Asztalitenisz: győzelemmel köszönt el a BL első csoportkörétől a Budaörsi SC

SZ. M.SZ. M.
2026.08.30. 18:59
null
Ezúttal Imre Leila volt a budaörsi együttes vezére (Fotó: Török Attila)
A Budaörsi SC női csapata két vereség után a spanyol Son Cladera TTC elleni 8:4-es sikerrel zárta le a BL első csoportkörét.

A szép búcsú reményében lépett asztalhoz a Budaörsi SC női csapata a Bajnokok Ligája hazai rendezésű első csoportkörében a spanyol Son Clader TTC ellen. Bachman Péter edző együttese már semmiképpen sem juthatott tovább a BL következő fordulójába – erre csak a csoportelsőnek van lehetősége – a harmadik hely azonban még elérhető volt, az Európa-kupa-szereplés pedig ettől függetlenül is biztosnak számított. Ennek megfelelően a legjobb hármas, vagyis a Madarász Dóra, Imre Leila, Dohoczki Nóra trió kapott bizalmat, még úgy is, hogy a napokban Madarász kisebb sérüléssel, Imre pedig vírusfertőzéssel bajlódott. A nehézségeken azonban most sikerült túllépni, a román (Adina Diaconu), a chilei (Paulina Vega) és a spanyol (Eugenia Sastre) játékossal felálló mallorcaiakat a kilencszeres magyar bajnok meggyőző teljesítménnyel győzte le úgy, hogy Imre négy, Madarász és Dohoczki pedig két-két játszmát tett be a közösbe.

„Úgy érzem, jobban akartuk a győzelmet, igazi csapatmunka volt – értékelt a budaörsiek edzője, Bachman Péter. – Szerencsére Imre Leila a másfél napos pihenő után jobban volt, ez lehetőséget kínált arra, hogy Madarász Dórát tehermentesítsük, s Dohoczki Nóra is sokat tett hozzá a sikerhez. A jelenlegi helyzetünket, az elmúlt hetek történéseit figyelembe véve elégedett vagyok az eredménnyel, mostantól készülünk az Európa-kupára.”

ASZTALITENISZ
BAJNOKOK LIGÁJA, NŐK, ELSŐ CSOPORTKÖR, BUDAÖRS
B-CSOPORT
Budaörsi SC–Son Cladera TTC (spanyol) 8:4
Imre Leila–Diaconu 4:11, 7:11, 11:8
Madarász Dóra–Vega 12:10, 11:9, 9:11
Dohoczki Nóra–Sastre 11:6, 7:11, 11:8
Imre–Vega 11:8, 11:4, 11:4
SKST Hodonín (cseh)–ASD Quattro Mori (olasz) 8:4

A végeredmény
1. SKST Hodonin 24 pont
2. ASD Quattro Mori 20
3. Budaörsi SC 15
4. Son Cladera TTC 13

A-CSOPORT
STK Dr. Casl (horvát)–Miró Ganxets (spanyol) 8:2
Linz AG Froschberg (osztrák)–PGE Fibrain KU AZS Politechnika Rzeszow (lengyel) 8:1
 

 

Legfrissebb hírek

Negyvenhárom év korkülönbség az asztalitenisz Eb egyik nyolcaddöntőjében

Egyéb egyéni
Tegnap, 19:26

Asztalitenisz, egyéni Eb: szinte még el sem kezdődött, nekünk máris véget ért…

Egyéb egyéni
2026.10.14. 16:57

András és Szudi maradt talpon a magyarok közül az asztalitenisz egyéni Eb-n

Egyéb egyéni
2026.10.13. 22:38

80 éves lett az Ormai-birodalom ékköve

Egyéb egyéni
2026.10.13. 07:38

Asztalitenisz, egyéni Eb: mindkét férfipárosunk túljutott a selejtezőn

Egyéb egyéni
2026.10.12. 17:45

Asztalitenisz, egyéni Eb: egy vegyes párosunk már főtáblás

Egyéb egyéni
2026.10.11. 20:35

Asztalitenisz: nyolc magyar játékos utazik a ljubljanai Eb-re

Egyéb egyéni
2026.10.06. 15:53

Huszonnyolc év után nincs kínai asztaliteniszező a férfi világranglista dobogóján

Egyéb egyéni
2026.10.05. 19:09