
Angol labdarúgás
5 órája
Bejelentette visszavonulását Aaron Ramsey
A 35 éves játékos hazájával 2016-ban az Európa-bajnokság elődöntőjéig jutott.

Arne Slot: Meg kell kérdeznem Szoboszlaitól, mire gondolt
A magyar játékos a mérkőzés után úgy vélekedett, hogy a Liverpoolnak a mentalitásával volt gond.
Angol labdarúgás
2026.04.05. 08:10

A Southampton kiejtette az Arsenalt az FA-kupából; a Chelsea megszórta harmadosztályú ellenfelét
Az „ágyúsok” nem jutottak be a legjobb négy közé; a „kékeknél” a hét gólt hét különböző játékos szerezte.
Angol labdarúgás
2026.04.04. 22:55

Szoboszlai Dominik: Az első félidőben el kellett volna döntenünk a meccset
A Liverpool magyar válogatott középpályása szerint össze kell kapniuk magukat, mert ha így játszanak, akkor nagyon hamar elfelejthetik a BL-szereplést.
Angol labdarúgás
2026.04.04. 17:07

Haaland mesterhármast szerzett, a City kiütéses győzelemmel verte ki a Poolt az FA-kupából
Szoboszlai és Kerkez végig a pályán volt, de semmi sem jött össze a Liverpoolnak, amelyben Szalah tizenegyest hibázott.
Angol labdarúgás
2026.04.04. 15:35

Távozik a Newcastle-től a kétszeres Eb-ezüstérmes védő – hivatalos
Kieran Trippier 2022 januárja óta erősíti az angol csapatot.
Angol labdarúgás
2026.04.04. 13:19

FA-kupa: Szoboszlai és Kerkez is kezd Haalandék ellen – így állnak fel a csapatok
Megvannak a kezdőcsapatok. A Liverpoolból kimaradt Mac Allister, viszont Szoboszlainak várhatóan nem kell jobbhátvédként szerepelnie. Donnarumma kispados a Cityben.
Angol labdarúgás
2026.04.04. 12:57

Szoboszlai Dominik trófeával búcsúztatná Mohamed Szalahot
KEZDÉS: 13.45. A magyar középpályás emlékezetessé tenné az idény végén távozó klasszis utolsó liverpooli idényét, úgy véli, a következő egy-két hét sorsdöntő lesz a csapat szempontjából – jön a City elleni kupameccs.
Angol labdarúgás
2026.04.04. 07:16

Arne Slot: Az előző idényekben látott Szalah nagy segítség lenne a hajrában
A Liverpool edzője a Manchester City elleni FA-kupa-mérkőzés előtt Isakról, Alissonról és a hangulatról is beszélt.
Angol labdarúgás
2026.04.03. 14:03

„Átlépett egy határvonalat” – a Chelsea megbüntette Enzo Fernándezt
Az argentin labdarúgó nem játszhat a londoniak következő két mérkőzésén.
Angol labdarúgás
2026.04.03. 13:48

„Már oda is lehet ítélni neki a Liverpool idény legjobbja címét” – Jamie Carragher Szoboszlai Dominikról
Szoboszlai Mohamed Szalahról: „Jó lenne közösen még egy trófeát nyerni, különösen a Bajnokok Ligáját.”
Angol labdarúgás
2026.04.03. 12:56

Bernardo Silva kész a váltásra, Rodri új ajánlatot kapott a Citytől – sajtóhír
Az átigazolási ügyekben utazó Fabrizio Romano hintett el néhány információmorzsát.
Angol labdarúgás
2026.04.03. 11:35

Kilencedszer kerül majd szembe Szoboszlai Dominik és Erling Haaland
Szombaton újra találkozik egymással a pályán a magyar és a norvég klasszis – a Liverpoolnak van törlesztenivalója, ugyanis ebben az idényben már kétszer is kikapott a Manchester Citytől.
Angol labdarúgás
2026.04.03. 06:37

Hiába a Ligakupa-győzelem, Guardiola csak az idény végén dönt a jövőjéről
A lehetséges utódok között szerepel Enzo Maresca, Xabi Alonso és Vincent Kompany – a folyamatot Hugo Viana sportigazgató irányítja a Manchester Citynél.
Angol labdarúgás
2026.04.02. 16:25

Pécsi Ármin szerint Alisson Becker a tökéletes kapus
„Olyan könnyűnek tűnik, amit csinál, pedig éppen ez a legnehezebb.”
Angol labdarúgás
2026.04.02. 15:28

Újra csapattársaival edzhet a liverpooli Alexander Isak
Arne Slot: Természetesen ez csak az első edzése lesz a csapattal három-négy hónapos kihagyás után, de jó, hogy visszatér, mert mindannyian tudjuk, kit igazoltunk: egy nagyszerű csatárt.
Angol labdarúgás
2026.04.02. 09:09
Még több angol foci
Bejelentette visszavonulását Aaron Ramsey
Videó: Tóth Balázs az idény egyik legnagyobb védését mutatta be a West Bromwich ellen
Szoboszlai Dominik: Szalah a világ valaha volt egyik legjobbja
Népszerű cikkek
Népszerű cikkek
Premier League: De Zerbi a Tottenham új edzője – hivatalos
Vb-2026: nyolc angol játékos visszatért a klubjához, Tuchel csalódott, de megértő
Premier League: finoman szólva sem népszerű a VAR a drukkerek körében
Még több
Az elöző 90 percben ennyien voltunk a -on
18 511
Köszönjük!

Angol labdarúgás
2008.05.11. 18:00
Championship: szinte kilátástalan helyzetben a Watford
Pokoli nehéz helyzetbe került a Watford a Championshipből a Premier League-be való feljutásért folytatott harcban, miután hazai pályán 2-0-s vereséget szenvedett a Hull Citytől. A két találatot Nick Barmby és Dean Windass szerezte. Priskin Tamás a 74. percben lépett pályára a Watford színeiben.

Angol labdarúgás
2008.05.11. 17:58
A Manchester United együttese maradt az angol labdarúgás trónján
PREMIER LEAGUE. A „vörös ördögök” az utolsó fordulóban nem hibáztak, s a Wigan elleni győzelmükkel megvédték bajnoki címüket.

Angol labdarúgás
2008.05.11. 14:18
Priskin Tamás mégis kimaradt a kezdőből a Hull City ellen
Az eurosport.com előzetes információival ellentétben Priskin Tamás mégsem a kezdőben kapott helyet a Hull City elleni mérkőzésen.

Angol labdarúgás
2008.05.11. 14:18
Priskin Tamás kezdő lesz mai Hull City elleni mérkőzésen
Az eurosport.com információi szerint Priskin Tamás a kezdőben kap helyet a mai Hull City elleni mérkőzésen. A Championshipben hatodikként végzett Watford a harmadik Hullt fogadja 13 órás kezdettel a Vicarage Road-on a rájátszás első mérkőzésén.

Angol labdarúgás
2008.05.11. 14:18
Ferguson: Nagyon izgalmas vasárnap lesz ez a szurkolók számára
PREMIER LEAGUE. A Manchester United menedzsere elmondta a BL-elődöntő miatt nem játszatta kulcsembereit a Chesea ellen.Fórum: |

Angol labdarúgás
2008.05.10. 18:46
Avram Grant szerint az olasz stílusú playoff igazságosabb lenne
PREMIER LEAGUE. Sir Alex Ferguson úgy véli, a Bolton Wanderers már előre feladta a Chelsea elleni idegenbeli mérkőzését.

Angol labdarúgás
2008.05.10. 16:51
Championship: idegenben szerzett előnyt a Bristol City
Két bombagóllal 2–1-re nyert idegenben a Bristol City a Crystal Palace ellen az angol másodosztályú bajnokság rájátszásának elődöntőjének odavágóján.

Angol labdarúgás
2008.05.10. 16:51
Tavaly több mint százmillió dollár vesztesége volt az MU-nak
SPORTGAZDASÁG. Hiába nőtt 20 százalékkal a klub bevétele az elmúlt évben, tartozásai másfél milliárd dollárra rúgnak.

Angol labdarúgás
2008.05.09. 22:00
Aston Villa: Martin O’Neill őrültnek nevezte Rafa Benítez tervét
Martin O’Neill teljesen őrült dolognak nevezte Rafa Benítez tervét, miszerint a Liverpool leigazolná Gareth Barry-t.

Angol labdarúgás
2008.05.09. 16:45
Arséne Wenger cáfol, szerinte mindenki – köztük Hleb is – marad
ARSENAL. A fehérorosz játékos ügynökének péntek délelőtti kijelentései teljesen alaptalanok a francia mester szerint.

Angol labdarúgás
2008.05.09. 13:19
Championship: távozott Buzsáky Ákosék edzője
Közös megegyezéssel szerződést bontott a Queens Park Rangers a csapat menedzserével, Luigi de Canióval.

Angol labdarúgás
2008.05.09. 13:19
Ügynöke szerint Hleb a nyáron el fogja hagyni az Arsenalt
PREMIER LEAGUE. A fehérorosz játékost hiába marasztalják az „ágyúsok”, egyre valószínűbb, hogy Flamini után ő is távozik

Angol labdarúgás
2008.05.09. 11:25
Premier League: Sun Jihai távozhat Manchesterből
Lapinformációk szerint a Manchester City nem akar szerződést hosszabbítani kínai játékosával, Sun Jihai-jal.

Angol labdarúgás
2008.05.08. 20:21
Newcastle United: hónapokat hagy ki Mark Viduka

Angol labdarúgás
2008.05.08. 20:21
Premier League: Roy Keane nagytakarításra készül

Angol labdarúgás
2008.05.08. 20:21
Fabio Capello: Anglia lesz pályafutásom utolsó állomása
EDZŐSORS. Capellót a júniusban rajtoló Európa-bajnokság esélyeseiről, és az angol válogatottról kérdezték az újságírók.
2449
/
2670











