Nem tartott sokáig: Fucsovics három játszmában búcsúzott a US Opentől

Fucsovics Márton a múlt héten vállsérülése miatt visszalépett a US Opent felvezető Winston-Salemben rendezett tenisztornán, éppen azért, hogy az év utolsó Grand Slam-tornáján pályára tudjon lépni. Ilyen előzmények után sejteni lehetett, hogy a 34 éves magyar játékosnak nem lehetnek vérmes reményei, ám a sorsolás sem kedvezett neki: a 21 éves kora ellenére a világranglista 39. helyén álló Daniel Mérida ellen kellett vasárnap este pályára lépnie.
A mostanában remek formának örvendő spanyol az első játszmában azonnal el is vette Fucsovics első adogatójátékát, aki a folytatásban hiába próbálkozott, nem jutott bréklabdához, így a spanyol a saját adogatójátékaira koncentrálva bő fél óra után 6:4-re megnyerte az első szettet.
A második felvonást Fucsovics jobban kezdte, brékelőnybe került, már 3:1-re is vezetett, ám a spanyol innentől kezdve már csak egy játékot engedett neki, 35 perc alatt ezt a játszmát is 6:4-re hozva.
Ismerve, hogy a nyíregyházi teniszező korábban Grand Slam-tornán kétszettes hátrányból soha korábban nem tudott fordítani – sőt, az eddigi 20 ilyen mérkőzésén csak háromszor tudott egyáltalán szépíteni –, ezúttal sem lehettek vérmes reményei, és a spanyol nem is kegyelmezett neki. Ugyan az első adogatását még hozta a harmadik szett kezdetén, Mérida utána kétszer is brékelte, majd 5:1-nél Fucsovics három meccslabdát hárított, ám a spanyol végül kiszerválta a valamivel több mint egy és háromnegyed órás mérkőzést, pályafutása során először jutva be a US Open második fordulójába.
„Tudjuk, hogy mi a helyzet a sérült vállammal, kimentem, megtettem mindent, ennyi volt benne – idézte a szövetség Fucsovicsot a közösségi oldalán. – Fizikailag akadályaim voltak, így nehéz nyerni, főleg úgy, hogy 11 kettős hibát ütöttem. Szerencsétlen ez az egész év, nem tudok sok pozitívat mondani róla, felőrölt testileg és mentálisan is. Meg kell állnom, nem tudom még, mennyi időre, hogy rendbe jöjjek, ez lehet egy hónap vagy egy év is. Ha le tudok majd játszani fél évet egészségesen, akkor még lehet keresnivalóm.”
A férfiak között még Marozsán Fábián (63.) és a selejtezőből a főtáblára jutó Piros Zsombor (118.) érdekelt az év negyedik, egyben utolsó Grand Slam-viadalán.
A 2024-ben első és eddigi egyetlen Grand Slam-döntőjét New Yorkban lejátszó, tavaly ugyanitt elődöntős Jessica Pegula (WTA-3.) is pályára lépett az első napon, sima két szettben búcsúztatva a román Elena-Gabriela Rusét (62.) női egyesben, mindkét felvonásban kétszer brékelte riválisát. A tavaly New Yorkban negyeddöntős, 2022-ben párosban győztes, most 27. kiemelt cseh Barbora Krejcíková viszont némi meglepetésre szintén két játszmában kiesett, az üzbég Kamilla Rahimovával (83.) szemben találtatott könnyűnek.
A férfiaknál is búcsúzott egy kiemelt, a 29. helyen rangsorolt brit, Cameron Norrie a belga születésű, de francia színekben versenyző Luca Van Assche-től kapott ki négy játszmában, szettelőnyből.
Hétfőn első meccses a program szerint, azaz magyar idő szerint 17 órai kezdettel pályára lép Udvardy Panna (79.), ellenfele a thaiföldi Mananchaya Sawangkaew (90.) lesz.
US OPEN, NEW YORK (108 000 000 dollár, kemény pálya)
FÉRFI EGYES
1. FORDULÓ (a 64 közé jutásért)
Daniel Mérida (spanyol)–Fucsovics Márton 6:4, 6:4, 6:2
TOVÁBBI EREDMÉNYEK
FÉRFI EGYES
1. FORDULÓ (a 64 közé jutásért)
Majchrzak (lengyel)–Medjedovics (szerb) 6:3, 6:3, 6:3
Rinderknech (francia, 26.)–Simabukuro (japán) 6:7 (4–7), 6:2, 7:6 (7–4), 6:2
Lehecka (cseh, 18.)–Carreno (spanyol) 6:1, 7:6 (7–5), 4:6, 6:2
Vu Ji-ping (kínai)–Walton (ausztrál) 7:6 (7–2), 6:2, 7:5
Harris (dél-afrikai)–Kennedy (amerikai) 6:4, 6:2, 6:2
Prizmic (horvát)–Sevcsenko (ukrán) 2:6, 6:3, 6:3, 5:7, 7:5
Van Assche (francia)–Norrie (brit, 29.) 6:7 (6–8), 6:2, 6:2, 6:3
Medvegyev (orosz, 7.)–Gaston (francia) 6:4, 6:2, 6:4
Samuel (brit)–Machac (cseh) 6:2, 6:3, 6:2
Munar (spanyol)–Atmane (francia) 6:7 (5–7), 3:6, 6:1, 7:6 (7–4), 7:5
Shapovalon (kanadai)–Kecmanovics (szerb) 6:4, 4:6, 6:4, 6:1
Faria (portugál)–Brooksby (amerikai) 6:3, 7:6 (7–4), 4:6, 1:6, 6:2
NŐI EGYES
1. FORDULÓ (a 64 közé jutásért)
Jatcsenko (orosz)–Zarazúa (mexikói) 4:6, 6:4, 7:6 (10–7)
Rahimova (üzbég)–Krejcíková (cseh, 27.) 7:6 (7–4), 6:2
Vekic (horvát)–Gibson (ausztrál) 6:2, 4:6, 6:3
Pegula (amerikai, 3.)–Ruse (román) 6:3, 6:2
L. Fernandez (kanadai, 31.)–Csang Su-aj (kínai) 6:3, 6:2
Paolini (olasz, 19.)–Erjavec (szlovén) 6:3, 3:6, 6:4
Kosztyuk (ukrán, 11.)–Hunter (ausztrál) 6:4, 6:1
Stefanini (olasz)–Jasztremszka (ukrán) 6:3, 4:6, 6:1
Plísková (cseh)–Vandewinkel (belga) 2:6, 7:5, 6:3
Vang Csin-ju (kínai)–Arango (kolumbiai) 6:4, 6:2
Tararudee (thaiföldi)–Kalieva (amerikai) 6:3, 6:7 (4–7), 6:2
Alekszandrova (orosz, 18.)–Kessler (amerikai) 6:2, 6:2
Cikkünk a későbbi mérkőzések eredményeivel frissül.

Zverev lesz a harmincadik világelső férfi teniszező

Stollárék sikerrel vették a vuhani torna első fordulóját

Fucsovics Márton idén már nem versenyez





