Labdarúgó NB I
3 órája

A 16 éves Somogyi Tamás álomrajtot vett az NB I-ben

A fiatal támadó középpályás már két kanadai pontnál jár az NB I-ben.

Elkészült a Mol Magyar Kupa második fordulójának menetrendje

A mérkőzéseket augusztus 21. és 23. között rendezik meg.
Labdarúgó NB I
18 órája

Skribek Alen távozik a ZTE-től – hivatalos

A támadó az azeri Neftciben folytatja pályafutását.
Labdarúgó NB I
21 órája

Az utolsó percben szerezte a tizenhat éves középpályás a győztes gólt a női NB I-ben

Tamás Eszter néhány percet töltött a pályán, de ez is elég volt a Videoton középpályásának.
Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:31

Piros lapot ért volna Batik Bence ütése? – szavazzon!

Forrt a levegő a keleti rangadón, amelynek végén Bódog Tamás, a nyíregyháziak vezetőedzője egy elmaradt kiállítást kért számon a játékvezetőn.
Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:50

Dénes Vilmos: Kicsit el is érzékenyültem…

A 21 éves támadó gólpasszal mutatkozott be a DVSC-ben.
Labdarúgó NB I
Tegnap, 7:53

A bunkerből a Fáy utcába – interjú Koszta Márkkal

A rutinos támadónak a Vasas a tizenegyedik csapata.
Labdarúgó NB I
Tegnap, 6:55

Nem lesznek ott az MTK drukkerei az Újpest elleni meccsen

A Megyeri úton sorra kerülő bajnokira csak a vendégszurkolók válthatnak jegyet.
Labdarúgó NB I
2026.08.10. 22:22

Boszniában folytatja a volt FTC-, ZTE- és DVTK-középpályás – hivatalos

Anderson Esiti a Borac Banja Lukához szerződött.
Labdarúgó NB I
2026.08.10. 21:13

Fontos intelem az Újpesttől az MTK elleni hazai bajnoki előtt

A mérkőzésre csak a vendégszurkolók válthatnak jegyet, és nem ajánlott trükközni sem.
Labdarúgó NB I
2026.08.10. 16:30

Újabb játékost jelentett be a Zalaegerszeg – hivatalos

Már tavaly is adódott lehetőség Tiago Penalba megszerzésére.
Labdarúgó NB I
2026.08.10. 13:56

Panamai szélsővel erősített a ZTE – hivatalos

A 18 éves labdarúgó az elmúlt hetekben hazája korosztályos válogatottját erősítette a CONCACAF-tornán.
Labdarúgó NB I
2026.08.10. 10:19

Dzsudzsák Balázs: Életem első fejes gólját szereztem... harminckilenc évesen!

Bódog Tamás: Valóban hevesen reklamáltam, de nem mondtam semmi csúnyát. Azért kaptam sárga lapot, mert gesztikuláltam.
Labdarúgó NB I
2026.08.09. 20:10

Bognár György Szalairól: Aki az utóbbi években Pakson támadóként játszott, annak minden esélye megvolt, hogy gólkirály legyen

Maurizio Jacobacci: Egy-egynél mindent elkövettünk az újabb gólért, mégis mi kaptunk, de hármat cseréltünk, felfrissült a csapat, úgyhogy végül rászolgáltunk az egy pontra.
Labdarúgó NB I
2026.08.09. 20:01

Dzsudzsák fejes gólja döntött a keleti rangadón, a Szpari ellen szerezte meg első pontjait a DVSC

A mérkőzést 10 emberrel befejező Nyíregyháza – melynek vezetőedzőjét is kiállították – csak kapufáig jutott, a Lokinak az is belefért, hogy a hajrában kihagyta a ziccereit.
Labdarúgó NB I
2026.08.09. 19:25

Kétszer is egyenlített Pakson, a harmadik döntetlenjét érte el a Kispest-Honvéd

Pető Milán és Szalai József volt eredményes a tolnaiak részéről, Somogyi Tamás egy remek lövéssel, Csontos Dominik pedig tizenegyesből talált be.
Labdarúgó NB I
2026.08.09. 17:25
Labdarúgó NB I
2014.07.11. 18:10

FTC: 29 éves kapust szerződtettek Soroksárról

Tarczy Pálnak Dibusszal, Jovával, Kurucz-cal, valamint Kunságival kell megküzdenie a csapatba kerülésért.
Labdarúgó NB I
2014.07.11. 18:09

FTC: 6300 forintért is van jegy a Chelsea elleni meccsre

Hétfőn kezdődik a jegyárusítás a Ferencváros labdarúgócsapatának a Chelsea elleni gálamérkőzésére, amellyel megnyitja kapuit az FTC új stadionja, a Groupama Aréna.
Labdarúgó NB I
2014.07.11. 17:54

NB I: Sopronból szerződtet középpályást a Haladás

A labdarúgó NB I-ben szereplő Szombathelyi Haladás egy plusz egy évre szerződteti a Sopron középpályását, Varga Gábort.
Labdarúgó NB I
2014.07.11. 17:10

FTC: hosszabbított az MTK-ból visszatérő játékosával a Fradi

A labdarúgó NB I-es Ferencváros szerződést hosszabbított a 20 esztendős magyar utánpótlás-válogatott játékossal, Batik Bencével.
Labdarúgó NB I
2014.07.11. 16:53

NB I: az ETO fizetett, a DVTK állítja, nincs is végrehajtás

A Győri ETO FC pénteken rendezte tartozását, a DVTK viszont cáfolta, hogy a futballklubot működtető gazdasági társaság végrehajtás alatt állna.
Labdarúgó NB I
2014.07.11. 16:05

FTC: közös megegyezéssel távozott Leonardo - hivatalos

A brazil játékmester távozása már egy ideje valószínűsíthető volt, most a klub is bejelentette.
Labdarúgó NB I
2014.07.11. 15:04

Futsal: az MLSZ pénzügyileg támogatja az NB I-es csapatokat

A férfi futsal NB I-es csapatok új szezon előtt felmerülő költségeinek nagy részét a Magyar Labdarúgó-szövetség állja.
Labdarúgó NB I
2014.07.11. 13:48

Kecskemét: U20-as válogatott védő jön kölcsönbe a Honvédtól

A Honvéd egy évre kölcsönadja Botka Endrét a Kecskemétnek.
Labdarúgó NB I
2014.07.11. 13:18

Vignjevics: Újabb kupával gazdagítanánk az újpesti trófeatermet!

A DVSC hatodszor vagy az Újpest harmadszor? 20.30-tól Szuperkupa a Puskás Stadionban.
Labdarúgó NB I
2014.07.11. 11:39

Videoton: az ősszel búcsúzik a Sóstói Stadiontól a klub

A Videoton elkezdte az őszi bérletek árusítását, amelynek a „Búcsú a Sóstói Stadiontól” fantázianevet adta. A klub honlapja ugyanis arról számolt be, hogy a csapat az év végéig játszik a jelenlegi arénában, utána elkezdődik a felújítás.
Labdarúgó NB I
2014.07.11. 10:28

Újpest: Vignjevics új kupával gazdagítaná a trófeatermet

Ma este fél 9-kor a Puskás Stadionban összecsap a bajnoki címvédő DVSC-Teva és a kupagyőztes Újpest a Szuperkupáért. A lila-fehérek edzője, Nebojsa Vignjevics a klubhonlapnak adott nyilatkozatában elmondta, reméli, hogy újabb kupával gazdagítják az újpesti trófeatermet.
Labdarúgó NB I
2014.07.11. 09:46

Haladás: Simon a Palermo helyett az NB I-ben maradhat

Az olasz Tuttomercatoweb értesülése szerint bár a Haladásnál lejárt a kölcsönadási szerződése Simon Ádámnak, a Serie A-ba a másodosztály bajnokaként az idén visszajutó Palermo játékosának, a futballista mégis maradhat Szombathelyen.
Labdarúgó NB I
2014.07.11. 09:13

Dunaújváros: két érkező; elhalasztott Fradi-meccs

Két új játékos szerződtetését jelentette be csütörtökön a Dunaújváros-PASE.
Labdarúgó NB I
2014.07.11. 09:12

Ajánló: Szuperkupa a Puskásban, pályán a Szpari és az ETO

A hazai labdarúgó klubidény első tétmérkőzését játssza pénteken a DVSC-Teva és az Újpest a Puskás Ferenc Stadionban. A Győr és a Nyíregyháza nemzetközi felkészülési mérkőzésen lép pályára, s utoljára játszik az U19-es Eb előtt Mészöly Géza válogatottja.
Labdarúgó NB I
2014.07.11. 07:46

FTC: az Everton elviheti Besicet a Swansea és a West Ham elől

Az egyik angol lap 4 millió fontos vételárról ír, a másik 2.5 millióról plusz járulékos költségekről.
Labdarúgó NB I
2014.07.11. 06:35

Lombard: a marokkói bronzérmeshez került a középpályás

A marokkói első osztályú labdarúgó-bajnokságban szereplő FUS Rabatnál folytatja pályafutását Youssef Sekour, a Lombard Pápától távozó légiós.

2397

/

5323