenek” – Chema Rodríguez a férfi kézilabda Eb-ről
A férfi kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya értékelte a kontinenstornán történteket.
Kézilabda
2026.02.03. 15:06

Imre Bence: Elvárjuk magunktól, hogy megverjük a szerbeket, ha ők jönnek a vb-selejtezőben
Nagy László: A válogatott hozzáállása és teljesítménye kapcsán csak a pozitívumok jutnak eszembe.
Kézilabda
2026.02.03. 14:28

Szerbiával vagy Litvániával játszik a vb-ért a magyar férfi kéziválogatott
Májusban rendezik az oda-visszavágós párharcot, a mieink hazai pályán vívhatják meg a visszavágót.
Kézilabda
2026.01.31. 15:15

Olvasóinknál Imre Bence kiemelkedett a magyar csapatból a férfi kézilabda Eb-n
Palasics Kristóf lett a második, Rosta Miklós a harmadik; hetes átlag felett teljesített Ligetvári Patrik és Sipos Adrián is.
Kézilabda
2026.01.29. 11:38
Az NSO ajánlja
FÉRFI NB I, 2025–2026
NŐI NB I, 2025–2026
FÉRFI BAJNOKOK LIGÁJA, 2025–2026
NŐI BAJNOKOK LIGÁJA, 2025–2026
Népszerű cikkek

Kézilabda
2011.09.27. 18:30
Kézilabda: öt ország pályázik két Európa-bajnokság megrendezésére
Az Európai Kézilabda-szövetség végrehajtó bizottsága Londonban tartotta 106. ülését. A vb az alábbi nemzeti szövetségek pályázatát fogadta el a 2016-os női, illetve férfi Európa-bajnokság megrendezésére.

Kézilabda
2011.09.27. 07:15
Férfi kézilabda: kényszerpihenőre szorul a Tatabánya irányítója
Tíz-tizenkét napig pihennie kell Lele Ákosnak, a férfi kézilabda NB I-ben szereplő Tatabánya játékosának.

Kézilabda
2011.09.26. 18:14
Alilovic: Nem lesz gond a BL-továbbjutás
A kapus szerint Liszkaival is remek párost alkot, a csoportkör után viszont szükség lesz a szerencsére.

Kézilabda
2011.09.26. 13:22
Gyász: meccs közben vesztette életét egy 23 éves dán kézilabdázó
Tragédia történt a Sydhavsörne–Ribe-Esbjerg másodosztályú dán férfi kézilabda-mérkőzésen vasárnap: a vendégek 23 éves játékosa, Lars Olsen a pályán összeesett, és már nem tudták megmenteni az életét.

Kézilabda
2011.09.26. 12:15
Férfi kézilabda: öt góllal elveszített egy félidőt a Barcelona
A Palau Sant Jordiban lesz a 2013-as vb végjátéka • A Kiel a Löwen vendégeként folytatta menetelését.

Kézilabda
2011.09.26. 06:47
Férfi kézilabda: Putics tíz gólja is kevés volt a Gummersbach sikeréhez
Hiába remekelt a Gummersbach magyar légiósa, Putics Barna, csapata kikapott otthon a Hamburgtól (31–32) a Bundesligában.

Kézilabda
2011.09.25. 22:18
Női kézilabda vk: kétgólos orosz siker a döntőben Norvégia ellen
Oroszország válogatottja nyerte meg a Dániában rendezett női kézilabda világkupát, miután a döntőben 25–23-ra legyőzte Norvégiát.

Kézilabda
2011.09.24. 22:01
Paul vezérletével csurgói diadal Tatabányán
Kitűnő védőjátékkal nyertek a vendégek • FTC-PLER-, pécsi és gyöngyösi siker a játéknapon.

Kézilabda
2011.09.24. 22:00
Férfi kézilabda: csurgói bravúr, gyöngyösi és pécsi siker
A férfi kézilabdaliga legizgalmasabb mérkőzésén, Tatabányán a kapusok voltak a főszereplők: Teodor Paul vezetésével jókora meglepetést szerzett a Csurgó. Győzött a Gyöngyös és a Pécs is hazai pályán, a Mátra kapujában az Orosháza, a Mecsekalján a Tata maradt alul.

Kézilabda
2011.09.24. 20:44
Férfi kézilabda NB I: az FTC-PLER 24-18-ra nyert a Balatonfüred ellen
Zsiga Gyula együttese a második játékrészben már nyolc góllal is vezetett. Bendó öt gólt dobott.

Kézilabda
2011.09.24. 20:37
Női kézilabda NB I: öt góllal nyert Kiskunhalason a DVSC
A női kézilabda NB I szombati játéknapján a DVSC 32–27-re nyert a Kiskunhalas otthonában.

Kézilabda
2011.09.24. 18:59
Női kézilabda NB I: sima váci siker a Veszprém ellen
A hazaiak legjobbja Tápai Szabina volt tizenegy góllal • A DVSC öttel nyert Kiskunhalason.

Kézilabda
2011.09.24. 18:29
Női kézilabda-vk: Oroszország és Norvégia vívja a döntőt
Oroszország és Norvégia csap össze a női kézilabda-világkupa fináléjában. Az oroszok 27–26-ra győztek Franciaország ellen, míg a norvégok Spanyolországot verték meg 25–23-ra.

Kézilabda
2011.09.23. 20:16
Férfi kézilabda NB I: a Veszprém és a Szeged is 40 gól felett zárt
Az MKB a Kecskemétet győzte le 41–18-ra, a Pick a Mezőkövesdet verte meg 42–27-re.

Kézilabda
2011.09.23. 20:11
Női kézi NB I: Békéscsabán szerezte meg első győzelmét a Dunaújváros
A női kézilabda NB I 4. fordulójában Békéscsabán szerezte meg első győzelmét a Dunaújváros, amely már az első félidő végére kialakította a tízgólos különbséget, és végül 33–22-re nyert.

Kézilabda
2011.09.23. 19:10
Női kézilabda NB I: héttel nyert a Siófok Fehérváron
Békéscsabán szerezte meg első győzelmét a Dunaújváros.
1937
/
2784
















