Labdarúgó NB I, 2026–2027, 13. forduló
Paksi FC
1
Élő Eredmény
0
Zalaegerszegi TE

8'

Tizenötször meccseltek a tolnaiak pályaválasztásával, ebből 6 találkozó zárult a Paks győzelmével. Hat döntetlen mellett a ZTE csak 3-szor tudott nyerni, 2008-ban Pécsen 3–0-ra, Pakson pedig 2010-ben 2–1-re, majd 2024 februárjában 1–3-ról fordítva 4–3-ra. Pakson az előző 3 alkalommal úgy végeztek döntetlenre (kétszer 2–2-re majd 1–1-re), hogy a ZTE a mérkőzés jelentős részében emberhátrányban volt. 2024 novemberében és idén márciusban Várkonyi Bencét a 36., illetve a 45+1., tavaly augusztusban Dénes Vilmost a 72. percben állították ki. A Paks az említett első meccsen Böde Dániel góljával a 82., a másodikon Tóth Barna találatával a 93. percben egyenlített, legutóbb Hahn János 11-esét Joao Victor egalizálta.

4'
GÓL

GÓÓÓÓL! VEZET A PAKS! Három paksi is ott állt a labda körül, hogy elvégezze a szabadrúgást. Végül Pető Milán vállalta el, és jobbal úgy lőtt a kapuba, hogy a labda a lécről vágódott a gólvonal mögé. 1–0

3'

Harasztit rúgták fel 18 méterre az egerszegi kaputól, középtájban. Jó pozícióból jöhettek a hazaiak.

1'

Jobb oldali paksi szöglet után könnyedén kifejelték a labdát a védők.

1'
Meccs indítása

Elkezdődött a találkozó, a Paks tiszta zöldben, a ZTE tiszta fehérben játszik.

A Paks 2023 októberében idegenben 5–2-re nyert Egerszegen, azóta viszont az NB I-ben 9-ből egyszer sem tudta legyőzni a zalai csapatot (5 iksz, 4 vereség). A 2007 és 2011 közötti időszakkal egálban ez a tolnaiak leghosszabb nyeretlenségi sorozata ebben a párharcban. Az augusztusi mérkőzésükön a Zalaegerszeg már a 2. percben előnybe került, majd a tolnaiak kétszeri egyenlítése után újítva 5–2-re nyert. Ez mostanáig a bajnokság leggólgazdagabb összecsapása.

Az NB I-ben 34-szer csaptak össze, és az örökmérleg az elmúlt években sikeresebb vendég zalaiak felé billen: 9 paksi siker, 13 iksz, 12 ZTE-győzelem. Ebben a párosításban általában nem fukarkodnak a csapatok a találatokkal, az átlag ugyanis kiemelkedően magas, 3.8 gól meccsenként.

Szeretettel köszöntjük kedves olvasóinkat! Hamarosan kezdődik Pakson a Paks–ZTE meccs az NB I 13. fordulóából. Tartsanak velünk!