Európa-liga
4 órája

Még három vagy négy pont kell az El-nyolcaddöntőhöz az FTC számára

Az eddigiek alapján nem sokáig kell izgulni ezen – a 24-be jutás a Football Meets Data szerint csütörtök este óta biztos!

Olvasóinknál is magasan Zachariassen volt a Fradi legjobbja a Milan ellen

Záporoztak a jobbnál jobb osztályzatok, a duplázó Joseph átlaga is közel járt a kilenceshez.
Európa-liga
21 órája

Manchester United, Juventus, Newcastle, Milan – Ön szerint melyik volt a Ferencváros legnagyobb győzelme Európában? Szavazzon!

A Bobby Charltont is felvonultató Manchester United elleni VVK-elődöntő? A Grasshoppers kiütése Zürichben? Esetleg a Milan elleni bravúr a San Siróban? Szavazzon Ön is!
Európa-liga
22 órája

Lenny Joseph a reklámtáblán ücsörgésről: „Az ilyet nem lehet előre eltervezni”

„A mérkőzés előtt Borbély Balázs odajött hozzám, és azt mondta, ez az én estém lesz.”
Európa-liga
Tegnap, 11:49

Hajnal Tamás: Egy pillanatig sem volt félelem a játékosokban!

Az FTC sportigazgatója elárulta, a Milan ellen duplázó Lenny Joseph neki is megköszönte, hogy átélhette ezt az estét.
Európa-liga
Tegnap, 10:21

„A teljes felelősséget vállalom a tettemért” – Yusuf a kiállításáról

A Ferencváros támadója Instagram-történetben kért elnézést a Milan ellen kapott piroslapja miatt.
Európa-liga
Tegnap, 10:10

NS-értékelés a Milan–Fradiról: Kristoffer Zachariassen a meccs embere

Így láttuk a zöld-fehérek játékosainak teljesítményét.
Európa-liga
Tegnap, 9:59

Európa-liga: „Katasztrófa, még a Ferencváros is nyerni tud a San Siróban” – olasz lapszemle

Nem kerteltek az olasz lapok: szégyenteljesnek és csalódást keltőnek nevezték a Milan teljesítményét a Ferencváros elleni vereséget követően.
Európa-liga
Tegnap, 8:14

Zachariassen: Elképesztő este volt, erre örökké emlékezünk majd

Matús Bero: Rendkívül boldog vagyok, fantasztikus érzés az AC Milan vendégeként győzni.
Európa-liga
Tegnap, 7:22

Nagy Ádám a Milan elleni hozzáállásról: Az volt a terv, hogy rájuk megyünk, és zavarba hozzuk őket

„A végén a térdünkön csúsztunk."
Európa-liga
Tegnap, 6:37

Európa-liga: hátrányból nyert a Bournemouth, Hollandiában győzött a Juventus

Első pontjait szerezte a Marseille; emberhátrányban mentett pontot a Crystal Palace.
Európa-liga
2026.11.05. 23:05

Ruben Amorim: Minősíthetetlen volt a játékunk

A Milan feldúlt mestere csupán három olasz médiumnak engedett kérdést feltenni a sajtótájékoztatón.
Európa-liga
2026.11.05. 22:44

Gólöröm a reklámtáblán, kézfogás Modriccsal – galéria

A legjobb képek a Ferencváros Milánóban aratott győzelméről.
Európa-liga
2026.11.05. 22:37

Borbély Balázs: Egész Európa hallotta a Ferencváros szurkolóit

Borbély Balázs megvédte kiállított játékosát, Bamidele Yusufot, és arról is beszélt, szinte tökéletes teljesítményt látott csapatától.
Európa-liga
2026.11.05. 22:34

Kubatov Gábor a Milanról: Örülhetnek, hogy megúszták ennyivel...

Az FTC elnöke az AC Milan elleni győzelem után nyilatkozott az NSO TV-nek.
Európa-liga
2026.11.05. 22:26

„Nem láttam semmit, már csak azt, hogy Lenny ünnepel” – Zachariassen a Milan elleni első gólról

Joseph nem idegeskedett az első félidőben kihagyott helyzetek miatt; Osváth Attila szerint nem mindennapi a San Siróban nyerni.
Európa-liga
2026.11.05. 21:19
Európa-liga
2010.08.24. 12:29

DVSC: Lovecsben lehet jegyet venni az El-selejtező visszavágójára

A mérkőzés előtt a helyszínen lehet jegyet vásárolni az Európa-liga-selejtező rájátszásának visszavágójára, a Liteksz Lovecs–DVSC-TEVA összecsapásra – adta hírül a hajdúsági klub hivatalos honlapja.
Európa-liga
2010.08.23. 16:17

El-selejtező: lengyel, illetve angol bíró a DVSC és az ETO meccsén

Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) lengyel játékvezetőt jelölt ki a Debrecen Liteksz Lovecs elleni, idegenbeli El-mérkőzésére, míg a Győri ETO zágrábi találkozóján angol bíró fújja a sípot – olvasható az UEFA hivatalos honlapján.
Európa-liga
2010.08.23. 12:36

El: új helyszín kell az AEK-Dundee Utd. meccsnek, használhatatlan a gyep

Használhatatlan és játékra alkalmatlan az athéni Olimpiai Stadion gyepszőnyege, így az AEK Athén labdarúgócsapatának új helyszínre kell vinnie a Dundee United elleni Európa-liga-selejtezőt.
Európa-liga
2010.08.21. 09:51

Európa-liga: büntetést kapott huhogó szurkolói miatt a macedón csapat

Az UEFA tízezer eurós büntetést szabott ki a macedón Rabotnicski labdarúgócsapatára – angol források szerint – a szkopjei klub szurkolói miatt, akik a Liverpool elleni Európa-liga-selejtezőn rasszista indíttatású bekiabálásokkal inzultálták az angol csapat színes bőrű játékosait.
Európa-liga
2010.08.20. 17:52

Európa-liga: súlyos büntetésre számíthat a Slovan Bratislava

A labdarúgó Európa-liga-selejtező rájátszásának első meccsén a Slovan Bratislava–VfB Stuttgart (0–1) pozsonyi találkozóján komoly nézőtéri rendbontások miatt a játékvezetőnek az első félidő végén néhány percre még a találkozót is félbe kellett szakítania.
Európa-liga
2010.08.20. 13:36

Halilhodzic: Nem állhatunk meg itt

Pintér szerint gyermeteg hibák okozták a vereséget • Sztevanovics már Zágrábra koncentrál.
Európa-liga
2010.08.20. 12:39

El-selejtező: megdobálták a Levszki Szófia buszát Stockholmban

A Levszki Szófia labdarúgócsapatának tulajdonosa, Todor Batkov bejelentette, hogy hivatalosan is tiltakozni fog az Európai Labdarúgó-szövetségnél (UEFA), amiért a csütörtöki, AIK elleni mérkőzés után svéd huligánok megdobálták az együttes buszát.
Európa-liga
2010.08.20. 10:31

DVSC-győzelem Garamvölgyi Lajos emlékére

A Loki néhai szakvezetőjének ajánlották a sikert. A Liteksz edzője: a DVSC erős csapat.
Európa-liga
2010.08.20. 10:30

El-selejtező: Nagy lépést tettünk a továbbjutás felé - Malinauskas

A bolgár Liteksz Lovecs ellen csütörtök este 2–0-ra megnyert labdarúgó Európa-liga-selejtezőn fontos szerepet játszó Loki-kapus, Mindaugas Malinauskas szerint csapata megérdemelten győzött, és a kihagyott helyzetek ellenére nagy lépést tett a továbbjutás felé.
Európa-liga
2010.08.20. 09:45

A Loki-örömtől a lisszaboni összeomlásig

Felemás magyar szereplés, papírforma-győzelmek és meglepő vereségek az Európa-ligában.
Európa-liga
2010.08.20. 00:06

Balotelli győztes góllal debütált a Cityben

Tőzsér Dániel, Szabics Imre és Leandro is játszott, mindegyikük csapata otthon kapott ki.
Európa-liga
2010.08.19. 23:54

El-selejtező: ötöt vágott a Villarreal - az összes mai eredmény

A játéknap utolsó találkozója, a Villarreal–Dnyepr Mogiljev találkozó tartogatta a legnagyobb különbségű győzelmet az Európa-liga-selejtező rájátszásában. A „sárga tengeralattjáró” hazai pályán 5–0-ra győzte le fehérorosz ellenfelét, és ezzel gyakorlatilag eldöntötte a továbbjutás kérdést. A dán Bröndby meglepetésre idegenben nyert 2–0-ra a portugál Sporting vendégeként.
Európa-liga
2010.08.19. 23:21

El-selejtező: A párharcnak még nincs vége - Szasa Sztevanovics

Kétgólos (0–2) vereséget szenvedett a Győri ETO labdarúgócsapata az Európa-liga-selejtező rájátszásának első mérkőzésén hazai pályán. Szasa Sztevanovics, a zöld-fehérek hálóőre szerint a párharc még nem lefutott.
Európa-liga
2010.08.19. 23:12

El-selejtező: Megfogott minket az első gól - Pintér Attila

Kétgólos (0–2) vereséget szenvedett a Győri ETO labdarúgócsapata az Európa-liga-selejtező rájátszásának első mérkőzésén hazai pályán. Pintér Attila, a győriek szakvezetője mérkőzés után nyilatkozatában mindenek előtt a buta kapott gólokat említette a vereség legfőbb okaként.
Európa-liga
2010.08.19. 23:11

El-selejtező: Amauri a 91. percben süllyesztette el Szabicsékat

A Sturm Graz jól tartotta magát a Juventusszal szemben a labdarúgó Európa-liga-selejtező rájátszásának csütörtöki játéknapján, ám a 91. percben esett Amauri-góllal a vendég olaszok 2–1-re megnyerték a mérkőzést.
Európa-liga
2010.08.19. 23:01

El-selejtező: Balotelli győztes góllal nyitott, Hajnal nem játszott

Mario Balotelli góljával a Manchester City 1–0-ra győzött Temesváron a labdarúgó Európa-liga-selejtező csütörtöki játéknapján.

555

/

672