A mieink mellett a vb-címvédő Franciaország, az olimpiai bajnok Norvégia, illetve Dánia, Németország, Hollandia, Svédország és Montenegró van ott az első kalapban.
Mégis élvonalbeli marad a Hamburg férfi kézilabdacsapata: a német kézilabdaliga független döntőbírósága szerdán úgy döntött, hogy két elutasított kérelem után ezúttal megadja a 2013-as Bajnokok Ligája-győztesnek a Bundesliga-induláshoz szükséges papírokat.
A Csurgó és a B.Braun Gyöngyös nem vállalta az indulást a férfi kézilabda EHF-kupában, így a sorozat harmadik számú magyar indulója az Orosháza-Linamar lesz.
Az Európai Kézilabda-szövetség 15 ezer euróra (4.5 millió forint) büntette az ukrán szövetséget, amiért visszaléptek az U20-as női világbajnokság egyik európai selejtezőcsoportjának rendezésétől. Az összeg befizetését ugyan két évre felfüggesztették, de az ukránok egy évig semmilyen válogatott EHF-eseményt nem rendezhetnek.
Négymeccses eltiltást kapott Talant Dujshebaev, a Vive Targi Kielce férfi kézilabdacsapatának edzője, aki a Wisla Plock elleni lengyel bajnoki döntőben kialakult csetepatéban került összetűzésbe kollégájával, Manolo Cadenasszal.
Négyezer eurós pénzbírsággal sújtották Szergej Szamszonyenkót, a Vardar Szkopje elnök-tulajdonosát, mert klubja Flensburg elleni BL-negyeddöntője után megkérdőjelezte a játékvezetők pártatlanságát.
Bár a Szlovén Kézilabda-szövetség a közelmúltban áldását adta a Celje és a Velenje SEHA-ligás indulására, mégis kútba eshet a történet, ugyanis a két klub számára elfogadhatatlan a 150 ezer eurós nevezési díj.
A német kézilabda-bajnokságban szereplő THW Kiel együttese nem engedi el edzőjét, Alfred Gíslasont „másodállásban” a válogatottba. Erről a Kieler Nachrichten című újság adott hírt.
A női kézilabda Európa-bajnokság sorsolásán a magyar válogatott Spanyolországgal, Oroszországgal és Lengyelországgal került egy csoportba. Jorge Duenas, az ibériaiak kapitánya a kvartettek kialakulása után egyáltalán nem volt elégedett.