Norris-uralom és kettős Red Bull-dobogó Brazíliában; a Mercedes konstruktőri bajnok!

Lando Norris várhatta az élről a piros lámpák kialvását az interlagosi verseny előtt, miután megszerezte a pole pozíciót az esőverte, hosszúra nyúló időmérőn. A McLaren versenyzője vasárnap is esős versenyben reménykedett, és erre minden oka megvolt: Sao Paulóban a kvalifikáció után szinte folyamatosan esett, igaz, az előző napi heves esőzést szitálás váltotta. A rajthoz közeledve nőtt az eső intenzitása, és bár a start előtt elállt, a futam idejére további csapadékot jósoltak. Emellett jelentősen lehűlt a levegő is vasárnapra.
Norris mellől a friss világbajnok, Andrea Kimi Antonelli rugaszkodhatott el, a második sorból meglepetésre Liam Lawson és Nico Hülkenberg rajtolhatott, míg a harmadikból Isack Hadjar és Oliver Bearman vághatott neki a 71 körös versenynek. A rajtbüntetések kiosztása után George Russell a hetedik, Charles Leclerc a tizennegyedik, Arvid Lindblad a tizennyolcadik, a 400. nagydíját teljesítő Lewis Hamilton a huszadik, míg Max Verstappen a huszonegyedik rajtkockába szorult vissza. A sort az ugyancsak hátrasorolt Sergio Pérez zárta.
Két hazai pilóta is volt a mezőny soraiban: az első Formula–1-es versenyére készülő Rafael Camara a Q2-es autótörése után a tizenegyedik, míg a 10 rajthelyes büntetést összeszedő, a Q1-ben a falat is eltaláló Gabriel Bortoleto a tizenkilencedik pozícióból indult.
Fontos futam előtt állt a Mercedes: a német csapat abban a tudatban készült a rajtra, hogy ha legalább három ponttal többet gyűjt a Ferrarinál, akkor megszerzi fennállása kilencedik konstruktőri címét. A csapat 2021 után kívánt visszatérni a csúcsra.
Már a rajtrácsra vezető körök sem teltek zökkenőmentesen: Antonelli megpördült, kicsúszott a fűre, de szerencsére megúszta az esetet. Gond adódott a Cadillacnél is: nem tudta leszedni Valtteri Bottas kerekét, és nem sokkal a rajt előtt visszatolta az autóját a bokszutcába. A finn pilóta nem is tudott elrajtolni.
Ami a gumistratégiát illeti, valamennyi versenyző köztes esőgumin vágott neki a versenynek.
Norris már a rajtnál elveszítette a vezetést Antonellivel szemben, ráadásul Lawson is elment mellette, így a harmadik helyre szorult vissza. Az első ötöst Hadjar és Russell egészítette ki, majd Hülkenberg, Albon, Piastri, a briliáns rajtot produkáló Hamilton, valamint Bearman zárta a top 10-et. Verstappen a tizenegyedik helyre jött fel, miközben Leclerc a tizenötödik pozícióba esett hátra.
A következő körök Verstappenről szóltak: a holland Bearmant, Hamiltont, Piastrit és Albont is megelőzte, miközben Antonelli folyamatosan húzott el Lawson előtt. Az új-zélandi mögött kisebb vonat alakult ki, de a Racing Bulls-pilóta a hatodik körtől kezdve folyamatosan esett hátra: Norris, Hadjar és Russell is elment mellette.
Míg Verstappen folytatta a felzárkózást, a gumikkal küszködő Hamilton elkezdett visszaesni, és a 10. körre egészen a tizenharmadik helyre esett hátra, miután a csapattársa, Leclerc is elment mellette. Russell a 11. körben előzte meg Hadjart, miközben Verstappen Lawsonon hámozta át magát, előbbi a harmadik, utóbbi az ötödik helyre lépett előre.
A mezőnyből elsőként Hamilton jött ki száraz pályára alkalmas gumikért, a brit a 15. körben kapott lágyakat, az őt Carlos Sainz Jr. követte, majd a következő körben sorra jöttek a többiek is. Russell a bokszkijáratnál pördült meg, és a falat is súrolta, miközben a többiek kénytelenek voltak kerülgetni őt. A brit a nyolcadik helyre esett hátra, miközben Antonellire Norris kezdett el nyomást helyezni.
Az olasz folyamatosan panaszkodott az autóra, és a huszadik körben váratlanul kicsúszott az egyes kanyarnál. A vezetést Norris ragadta magához, miközben a második helyre szoruló Antonelli a következő körben Hadjarral szemben is pozíciót veszített, majd Verstappen ellen kényszerült védekezni. Az olasz a 24. körben ismét szélesre csúszott az egyes kanyarnál, amit kihasználva a Red Bull hollandja előrelépett a harmadik helyre.
Verstappen ezt követően a csapattársát vette üldözőbe, és a 36. körben utol is érte Hadjart, aki két kör múlva elengedte maga mellett a hollandot. A négyszeres bajnok hátránya ekkor szűk 9 másodperc volt a vezető Norris mögött, míg hátrébb Hamilton döntött úgy, hogy újra kiáll. A ferraris a 39. körben lágyról lágyra váltott, és ahogyan visszatért a pályára Norris kört adott neki. A hétszeres bajnok a 44. körben vette vissza a körhátrányt, és jó tempót diktált, amit látva egyes pilótatársak követték.
Az élmezőnyből Verstappen állt ki elsőként, és tért vissza az ötödik helyen, míg Hadjar és Antonelli is azt tervezte, hogy az aktuális szettjén teljesíti a fennmaradó távot. Norris a 49. körben jött ki az élről, és a Hadjar, Antonelli, Piastri alkotta trió mögött tért vissza. Utóbbi azonnal elengedte maga mellett a csapattársát, miközben a Red Bull úgy döntött, hogy nem kockáztat Hadjarral, és őt is kihívták friss gumikért. A francia pilóta ezzel Russell mögé a hatodik helyre esett hátra.
A Mercedes a többiek tempóját látva az 54. körben Antonellit is kihívta friss gumikért, igaz, ekkor már szitált az eső. Az olasz a csapattársa mögött tért vissza, de Russell az 54. körben elengedte őt maga mellett. Antonelli ezt követően Hadjart vette célkeresztbe, míg a Ferrari arra kérte Leclerc-t, hogy engedje el maga mellett Hamiltont, aminek az 59. körben eleget is tett. Az eső közben fokozatosan erősödött, és a 62. körben Russell elsőként jött ki köztes esőgumiért. A brit pilóta példáját a következő egy-két körben valamennyi rivális követte, igaz, Hamilton még a slick gumikon bemutatott egy megpördülést a csere előtt. A Russellt maga mellett elengedő Antonellit pedig veszélyes kiengedés miatt kezdték vizsgálni, ítélet a leintés után várható.
Norris a fennmaradó körökben még tovább növelte az előnyét, és végül közel 15 másodperc előnnyel szelte át a célvonalat Verstappen előtt. A Red Bull kettős dobogóját Hadjar egészítette ki, míg a negyedik-ötödik helyen célba érő Mercedes bebiztosította a konstruktőri címet. Hatodikként Piastri látta meg Neymar Jr. által lengetett kockás zászlót, majd Leclerc, Lawson, Hamilton és Hülkenberg zárta a pontszerzők sorát. A két hazai pilóta közül Bortoleto a tizenhatodik, míg Camara a huszadik pozícióban végzett.
Folytatás két hét múlva a Las Vegas-i Nagydíjjal.
SAO PAULÓ-I NAGYDÍJ, A VERSENY VÉGEREDMÉNYE | |||
|---|---|---|---|
| 1. | Lando Norris | McLaren-Mercedes | 1:35:23.504 |
| 2. | Max Verstappen | Red Bull-Ford | 14.602 mp h. |
| 3. | Isack Hadjar | Red Bull-Ford | 24.485 mp h. |
| 4. | George Russell | Mercedes | 33.991 mp h. |
| 5. | Kimi Antonelli | Mercedes | 36.017 mp h. |
| 6. | Oscar Piastri | McLaren-Mercedes | 56.475 mp h. |
| 7. | Charles Leclerc | Ferrari | 1:13.586 p h. |
| 8. | Liam Lawson | Racing Bulls-Ford | 1:15.402 p h. |
| 9. | Lewis Hamilton | Ferrari | 1 kör h. |
| 10. | Nico Hülkenberg | Audi | 1 kör h. |
| 11. | Arvid Lindblad | Racing Bulls-Ford | 1 kör h. |
| 12. | Fernando Alonso | Aston Martin-Honda | 1 kör h. |
| 13. | Franco Colapinto | Alpine-Mercedes | 1 kör h. |
| 14. | Pierre Gasly | Alpine-Mercedes | 1 kör h. |
| 15. | Alexander Albon | Williams-Mercedes | 1 kör h. |
| 16. | Gabriel Bortoleto | Audi | 1 kör h. |
| 17. | Oliver Bearman | Haas-Ferrari | 1 kör h. |
| 18. | Sergio Pérez | Cadillac-Ferrari | 2 kör h. |
| 19. | Carlos Sainz | Williams-Mercedes | 2 kör h. |
| 20. | Rafael Camara | Haas-Ferrari | 2 kör h. |
| FELADTÁK | megtett körök | ||
| Lance Stroll | Aston Martin-Honda | 30 | |
| Valtteri Bottas | Cadillac-Ferrari | 0 | |
SAO PAULÓ-I NAGYDÍJ, A VERSENY RAJTSORRENDJE | ||
|---|---|---|
| 1. | Norris | McLaren-Mercedes |
| 2. | Antonelli | Mercedes |
| 3. | Lawson | Racing Bulls-Ford |
| 4. | Hülkenberg | Audi |
| 5. | Hadjar | Red Bull-Ford |
| 6. | Bearman | Haas-Ferrari |
| 7. | Russell* | Mercedes |
| 8. | Alonso | Aston Martin-Honda |
| 9. | Albon | Williams-Mercedes |
| 10. | Piastri | McLaren-Mercedes |
| 11. | Camara | Haas-Ferrari |
| 12. | Sainz | Williams-Mercedes |
| 13. | Colapinto | Alpine-Mercedes |
| 14. | Leclerc** | Ferrari |
| 15. | Gasly | Alpine-Mercedes |
| 16. | Stroll | Aston Martin-Honda |
| 17. | Bottas | Cadillac-Ferrari |
| 18. | Lindblad** | Racing Bulls-Ford |
| 19. | Bortoleto** | Audi |
| 20. | Hamilton*** | Ferrari |
| 21. | Verstappen*** | Red Bull-Ford |
| 22. | Pérez*** | Cadillac-Ferrari |
| *: 5 rajthelyes büntetés motorkomponens-csere miatt. **: 10 rajthelyes büntetés motorkomponens-cserék miatt. ***: mezőny végéről indul motorkomponens-cserék miatt. | ||
A VILÁGBAJNOKSÁG ÁLLÁSA | ||
|---|---|---|
| PILÓTÁK | PONT | |
| 1. | Kimi Antonelli* | 390 |
| 2. | Max Verstappen | 279 |
| 3. | George Russell | 262 |
| 4. | Lewis Hamilton | 261 |
| 5. | Charles Leclerc | 251 |
| 6. | Lando Norris | 246 |
| 7. | Oscar Piastri | 152 |
| 8. | Isack Hadjar | 122 |
| 9. | Liam Lawson | 87 |
| 10. | Pierre Gasly | 42 |
| 11. | Arvid Lindblad | 38 |
| 12. | Franco Colapinto | 27 |
| 13. | Oliver Bearman | 23 |
| 14. | Nico Hülkenberg | 14 |
| 15. | Gabriel Bortoleto | 14 |
| 16. | Esteban Ocon | 7 |
| 17. | Fernando Alonso | 7 |
| 18. | Carlos Sainz | 7 |
| 19. | Alexander Albon | 5 |
| 20. | Cunoda Juki | 1 |
| 21. | Rjó Hirakava | 1 |
| *: már bajnok. | ||
| KONSTRUKTŐRÖK | ||
| 1. | Mercedes* | 652 |
| 2. | Ferrari | 512 |
| 3. | Red Bull-Ford | 415 |
| 4. | McLaren-Mercedes | 398 |
| 5. | Racing Bulls-Ford | 112 |
| 6. | Alpine-Mercedes | 69 |
| 7. | Haas-Ferrari | 31 |
| 8. | Audi | 28 |
| 9. | Williams-Mercedes | 12 |
| 10. | Aston Martin-Honda | 7 |
| 11. | Cadillac-Ferrari | 0 |
| *: már bajnok. | ||
| 6. SAO PAULÓ-I NAGYDÍJ | |
| NOVEMBER 6., PÉNTEK | |
| 1. szabadedzés | 1. Norris 1:11.717 |
| 2. szabadedzés | 1. Antonelli 1:10.763 |
| NOVEMBER 7., SZOMBAT | |
| 3. szabadedzés | 1. Verstappen 1:11.622 |
| Időmérő | 1. Norris 1:27.470 |
| NOVEMBER 8., VASÁRNAP | |
| A verseny | 1. Norris, 2. Verstappen, 3. Hadjar |
| KÖVETKEZŐ VERSENYEK | |
| Las Vegas-i Nagydíj, Las Vegas | november 21., 5.00 |
| Katari Nagydíj, Loszaíl | november 29., 17.00 |
| Abu-dzabi Nagydíj, Abu-Dzabi | december 6., 14.00 |

Norris az élen nyitott a továbbfejlesztett McLarennel Brazíliában







