Még több F1
Russell megállította Antonellit Montrealban – a Mercedesé az első sor a sprintidőmérőn
Antonelli és a Mercedes mindenki előtt; Albon mormotával ütközött a meghosszabbított montreali edzésen
Alonso: Én vagyok a legjobb. Semmit sem kell bizonyítanom
Népszerű cikkek
Leclerc és Verstappen is büntetést kapott a miami verseny után – változott a végeredmény
Leclerc, Russell és Verstappen is a sportfelügyelők előtt – több vizsgálat folyik a miami verseny után
Antonelli-győzelem, kettős McLaren-dobogó és Leclerc-dráma Miamiban

F1
2010.12.12. 12:54
Formula-1: a Team Lotus mégis marad a zöld és arany színeknél
Tony Fernandes, a Team Lotus csapatfőnöke bejelentette, csapata eláll a korábban már bejelentett változtatástól, és továbbra is a zöld és arany színeket használja a Formula–1-ben.

F1
2010.12.10. 16:40
Formula-1: jóváhagyták a tervezetet, visszatérnek a turbómotorok
A Nemzetközi Automobil-szövetség motorsport-világtanácsa pénteken jóváhagyta a következő évekre tervezett Formula–1-es technikai szabálymódosításokat. Ezek szerint 2013-tól az autókban négyhengeres, 1.6 literes turbómotorok dübörögnek, és azokból is csak öt egy idényben (2014-ben pedig már csupán négy).

F1
2010.12.10. 16:19
Formula-1: jövőre ismét lehet csapatutasítást alkalmazni, de módjával
A Nemzetközi Automobil-szövetség bejelentette, hogy a 2011-es idényben ismét szabad lesz csapatutasítást adni a Formula–1-es futamokon. Az FIA ugyanakkor figyelmezteti az istállókat: mindezt olyan formában tegyék, hogy ne rontsák vele az F1 megítélését.

F1
2010.12.09. 13:53
Formula-1: a Williamstől távozó Hülkenberg a Force Indiával tárgyal
Nico Hülkenberg úgy véli, a Force Indiánál van a legnagyobb esélye rá, hogy versenyzői szerződést kapjon a 2011-es idényre. A Williamstől az idény végén elbocsátott német versenyző azonban elismerte: túl sok a jelentkező az állásra, ezért nem mondhat biztosat.

F1
2010.12.09. 12:25
Formula-1: Krízis felé tart az F1, 2-3 csapat végveszélyben - Mosley
Max Mosley, a Nemzetközi Automobil-szövetség egykori elnöke borúsnak látja a Formula–1 jövőjét, a brit jogász szerint a nagycsapatokkal továbbra sem lesz gond, de a kisebb gárdák közül kettő vagy három ki fog lépni az autós sorozatból 2011-ben.

F1
2010.12.08. 16:41
Formula-1: a Lotus vezetősége nem tart az átalakuló Renault-tól
A 2010-ben Lotus néven induló Formula–1-es istálló vezetői bejelentették: nem hátrálnak meg azután, hogy a malajziai Proton vállalat tulajdonában lévő Lotus Cars tulajdonrészt vásárolt a Renault-istállóban, amelyet Lotus Renault néven indítana el a 2011-es sorozatban.

F1
2010.12.08. 15:05
Formula-1: Felipe Massa jachtja sziklának ütközött - videó
Egy baleset következtében súlyosan megrongálódott Felipe Massa jachtja a Sao Pauló-i partok közelében. A Ferrari Formula–1-es pilótája nem tartózkodott a fedélzeten.

F1
2010.12.08. 10:47
F1: a Renault-ból Lotus Renault GP lesz, visszatér a legendás fekete-arany szín
A Renault Formula–1-es istálló hivatalos honlapján bejelentette, hogy a 2011-es szezonban Lotus Renault GP néven fog indulni. A csapat új színe – hasonlóan a legendás, JPS-szponzorációs Lotus-évekhez – a fekete-arany lesz.

F1
2010.12.07. 16:35
Formula-1: a Renault-istálló kártérítést fizet a Piquet családnak
A londoni legfelsőbb bíróság a Piquet családnak adott igazat a Renault-istállóval szembeni perében, és arra kötelezte a Formula–1-es csapatot, fizessen kártérítést és kérjen bocsánatot Nelson Piquet-től és fiától, Nelsinhótól a korábbi csapatfőnök, Flavio Briatore sértő kijelentéseiért.
974
/
1255


































