El-selejtező: Megfogott minket az első gól - Pintér Attila

2010.08.19. 23:12
Kétgólos (0–2) vereséget szenvedett a Győri ETO labdarúgócsapata az Európa-liga-selejtező rájátszásának első mérkőzésén hazai pályán. Pintér Attila, a győriek szakvezetője mérkőzés után nyilatkozatában mindenek előtt a buta kapott gólokat említette a vereség legfőbb okaként.

„Megfogott minket az első gól, amelyet buta helyzetből kaptunk – értékelt a lefújást követően Pintér Attila a találkozót közvetítő Digi Tv-nek. – És ezt megfejeltük még egy másodikkal is, ami előtt nem jött a taktikai fault. A második félidőben odatették magukat a játékosaim, próbálkoztak, de amíg ellenfelünk könyörtelenül kihasználta a tőlünk ajándékba kapott lehetőségeket, mi azzal sem tudtunk élni, amit magunknak dolgoztunk ki. A futballhoz szerencse is kell. Az ellenfél feltérképezése jól sikerült, tudtuk, hogy jó játékosokból álló csapat, amely ellen ilyen gyermeteg hibákat ezen a szinten nem lehet elkövetni."

Legfrissebb hírek

A Szuperkupadöntőn is ott volt a Ferencváros El-visszavágójának játékvezetője

Európa-liga
5 órája

Meghálálta – Bodnár Zalán jegyzete

Európa-liga
2026.08.14. 23:36

Őrizetbe vettek két lengyel szurkolót, akik az FTC drukkereire támadtak

Európa-liga
2026.08.14. 13:45

Ekkor játszik a Trabzonsporral a Ferencváros az Európa-liga főtáblájáért

Európa-liga
2026.08.14. 13:25

Dibusz Dénes szerint csapatként lehet esélyük a Trabzonspor legyőzésére

Európa-liga
2026.08.14. 09:56

Redzicék nagyot fordítottak, továbbjutott a Salzburg az Európa-ligában

Európa-liga
2026.08.13. 22:59

Borbély Balázs: A két mérkőzést összevetve megérdemelten jutottunk tovább

Európa-liga
2026.08.13. 22:06

Tizenegyes, öngól – a Ferencváros kiejtette a Górnik Zabrzét, jöhet a Trabzonspor az El-főtábláért!

Európa-liga
2026.08.13. 20:52